Főoldal színház A Liliom bemutatójára készül a soproni színtársulat (MTI)

A Liliom bemutatójára készül a soproni színtársulat (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Sopron, 2016. január 30. - Molnár Ferenc drámáját, a Liliomot próbálják a soproni Petőfi Színház színészei. A nagyszínházi bemutató március 5-én lesz.
Kovács Frigyes rendező, Jászai Mari-díjas színművész tavaly Szabadkán állította színpadra Molnár Ferenc külvárosi tragédiáját. A soproni előadás más lesz - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjúban a vajdasági származású rendező, aki szerint egy vérbő dráma készül Sopronban. "A színészeket ismerem, jó az együttműködés velük, hogy mindez sikerüljön" - tette hozzá. 
A rendező, aki egyúttal Linzmann és dr. Reich szerepét is alakítja a Liliomban, kiemelte, hogy nem a mű humorát, hanem a drámaiságát akarják kidomborítani.
A Liliom a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, az őszinteségről, a becsületről, az együgyűségről, a butaságról, a szeretetről egyaránt szól. A rendező szerint Molnár Ferenc darabjai azért is hitelesek, mert a benne szereplő szituációkat mind megszenvedte az író. "Olyan Liliomot szeretnénk játszani, amely akár ma is elképzelhető, és akármelyik kisvárosban is lejátszódhat" - fogalmazott.
Az előadás közben dalokat is hallhat majd a soproni közönség. A zeneszámok a szereplők belső világát, lelkiállapotát tükrözik majd. Ehhez Zalán Tibor írja a verseket, amelyeket Kucsera Géza zenésít meg - részletezte a rendező.
A dráma címszerepét a Soproni Petőfi Színházban Ács Tamás, Julit pedig Molnár Anikó alakítja. Marikát Szlúka Brigitta játssza. Hollunderné és a Fogalmazó szerepében pedig a Jászai-, Aase- és Déryné-díjas Horváth Zsuzsa látható.     A Liliom (1909) tragikus szerelmi története egy meséből született, melyet Molnár Ferenc a vasárnapi tárcák helyett kezdett el írni a Pesti Napló szerkesztőségében. A meséből végül színmű lett, "külvárosi legenda hét képben".

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 132 vendég böngészi