„1. § A nemzeti szín, és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik. Ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképen újra felvétetvén, egyszersmind megállapíttatik, hogy minden középületeknél s közintézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czímere használtassék.
— Egyébként a kapcsolt részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország színei és czímere mellett saját színeiket és czímerüket is használhassák.” (1847/48. évi XXI. országgyűlési törvénycikk a nemzeti színről és ország czímeréről)
„Az Alkotmányt előkészítő bizottságnak 1949-ben többen is javasolták, hogy továbbra is legyen államcímerünk (ti. a Kossuth-címer — a szerző), Rákosi Mátyás azonban az 1956-ig használt antiheraldikus címer mellett döntött. 1957-ben alakított, heraldikus szemmel nézve „fiatal” címerünk helyett a történelmi Kossuth-címerhez való visszatérésre különösen alkalmas lenne az az idei, 1988. év, amikor államalapító királyunk halálának 950. évfordulójára emlékezünk.” (Dr. Kállai István—dr. Bertényi Iván levele a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának — részlet)
A nemzeti jelképeknek mérhetetlenül nagy a jelentősége. Nyelvileg, fogalmilag nehezen ragadhatók meg, hiszen érzelmi, indulati elemeket, a közös nemzeti tudat mélységesen mélyen levő rétegeit fejezik ki. Egészséges nemzeti tudat nélkül — mint ezt oly sokan elmondták — nincs egészséges társadalom.
A nemzeti tudat épsége nem jöhet létre az ismeretek, tananyagok megtanulásával, hanem egy bizonyos „mi” tudatot és érzést is kell, hogy jelentsen. Ennek a „mi” tudatnak összetartója, abroncsa a közösségi élményben is fellelhető. Ilyen közösségi élményt fejez ki a történelmünkben immáron 800 éve jelen lévő állami címer, amely egyben nemzeti címerünk is.
Európa egyik legrégibb címerét, a magyar címert több formában ismerték és használták. Az ország nagycímere mindazoknak a tartományoknak a jelvényeit feltüntette, amelyek bármikor is a korona uralma alatt voltak. Mivel ez a helyzet – az alávetett területek egy része – állandóan változott, a nagycímert igénycímernek is szokták nevezni. A középcímer elvileg a tényleges országterületet, illetve a szent korona uralma alá, egyszerűbben a szent koronához tartozó országokat kellett, hogy jelképezze. Ezt ismerte fel Kossuth Lajos, amikor már 1848-as pénzügyminisztersége idején következetesen használni kezdte azt a magyar középcímert, amely Magyarország címere mellett Dalmácia, Horvátország, Szlavónia és Erdély címerét tüntette fel. Így jutunk el a kizárólag Magyarországot jelképező, ún. magyar kiscímerhez, azaz Magyarország címeréhez. Ennek leírása Kumorovitz L. Bernát, a magyar címertan élő klasszikusa szerint – megegyezően valamennyi más leírással – : „Magyarország régi kiscímere hasított pajzs; jobbra vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező, balról vörös mezőben zöld hármas halomnak aranykoronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszttel. A pajzson a köztársaság kikiáltásáig a magyar korona nyugodott.” Kumorovitz máshol így írja le a magyar kiscímert: „Hasított pajzsának jobb oldala a vörössel és ezüsttel hétszer vágott címert, bal oldala a (háromágú leveles) koronával fedett hármas halomból kiemelkedő kettős keresztet tartalmazza, a pajzs fölött pedig a magyar királyi korona nyugszik.”
Mondáink szerint a magyar fejedelmi jelkép – jóval a címer kialakítása előtt – a turulmadár volt. Ezt egyes vélemények szerint vörös színű zászlón ábrázolták.
