![]()
2013. 06. 22. - Élő adásban ekkorát még nem bakizott a TV2! A szombat esti A Királynő című műsor egyik díjazottja, Kocsis Korinna nem vette át a koronát a tavalyi szépségkirálynőtől.
Tatár Csilla még próbálta győzködni Kocsis Korinnát, hogy legalább fogja meg a koronát, amit megnyert, de hiába. A fiatal lány először le akart mondani egy másik versenyző javára az elismerésről, majd amikor közölték vele a műsorvezetők, hogy ezt nem teszik lehetővé a műsor szabályzata, akkor tüntetőleg visszavonult a helyére, és nem vett tudomást a megtisztelő elismeréséről a továbbiakban.
A Királynő című műsor további díjazottjai: Kocsis Korinna lett az idei közönségdíjas és a Miss Intercontinental cím is neki járna, aminek koronáját nem vette át. A 2013-as Miss universe Hungary: Kárpáti Rebeka lett. A Miss World Hungary pedig Rákosi Annamária.
- Azzal álltak elő: nincs szükség rá, hogy a kinézett telkekért a szlovák állam fizessen (telex.hu)
- A Sziget Fesztivál tulajdonosa bejelentette, a jelenlegi körülmények között nem vállal kockázatot Magyarországon (index.hu)
- „Nem az LMBTQ-kérdés miatt indítottam az eljárást” – reagált a pázmányos pszichológusok felmondására a dékán (index.hu)
- Sopron és Ruszt (Demokrata, 2002. július 4.)
- Eltemetett sajtószabadság (Demokrata, 2002. szeptember 5.)






















|