Budapest, 2013. augusztus 29. - Könyvritkaságokat, 16. századi ősnyomtatványokat és Weöres Sándor kézzel írott, gyerekverseket tartalmazó "kék könyvét" is megtekinthetik az érdeklődők a Magyar nyelv és a magyar könyv ünnepén, amely péntektől vasárnapig tart a Budai Várban. A kerület műfordítói díját az idén Lator László kapja.
Családi és gyermekprogramok, irodalmi előadások, könyvbemutatók és koncertek is szerepelnek a Szentháromság téren megrendezendő háromnapos ingyenes fesztiválon. Az idei szakmai programok - Weöres Sándor születésének centenáriuma alkalmából - a gyermekkönyvekre összpontosítanak. Az esemény díszvendége az I. kerület testvérvárosa, a szlovéniai Lendva lesz - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Az Országos Széchényi Könyvtárban péntektől 16. századi lendvai ősnyomtatványokat tekinthetnek meg az érdeklődők és megismerkedhetnek a muravidéki város történetével, kultúrájával, művészetével és boraival. Szombaton és vasárnap színházi előadás, koncert, játékok és gyermekkönyv-bemutatók szerepelnek a programban.
A Budavári Önkormányzat által alapított Tóth Árpád Műfordítói Díjat az idén Lator László kapja, az elismerést szombat délután adják át. Ezt követően Igor Janke lengyel újságíró dedikálja a Hajrá magyarok! - Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével című kötetet. Kovács Ákos Krúdy-estje után Jamie Winchester koncertje zárja a szombati programot.
Vasárnap a Sebő együttes Weöres Sándor-műsorát láthatják és hallhatják az érdeklődők. Este Kodály Zoltán Budavári te deum című művének előadásával zárul a háromnapos eseménysorozat a Mátyás-templomban.
A könyves ünnepen Buda 1686-os visszafoglalására és az első Magyarországon nyomtatott könyv megjelenésére emlékezik az önkormányzat - áll a közleményben.
- Demeter Szilárd: Volt egy hatszemközti beszélgetés a Karmelitában (index.hu)
- Még sohasem volt ilyen: együtt lépett fel Presser Gábor és Szörényi Levente (index.hu)
- Mindhalálig rock and roll (Magyar Nemzet)
- Miért nem nevetnek a világ legboldogabbjai, a finnek? (index.hu)
- Bagdy Emőke átvette Kisvárdán a Tőkés László Alapítvány idei díját (Fotomedia.hu)