A magyar címer legrégibb eleme a III. Béla (1172—1196) pénzein megjelenő kettős kereszt, amely már igen korán az ország feletti hatalomra utaló jelkép volt. A legenda szerint Szent István kapta pápai adományként, mint apostoli keresztet. Valószínűbb azonban, hogy III. Béla, aki Bizáncban nevelkedett, s egy időben a bizánci császár vőjelöltje, így a birodalom örököse lett, hozta magával Bizáncból, s kezdte használni a királyi hatalom jelképeként 1190 táján. A kettős kereszt kezdetben lebegett, majd az Anjouk idejében megjelent a hármas halom, feltehetőleg úgy, hogy a kereszt először három lábon, majd a gótikában ismert hármas lóhereíven nyugodott, s csak később kapott zöld színt és halmot, illetve hegyet jelképező ábrázolást. Csaknem bizonyos, hogy Szent István nem kettős keresztet, hanem az akkori Európában használatos latin keresztet használta. A kettős kereszt Bizáncban is csak hosszú fejlődés után honosodott meg, és III. Béla idején nincs bizánci címeres ábrázolása. (Érdemes megemlíteni, hogy az apostoli kettős kereszt szerepet kapott a francia történelemben, mint ún. lotharingiai kereszt, amely a Magyarországon uralkodó Anjouk címerébe a XIV. században került be, s így családi kapcsolatok révén a lotharingiai hercegség jelképévé vált. Amikor Lotharingiát 1871-ben Németországhoz csatolták a porosz és francia háború után, majd amikor Hitler csapatai 1940-ben legyőzték a szövetséges francia, angol, belga seregeket, s elfoglalták Franciaország túlnyomó részét, a vörös lotharingiai keresztet helyezték kék zászlójukra a szabad francia erők, akiket De Gaulle irányított. Ez a jelvény – jóllehet a De Gaulle által kezdeményezett alkotmányba nem került be – bátran nevezhető közismertnek.)
A kettős kereszt alá nyílt leveles koronát helyeztek már II. András pénzein. E koronát színes képeken mindig arannyal ábrázolták.
A hármas halom kezdetben nem hordozott jelentést, csak 1687-ben találkozunk egy A. Macedo nevű portugál szerzőnél azzal az értelmezéssel, hogy a hármas halmot Magyarország három legnagyobb hegyének jelképeként kell értelmezni. Ennek nyomán született a „Tátra—Mátra—Fátra” szimbóluma.
A címerpajzs jobb oldalán (a címertartó felől, azaz a pajzs mögül nézve) találhatók az ún. Árpád-vágások vagy -sávok. Ezek váltakozó vörös és ezüst csíkok. A vízszintes vágások száma általában hét, de nemritkán nyolc, esetleg kilenc, sőt előfordult a hat vágás is. A sávok sorrendje nem mindig vörösezüst, a XIX. századig igen gyakori az ezüst-vörös sorrendű vágás is. Ezek a sávok az Árpád-házat mint uralkodó családot jelképezték, szemben az állami főhatalmat kifejező kettős kereszttel.
Az Anjouk korának végén, az 1380-as években már előfordult olyan ábrázolás, amely együtt tünteti fel az Árpád-vágásokat és a kettős keresztet a hármas halommal. Ugyanígy I. Ulászló néhány pénzén és pecsétjén találkozunk az egyesített ábrázolással, s a XVI. századtól kezdve válik gyakorivá a magyar kiscímer elemeinek együttes alkalmazása. Meg kell említenünk az ún. pólyás ábrázolást is, amelyben a sávozás vörössel kezdődik és vörössel végződik, ily módon négy ezüstpólyát ábrázolva. Werbőczi István Hármaskönyvében már a négy folyó (Tisza, Duna, Dráva, Száva) jelképeként említi ezt az ábrázolást. Ez a magyarázat ugyanúgy később keletkezett, mint a hármas halommal kapcsolatos Tátra–Mátra–Fátra jelkép.
A mottóként idézett 1847/48. évi XII. törvénycikk hivatalos kiadásán egy hétszer vágott, ezüsttel kezdődő mező látható. Ez az ábrázolás a XIX. század második felében – noha Horváth Mihály és Henszlmann Imre az ezüsttel kezdődő vágásokat történelmileg elfogadhatónak tartotta – csaknem teljesen megszűnik, s a címerkérdést érintő 1874-es királyi leirat, majd az 1896. január 12-én közzétett, 3755/1895. ME számú rendelet a fentiekben ismertetett magyar kiscímert írja le. Nem változtatott ezen a magyar királyi miniszterelnöknek 1915. évi 3970. ME számú rendelete sem, amely az állami közép- és kiscímer, valamint az állampecsét új leírásáról és rajzolatáról rendelkezik. A fentiekből is látható – kivéve az 1868. évi XXX. törvényt a horvátokkal való kiegyezésről, amely a magyar középcímert az 1848-as középcímerrel lényegileg azonosan állapította meg –, hogy a magyar állami címert nem szabályozták törvénnyel, feltehetőleg azért, mert a hivatkozott rendeletek nagyobbrészt a történelmi hagyományt rögzítették, s azért is volt rájuk szükség, hogy a Habsburg-uralkodóház kívánságait, például az uralkodóház vagy meghódított terület címerének feltüntetését szabályozzák.
