Főoldal Média Tízből kilenc ember hallgat rádiót (MTI)

Tízből kilenc ember hallgat rádiót (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF



Budapest, 2013. november 13. - A 15 évesnél idősebbek között tízből kilencen hallgatnak rádiót valamilyen rendszerességgel - derült ki a TNS-Hoffmann - Mediameter konzorcium rádiófogyasztást felmérő kutatásából, amelyet szerdán jutattak el az MTI-hez.
A Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete (RAME) megbízásából készített felmérés szerint a rádió az emberek többsége számára továbbra is fontos hírforrás.
A legnépszerűbb rádióhallgatási tér az autó. A megkérdezettek 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy autóban hallgatja a rádiót. A második ebben a tekintetben az otthon konyhája lett. Erről a válaszadók 57 százaléka tett említést, míg 43 százalékuk a bevásárlóközpontokat, 31 százalékuk pedig az iskolát - munkahelyet is megjelölte.
Ugyanakkor minden negyedik megkérdezett mondta azt, hogy  valamilyen gyakorisággal interneten hallgatta kedvenc csatornáját. Ugyanez az arány jött ki a mobiltelefon esetében.
A rádiózók 13 százaléka látogatja kedvenc adója Facebook oldalát. A legnépszerűbb rádiós közösségi oldalt a Class FM üzemelteti (33 százalék), majd a Music FM (16 százalék), az MR2-Petőfi Rádió (11 százalék), majd a Juventus Rádió (2 százalék) Facebook oldala következik.
Az is kiderült, hogy fontos hírforrás a rádió, egyben segít abban, hogy "jól teljen a nap". Mindkét állítással a megkérdezettek 73-73 százaléka értett egyet.
Az eredményekből kitűnik, hogy a rádió a kisebb településeken némileg nagyobb szerepet kap az emberek életében. Miközben Budapesten a válaszadók 69 százaléka ért egyet azzal, hogy a rádió fontos hírforrás, addig ugyanez az adat a falvakban és a kisebb városokban 74 százalék.
Az adatok 2013 második negyedévére vonatkoznak - tartalmazza a közlemény.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 223 vendég böngészi