Főoldal film Jövőre huszonöt magyar film kerülhet képernyőre a médiatanács támogatásával (MTI)

Jövőre huszonöt magyar film kerülhet képernyőre a médiatanács támogatásával (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2014. február 27. - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának támogatásával 2015-ben több mint kéttucat magyar film kerülhet képernyőre - közölte a szervezet kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. Filmre viszik többek között Ámos Imre, a magyar Chagall életét, a múlt évi dunai árvíz elleni küzdelmeket és Sajdik Ferenc koalákról szóló könyvét is.
A 2013-as Ember Judit- és Macskássy Gyula-pályázat harmadik fordulóiban 15 dokumentumfilm és 10 animációs film összesen 196 millió forintos támogatást kapott. A közlemény szerint a médiatanács kedden bírálta el a két pályázat harmadik fordulóját 114 millió forintot dokumentumfilmekre, 82 millió forintot animációs filmekre ítéltek meg. A 15 nyertes dokumentumfilmet 2015. március 31-ig, a 10 animációs filmet 2015. május 31-ig kell elkészíteni, amelyeket azután a közszolgálati televíziók mutatnak be először szándéknyilatkozatuk alapján.
A támogatásnak köszönhetően dokumentumfilm készül többek között Tessedik Sámuel evangélikus lelkészről, gazdasági szakemberről, Romzsa Tódor kárpátaljai görög katolikus püspökről és Horthy Istvánnéról. Képernyőre viszik Ámos Imre életét, akit magyar Chagallként emlegetnek, Márkus Péter szobrász mindennapjait, aki Szent László hermájának másolatán és indiai istenségszobrok ihlette munkákon is dolgozik, továbbá Müller Árpád festőművész életútját, aki saját meghatározása szerint "boldog képeket" szeretett festeni.
Három részes sorozatban dolgozzák fel a magyarországi romák helyzetét. Folytatódik a sarkvidéki gulágokba hurcolt magyarok sorsa utáni kutatás és a Romániából 1990 után emigráló magyarok sorsának dokumentálása. Filmet forgatnak a 25 évvel ezelőtti romániai forradalom miatt útra kelő határátkelők visszaemlékezéseiről és egy erdélyi szórványtelepülésen, Székelyvarságon élő gyerekekről, akik kilométereket gyalogolnak iskolába igyekezve. Megörökítik a 2009-es csepeli kettős gyilkosság hátterét, a hazai juhtenyésztés anomáliáit, a múlt évi dunai árvíz elleni védekezést, helytállást és az 1943-as szárszói találkozó történelmi szerepét is.
Az animációs támogatás révén újabb epizódok készülnek Rófusz Ferenc hoppik nevű meselényeiről, az Ezüst-Patak zenekar anakronisztikus, a huszárkort és modernséget ötvöző pop- és népzenei feldolgozásaiból, 23 gyerekdalról, népi imádságokról, városilegenda-töredékekről. Animációt láthatnak a nézők Hunorról, a szatirikus Magyar Szuperhősről, Zetéről, a leleményes székely legényről és Melóról, a panelházban lakó munkanélküli sárkányról is. Folytatódik Sajdik Ferenc Hát (m)ilyenek a ... könyvsorozatának animációs feldolgozása a koalás epizóddal, és filmre viszik Gévai Csilla Amíg utazunk című ismeretterjesztő gyerekkönyvét is.
A pályázati eredmények elérhetők az NMHH Médiatanácsának honlapján.
A médiatanács az Ember Judit-pályázatokon eddig 109 dokumentumfilmet támogatott összesen 854 millió forinttal, a Macskássy Gyula-pályázatokon 49 alkotás nyert összesen 427 millió forintot. Az Ember Judit-pályázat keretösszege idén 330 millió forint, a Macskássy-kiírásé 180 millió forint - olvasható a közleményben.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 269 vendég böngészi