2024. július 22. - „Jobb pályán” a mottója az idei tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23–28. között tartanak. Tusnádfürdőn napközben idén is a közéleti vitáké, este pedig a szórakozásé lesz a főszerep. Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök megtartja hagyományos beszédét.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a szabadegyetem alapítója az idei eseményről szóló sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja”. A politikus úgy látja, rég volt olyan nagy szükség a gondolkodásra, a politikai kérdések elemzésére, mint most.
Bár koncertek már kedden is lesznek, a megnyitót szerda délelőtt tartja Németh Zsolt, Toró T. Tibor (alelnök, Erdélyi Magyar Szövetség), Potápi Árpád János (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Miniszterelnökség, Magyarország), Butyka Zsolt (polgármester, Tusnádfürdő), David Campanale (alapító, Bálványosi Nyári Szabadegyetem) és Popa Ilona (erdélyi fő szervező).
A megnyitó után rögtön két, akár vitát is ígérő beszélgetést tartanak. „Háború és béke – Kül- és biztonságpolitikai korszakváltás határán” címmel ül egy asztalhoz:
Németh Zsolt,
Csoma Botond (frakcióvezető, képviselőházi frakció, Romániai Magyar Demokrata Szövetség),
Mesterházy Attila (elnök, Szocialisták és Demokraták),
Szilágyi Zsolt (kuratóriumi tag, Pro Universitate Partium Alapítvány),
és Mihai Razvan Ungureanu (egyetemi tanár, Történelmi Tanszék, Bukaresti Egyetem, Duna Régió és Közép-Európa Intézet, Diplomáciai Akadémia, Bécs).
A magyar uniós elnökségről Bóka János miniszter, Vincze Loránt (EP-képviselő, Romániai Magyar Demokrata Szövetség), Valentin Stan (történész, politikai elemző, Bukarest), valamint egy ellenzéki politikus, az LMP-s Keresztes László Lóránt vitázhat.
Szerdán már Schiffer Andrással is lehet találkozni a fesztiválon, az ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő századvéges társaságban (Molnár Attila Károly, Copf Áron, Megadja Gábor) fejti ki véleményét Európa/a Nyugat válságáról.
Deutsch Tamás vitába száll, lesz Bayer Show is
Csütörtök délután Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója foglalja össze a magyar stratégiai gondolkodást, valamint lesz Bayer Show is Bayer Zsolt és Fodor Gábor részvételével. A hagyományos pártpolitikai vitát is csütörtökre időzítették, az alábbi névsorral, Huth Gergely moderálásával:
Deutsch Tamás (európai parlamenti képviselő, Fidesz – Magyar Polgári Szövetség),
Kanász-Nagy Máté (frakcióvezető-helyettes, Lehet Más a Politika),
Lukács László György (frakcióvezető, Jobbik),
Nacsa Lőrinc (frakcióvezető-helyettes, Kereszténydemokrata Néppárt),
Molnár Zsolt (országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt).
Ezzel párhuzamosan Ferencváros–Újpest-derbi is lesz, Kubatov Gábor (elnök, FTC) és Ratatics Péter (elnök, Újpest FC) csap össze Szöllősi György (főszerkesztő, Nemzeti Sport) moderálása mellett.
Pénteken Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter tart előadást a magyar felsőoktatás jövőjéről. Aznap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Deák Dániel moderálásával „Brüsszeli tájkép csata után” felütéssel beszélget.
A szuverenitás védelméről Tuzson Bence (miniszter, Igazságügyi Minisztérium), Lánczi Tamás (vezető, Szuverenitásvédelmi Hivatal), Kósa Lajos (országgyűlési képviselő, elnök, Honvédelmi és Rendészeti Bizottság) és Panyi Miklós (miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár, Miniszterelnökség) ismerteti álláspontját.
Pénteken az önkormányzati választások is napirendre kerülnek Tusnádfürdőn, több polgármester részvételével: Kovács Péter (Budapest XVI. kerület), Karsay Ferenc (Budapest XXII. kerület), Soós Zoltán (Marosvásárhely), Alexandru Varzaru (szakfelügyelő, Polgármesteri Hivatal, Temesvár), Őrsi Gergely (Budapest II. kerület).
A hagyományoknak megfelelően a fesztivál szombatján Orbán Viktor miniszterelnök osztja meg gondolatait az aktuális politikai helyzetről, mellette Tőkés Lászlóval (elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács) és Németh Zsolttal.
Tusnádfürdőn a közéleti programok mellett koncertek is lesznek: fellép többek között a Blahalouisiana, a Bagossy Brothers Company, a Magashegyi Underground, a Honeybeast, Ákos, Szabó Balázs Bandája, Nagy Feró és a Beatrice, valamint Kowalsky meg a Vega. Németh Márton Sándor
- Pusztinán is tarthatnak rendszeresen magyar misét a moldvai csángók (MTI)
- Vitályos Eszter: a Kurultaj a Kárpát-medencei hagyományőrzés egyik legerősebb eleme (MTI)
- Az RMDSZ és az EMSZ álláspontja szerint is szükség van az etnikai politizálásra Erdélyben (MTI)
- Forbes: Szoboszlai Dominik a legértékesebb magyar sportoló (MTI)
- Mától fél évig Magyarország lesz az Európai Unió elnöke – mit jelent ez Európára nézve? (index.hu)