2024. március 15. - A kulturális és innovációs miniszter arról beszélt egy interjúban, hogy a Zeneakadémia több támogatást kap, mint két éve, mégis siralmas a teljesítménye minden téren.
Emellett elmondta, hogy létrejön a Széchenyi Ferenc Közgyűjteményi Központ, amely hat hazai kulturális intézményt tömörít majd egyetlen holdinggá.
A múzeumok csúcsszerve jön létre a hat hazai intézmény holdinggá szerveződésével felálló Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ által – hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter szerdán, a Hír TV Napi aktuális című műsorában.
Csák János kiemelte: az átalakítás nem annyira radikális, mert a magyar identitást, a magyar kulturális örökséget és a magyar hagyományokat megjelenítő corpusba beletartozik mindaz, ami kifejezi az 1100 év magyar világát, így a Magyar Nemzeti Múzeum a régészettel és a tárgyi emlékekkel együtt, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint az Iparművészeti Múzeum.
Nem az intézmények a fontosak, hanem az, hogy az intézményekből a magyar identitás, a magyar üzenet hogyan juthat el a modernitásba
– fogalmazott a miniszter, aki hozzátette, hogy olyan mértékű áttörést szeretnének elérni, mint ami a tavalyi, az egész Kárpát-medencét bejárt Magyar Géniusz című vándorkiállítással sikerült.
A Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ létrehozásáról a miniszter elmondta: ehhez meg kellett találni a megfelelő embert és a megfelelő időt, ami most jött el, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának a pályáztatásánál. Demeter Szilárd olyan tervvel állt elő, amely már többeknek eszébe jutott, például Klebelsberg Kuno kultuszminiszternek is az 1920-as években, hogy „hogy lehet ezt az ütőképes, lándzsahegyként működő és hatékony közvetítését a magyar kultúrának létrehozni” – fogalmazott Csák János.
A miniszter célként jelölte meg, hogy a jövőben „minél több magyar és külföldi tudjon részesülni a magyar kultúra gyümölcseiből”.
Elmondta: rengeteg jó kiállításunk van, melyekről nem lehet hallani, ugyanis a múzeumok nem képesek arra, hogy ezeket hatékonyan megmutassák. Ezért a jövőben olyan, a múzeumokat támogató marketingakciók lesznek, „melyek felkínálják a nézőknek azt a palettát, amelyet a magyar kultúra – az írott és a tárgyi örökségünk – fel tud kínálni”.
Magaskultúrát mindenkinek
Csák János Klebelsberg Kunót idézve feladatként jelölte meg, hogy „támogatni kell a magaskultúrát, a magyar nagy teljesítmények létrehozását, ezt nemzetközileg be kell mutatni, a nemzetközi nagy teljesítményeket ide kell hozni, de a legfontosabb, hogy el kell vinni a kultúrát a nemzet széles rétegeihez”.
Ez a feladat pedig nem különböző különálló, hanem egy robusztus intézménnyel valósítható meg
– fűzte hozzá a miniszter.
Emlékeztetett: miniszteri tisztsége kezdetekor a kultúrára költött állami forrásoknak a hetven százaléka Budapestre, míg harminc százaléka vidékre került. Ez az arány a főváros esetében most 64 százalék, míg a vidék részesedése feljebb ment. Csák János hangsúlyozta, hogy létrehoztak egy olyan programot, mely a 173 hazai járásra épít és amelynek részeként a nemzet nagy kulturális intézményei olyan csomagokat állítanak össze, melyekért nem kell feljönni Budapestre, hanem ezeket elviszik a járásközpontokba.
Elmondta: a program kísérleti szakasza április 30-án végződik 43 járásban, és rendkívül sikeres lett. A programra források lesznek átcsoportosítva, és május 1-től ezt további intézményekre terjesztik ki. „Nem csak Budapesten születnek meg a jövő alkotói, a jövő közönsége, a jövő mecénásai” – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve: a jövőbeli tehetségeket el kell érni, hogy alkotó vagy jó közönség, esetleg mecánás váljék belőlük.
A felsőoktatásról, Zeneakadémiáról
Csák János emlékeztetett: az Erasmus-ösztöndíjjal kapcsolatban kialakult akadályoztatás miatt kialakították a Pannonia Programot, amely nagyjából hasonló méretű, mint az Erasmus és az egész világra kiterjed, mind az oktatók, mind a hallgatók mobilitására. A miniszter kiemelte: a Brüsszellel fennálló sok vita ellenére biztató az Erasmus Programnak és a Horizont Programnak a jóváhagyása is.
A tudományos világ elég átlátható. Annak érdekében, hogy kialakuljon egy konszenzus, megújítottunk három testületet: van a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, van a HUN-REN irányító bizottsága, és létrehoztunk egy kutatási kiválósági tanácsot, melynek az elnöke Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus lett
– mondta Csák János, hozzátéve, hogy a Neumann János Programot mindhárom testület és a kormány is jóváhagyta.
A Zeneakadémia az egyetlen olyan egyetemünk, mellyel nagyon nehéz együttműködni. Minden más egyetemmel – legyen az modellváltott egyetem, legyen az egyházi, vagy magánegyetem – kitűnő a kapcsolat
– fogalmazott Csák János. Mint elmondta, Kotán Attila, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kancellárja az egyik legkitűnőbb szakember. Gazdaságilag a Zeneakadémia teljesen rendben van, 2022-höz képest az egyetem költségvetése húsz százalékkal megnőtt.
„A Zeneakadémia oktatási, kutatási és nemzetközi teljesítménye siralmas” – fogalmazott a tárcavezető.
„Mi, mint a magyar kormány, tiszteletben tartjuk azt, hogyha egy ilyen szenátus van, akkor mutassák meg, hogy mit tudnak. De az egy teljes félreértés, hogy a Zeneakadémiának a szakmai, oktatási, tudományos és nemzetközi teljesítménye a kancelláron múlna” – mondta Csák János.
Ahogy arról beszámoltunk, a Zeneakadémián jelenleg elég nagy felháborodást keltett a Hallgatói Önkormányzat és a diákok körében is, hogy gazdaságilag nincsenek meg a minőségi oktatás feltételei, a szakemberek elvándorolnak az intézményből, a kancellár pedig nem hajlandó tárgyalni a Szenátussal és a HÖK-kel. Mucsi Viktor
- A bipoláris zavar felemészti az embert, de lehet-e pozitív oldala? (index.hu)
- Gyerekkori borderline személyiségzavar tünetei (ÉVA)
- Miért billentjük meg a fejünket, amikor fényképeznek? (index.hu)
- 6 szakma, amely a pszichopatákat vonzza (Velvet)
- Betelt a pohár: Scarlett Johansson vezetésével hadat üzentek a színészek a mesterséges intelligenciának (index.hu)