KRISCH IMRE

E-mail Nyomtatás PDF

 

2023. augusztus 23. - Életének 80. évében elhunyt Krisch Imre, a Soproni Egyetem Idegennyelvi Központjának nyugalmazott vezetője, büszke lokálpatrióta, a soproni közélet ismert, elismert alakja.

A Soproni Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett 1962-ben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett orosz–német szakos középiskolai tanári diplomát. Egyetemi tanulmányai befejeztével visszatért szülővárosába, ahol négy évig a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanított, majd 1971-ben az egyetem lektorátusára került. Az intézményhez 2005. évi nyugdíjaztatásáig hű maradt. Huszonöt évig vezette a nyelvi lektorátust, ahol az erdészet és vadászat szókincsének szaktudora lett. Jelentős mértékben neki köszönhető, hogy az 1980-as évek végétől Sopron felkerült az országos nyelvvizsgahelyek térképére. A német nyelv és kultúra nagykövete volt, büszkén képviselte a város és a soproni németség érdekeit. 2009-ben közéleti tevékenységének elismeréseként Sopronért Emlékérem kitüntetést kapott.

 

Módosítás dátuma: 2023. augusztus 23. szerda  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 100 vendég böngészi