Főoldal Hírek Nagy István: megdöbbentő, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség kivette a sportágból a lovaglást (MTI)

Nagy István: megdöbbentő, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség kivette a sportágból a lovaglást (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Budapest, 2021. november 4. - Nagy István agrárminiszter szerint mélységesen megdöbbentő, jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) azon döntése, amelynek értelmében kivette a sportág programjából a lovaglást.
Az agrártárca vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: "nekünk magyaroknak az öttusa egy fontos sportág, hazánk vezeti az olimpiai örökrangsort kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzéremmel".
A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában, a sportágak eddig még sosem cserélődtek - idézte fel.
Mint hangsúlyozta, az öttusa sportra a koronát éppen a lovaglás tette föl: "a ló által a lovaglás volt az öttusa sport legizgalmasabb, előre egyáltalán nem prognosztizálható versenyága, ahol megmutatkozott a ló és az ember harmonikus értéket teremtő, eredménnyel mérhető együttműködése is".
Nagy István úgy fogalmazott: "mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusa sport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át".
Mint kifejtette, "a ma világát belengő láthatatlan szörny", amely évezredes kultúrákat, természeti és épített értékeket, emberi hitet és sorsot tönkretevő ámokfutása elérte a sportot is nevesül az öttusa sportágat.
Nagy István bejegyzésében idézte Avery Brundage-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait, amely szerint "ha a sport templomába belépsz hagyd a küszöbön kívül a nagypolitikát".
Az agrárminiszter szerint a sporttal szembeni legnagyobb tiszteletlenség, amikor "megmagyarázhatatlan indokokra hivatkozva érdekkörök vindikálják a jogot a legklasszikusabb, emberi tevékenységhez közeli, nagy hagyományú sportágak szakmai evidenciáinak megváltoztatását".
Úgy vélte továbbá, hogy a sport egy viselkedési forma, eszköz az ember nevelésében, amely a tevékenység által megérinti a testet és lelket. Tágabb értelmezésben - folytatta Nagy István - a sport az a nemzetet összetartó, nemzetet felemelő és nemzetet egészségben tartó erő, amely - mint rámutatott - "mással nem pótolható".
"Az öttusa sportot pontosan az emberi teljesítőképesség sokoldalúsága emelte arra a megtisztelő szintre, amelyet úgy tudunk legfrappánsabban megnevezni, hogy az öttusások a sportág polihisztorai" - emelte ki.
"A lovas versenyága nélkül ezután már nem illő kifejezés a sportág megnevezésében az öttusa jelző. Az öttusa sportra a koronát pontosan a lovaglás tette föl, ahol két élőlénnyel és nem egy élettelen közeg vagy tárggyal való kapcsolat eredménye számított. Mélységesen megdöbbentő, megalázó és jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó ez a minősíthetetlen politikai döntés" - zárta bejegyzését.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 168 vendég böngészi