Felvetődik a kérdés: hogyan jött létre a Kossuth-címer, van-e létjogosultsága ennek az elnevezésnek, és kell-e ragaszkodnunk ehhez a történelmi címerváltozathoz?
A Kossuth-címer nem más, mint a fent leírt „történelmi magyar kiscímer” korona nélküli változata, többé-kevésbé ívelt pajzson. Ezért nevezik ívelt magyar kiscímernek vagy barokk címernek, esetleg Rákóczi-címernek is, hiszen alakja a XVIII. században formálódott úgy, hogy határozottan megkülönböztethető az egyenes vonalú, koronás kiscímertől, megjegyezve, hogy a címerpajzs alakja nem szigorúan meghatározott eleme a címerleírásnak. Ez utóbbi megjegyzés nem változtat azon, hogy a címerpajzsnak széles arany vagy más keretbe helyezése ellentétes a hagyománnyal és a hagyományt rögzítő szabályokkal.
A Kossuth-címer elnevezés két okból indokolt. Egyrészt azért, mert az 1849. április 14-i, a Habsburg-Lotharingiai házat a magyar tróntól megfosztó Függetlenségi Nyilatkozat után jelenik meg először a korona nélküli kiscímer, s a Függetlenségi Nyilatkozat kétségkívül Kossuth Lajos nevével fémjelezhető. A másik okot Kumorovitz professzor kutatásai szolgáltatják, melyek szerint Kossuth Lajos 1823-as ügyvédi oklevelén a korona nélküli magyar kiscímer barokkos változata látható. Nem zárható ki – bár nincs bizonyíték rá –, hogy Kossuth maga kérte ezt a sajátos díszítést. A teljes képhez tartozik, hogy a magyar szent koronát – amit, a valóságot némileg megközelítő hűséggel, csak a XVIII. század második felétől ábrázoltak a magyar kiscímeren – a magyar köztársasági radikális ifjúság lapja, a Márczius Tizenötödike 1848 decemberében eltávolította a magyar kiscímerről. Tette ezt azért, mert a Habsburg-ház I. Ferenc Józsefet uralkodónak nyilvánította 1848. december 2-án, semmibe véve a magyar országgyűlés ezzel kapcsolatos jogosítványait és a magyar közjog előírásait. A fokozatos eltávolítás úgy történt, hogy a koronát a címeren egyre jobban oldalra billentették, s végül elhagyták a Nemzeti Színház műsorhirdetményeinek éléről. A trónutódlás hírére és nyilván a felháborodás kifejezésére 4-én, 5-én, 6-án, 7-én és 8-án a címert a pajzs bal sarkára, mintegy „félárbocra” csúsztatják, s a hármas halomról is eltüntetik a koronát. 1848. december 9-én a korona végleges elhagyásával megteremtették a független magyar, illetve – a republikánus érzületű ifjúság igényének megfelelően – a köztársasági jellegű magyar kiscímert. A Márczius Tizenötödike a hírek között örömmel közli, hogy a Honvédelmi Bizottmány is új pecsétet metszetett, „melyről az árulás jelképe, a korona már hiányzik”. Ezek a sorok érzékletesen fejezik ki a republikánus ifjúság ellenérzését a királyi jelképekkel szemben.
1849. március 4-én az ún. olmützi új birodalmi alkotmány – a kibocsátó Habsburg-ház szándéka szerint – Magyarországot beolvasztotta az összbirodalomba, s elszakította tőle a szerb Vajdaságot, Horvátországot, Dalmáciát, a katonai határőrvidéket és Erdélyt. Ez olyan hatással volt a magyar közvéleményre, hogy a békepárti Esti Lapokban Jókai is így írt: „A Habsburg-ház március 4-i tettével aláírta uralkodásának halálos ítéletét.” Hasonlóképpen vélekedett Táncsics Mihály.
