Főoldal film Őszre tolódik a Magyar Filmdíjak átadója (MTI)

Őszre tolódik a Magyar Filmdíjak átadója (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2015. február 19. - Az első Magyar Filmdíjak ünnepélyes átadására a Filmakadémiával történt egyeztetések szerint várhatóan 2015. őszén kerül sor - közölte csütörtökön az MTI megkeresésére a Magyar Nemzeti Filmalap.
Az eredeti tervek szerint februárban zajlott volna a tavaly ősszel megrendezett Magyar Filmhét díjkiosztó ünnepsége, amely végül őszre tolódik. A februári időpontot a szervezők azzal indokolták, hogy legyen lehetősége a díjakért folytatott versenyre minden olyan filmnek, amelyet még 2014. december 31-ig bemutatnak a mozikban vagy a televíziók műsorán, de a Magyar Filmhéten még forgalmazási vagy egyéb okból nem tudott részt venni.
Az október 13. és 19. között megrendezett Magyar Filmhéten az elmúlt három év nagyjáték-, tévéjáték-, kisjáték-, dokumentum-, animációs és ismeretterjesztő filmjeivel ismerkedhetett meg a szakma és a nagyközönség.
"A Filmakadémia Egyesület bírósági bejegyzése decemberben történt meg, az első taggyűlés januárban volt, a végleges struktúra kialakítása folyamatban van. A Filmakadémia és a Filmalap együttműködik az esemény megszervezésében, amint megvan a rendezvény időpontja, a részletekről a Filmakadémia ad tájékoztatást" - válaszolta az MTI kérdéseire a filmalap.
A Magyar Filmdíjakról a Magyar Filmakadémia tagjai döntenek, az eredeti tervek szerint 17 díjat osztottak volna ki februárban, köztük 6 műfaji és 11 alkotói elismerést.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 214 vendég böngészi