Főoldal Egyházak Azbej Tristan: Mindszenty József próféta volt (MTI)

Azbej Tristan: Mindszenty József próféta volt (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF



Zalaegerszeg, 2021. április 9. - Mindszenty próféta volt, olyan ember, aki történelmi időkben, történelmi karakterről tanúságot téve nemzeti egységet sürgetett; olyan zseniális államférfi, akinek a nemzeti érdek mindig előbbre való volt, mint az egyéni szempontjai - jelentette ki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár pénteken Zalaegerszegen.

Azbej Tristan a Göcseji Múzeum új szárnya, a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont bokrétaünnepe alkalmából tartott beszédében úgy fogalmazott: a mintegy 8,3 milliárd forintból, a Modern városok program keretében megvalósuló Mindszentyneum "a haza szolgálatában áll és az ország lelki-szellemi épülésére lesz". Olyan egyedülálló, hiánypótló állandó kiállításról van szó ugyanis, amely bemutatja a néhai bíboros életútját és a hazai kommunista diktatúra idején történt egyházüldözést is.
Az államtitkár emlékeztetett: a magyar kormány 2010-ben és azóta is "nemzetegyesítésre és országépítésre vállalkozott", ennek a küldetésnek ékes példája a zalaegerszegi Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont építése. Szimbolikus, hogy ez a komplexum nemcsak emléket állít, de egyben kiindulópontja is a Mindszenty Útnak, hiszen a néhai bíborosnak itt kezdődött nemcsak az életútja, de a kálváriája is. A proletárdiktatúra idején itt tapasztalta meg először a későbbi hosszú börtönéveket.
"A múlt emlékeinek őrzése nem nosztalgiázásra, hanem a jövő előmozdítására kötelez minket", sem Mindszenty életpéldája, sem a keresztényellenes agresszió emléke nem a múlt világába tartozik. A "340 millió üldözött keresztény, a naponta átlagosan meggyilkolt 14 Krisztus-hívő, az évente megtámadott ötezer templom" nem a múltban, hanem a jelenben tapasztalt egyházüldözést jelzi - hangsúlyozta Azbej Tristan.
Kifejtette: a Mindszentyneum nemcsak a Modem városok programba illeszkedik bele, hanem abba a küldetésbe is, amelyet Magyarország a világon elsőként vállalt kormányzati szinten, amikor 2016-ban az állami politika rangjára emelte a keresztényüldözés elleni fellépést és az üldözött keresztények megsegítését. Azóta a Hungary Helps programmal több mint 100 ezer szükséget szenvedő embernek tették lehetővé, hogy a szülőföldön maradhasson vagy visszatérhessen az otthonába.
Ebben a nemzeti misszióban Mindszenty József példakép, nemcsak a hite melletti rendíthetetlen tanúságtétele miatt, de azért a bátorságért is, amellyel a magyarságot szolgálta a kommunista terrorral és egyházellenességgel szemben - emelte ki az államtitkár.
"Elkötelezettek vagyunk a keresztény-nemzeti értékek mellett, megvédjük kultúránkat, megvédjük határainkat, kiállunk a nemzet alapját képező családok mellett". Mi nem akarunk mások lenni, mint magyarok, nem tűrjük, hogy magyarok Magyarországot ócsárolják - idézte Mindszentyt az államtitkár.
Azbej Tristan úgy fogalmazott: Mindszenty nyomán és vele együtt "mi is hiszünk a kereszténység nemzetmegtartó erejében, mert éppen ennek köszönhető, hogy nemzetként túléltük az elmúlt ezer év viharait, a közeli múltban az egyházellenes kommunista diktatúrát, minden hazánkat érő támadást". Ma pedig ennek köszönhetően, a mostani a "járványt magunk mögött hagyva, megerősödött nemzetként fogunk újraéledni" - tette hozzá.
Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő, miniszteri biztos szintén azt hangsúlyozta, hogy a keresztény értékeket manapság nagyon sok támadás éri. Lehet, hogy "már nem is lennénk itt", ha nem lettek volna olyan emberek, mint Mindszenty, márpedig csak "akkor maradhatunk fenn", ha meg tudjuk védeni a keresztény, konzervatív értékrendünket.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a Göcseji Múzeumhoz csatlakozó új intézményben múzeumpedagógiai terem, gyermekfoglalkoztató, 120 embert befogadó konferenciaterem, ajándékbolt, kávézó, tetőterasz, restaurátorműhelyek is helyet kapnak az új kiállítóterek mellett. Nemcsak az egykor apátplébánosként Zalaegerszegről induló Mindszenty József zalaegerszegi éveinek, hanem a kommunista egyházüldözés áldozatainak is emléket állít.

 

Módosítás dátuma: 2021. április 09. péntek  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 458 vendég böngészi