E függetlenség kívánságának tett eleget a saját meggyőződését követve Kossuth Lajos akkor, amikor javasolta az országgyűlésnek, hogy
Magyarország Erdéllyel, kapcsolt részeivel és melléktartományaival együtt önálló és független állammá alakuljon;
a hitszegő Habsburg-Lotharingiai házat magyar trónjától meg kell fosztani, és Magyarország trónjáról száműzni kell;
a szomszédos és honi idegen ajkú népekkel barátsági szerződéseket kell kötni;
ideiglenesen – míg a végleges államformát és kormányrendszert a nemzetgyűlés megállapítja – egy kormányzó elnök és az általa kinevezett minisztérium kormányozzon.
1849. április 14-én a debreceni református Nagytemplomban megszavazott Függetlenségi Nyilatkozatot írásba foglalták, majd végleges szövegét elfogadták, és április 19-én nyomtatásban tették közzé. A Függetlenségi Nyilatkozat díszes nyomtatott példányán Magyarország kiscímerét a szent korona nélkül tüntették fel, úgy, hogy az ezüst kettős kereszt tövében továbbra ott látható a korona.
Kossuth április 25-én utasítja az Igazságügy-minisztériumot, hogy „a minisztérium eddigi pecsétje helyett, mely V. Ferdinánd király feliratú volt, rögtön a magyar álladalom pecsétjét vegye használatba. A magyar álladalom pecsétjén Magyarország címere körül ezen körirat legyen: – A magyar álladalom pecsétje. –" Ezen a pecséten a kereszt tövében sincsen korona.
Az 1849-es ábrázolásokat figyelve, találkozunk a szent koronát további is hordozó címerekkel, és olyan címerekkel, amelyekről eltávolították ugyan a szent koronát, de a kettős kereszt tövében lévő koronát meghagyták. Egyértelműen felismerhető az a szándék, hogy a koronát, mint a királyi hatalom jelképét el kívánták távolítani az ország címeréből.
Érdekes megfigyelnünk, hogy a kormányzó-elnök címét az emigrációban is viselő Kossuth Lajos Amerikában a korona nélküli címert, míg európai levelezésében nagyon gyakran a hagyományos koronás magyar címert használja.
A kiegyezés utáni időben Nagy György ügyvéd válik nevezetessé következetes köztársasági irányzatú pártszervező munkájával. Az 1910-es években Hódmezővásárhelyen működött Nagy György-féle mozgalom emlékei között fennmaradt a korona nélküli Kossuth-címer mint pártjelvény. Újabb fejezet a Kossuth-címer történetében az 1918-as Magyar Népköztársaság és a Tanácsköztársaság korszaka.
Károlyi Mihály már 1915 májusában kijelentette: „Magyarország a háborút nem akarta, területi aspirációi nem voltak, de a Monarchiának sem, mégis belesodortattunk a háborúba. Ha azonban ez bekövetkezett, akkor a cél az áldozatok árán a nemzeti jogok, a magyar vezényszó, címer és jelvények elnyerése és az általános választói jog útján demokratikus államszervezet létesítése.” Károlyi a korona nélküli magyar kiscímert kívánta. Ezt mutatja az által: kiadott rendelet.
558.
A Magyar Népköztársaság kormányának 1918. évi 5746. ME számú rendelete a köztársaság címeréről és az állampecsétről.
A Magyar Népköztársaság kormánya a következőket rendeli:
1.§
A Magyar Népköztársaság címere abban tér el az eddig használt állami kiscímertől, hogy a címerpajzson nyugvó királyi korona és a hármas halom középső részén volt nyílt korona elmarad.
Ehhez képest a köztársaság címerének heraldikai leírása a következő hasított pajzson jobbról vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező, balról vörös mezőben zöld hármas halomnak kiemelkedő középső részén ezüst-, talpas kettős kereszt.
A címerpajzs körvonalai legyenek egyszerűek. Pajzstartó alakoknak, és címerpajzsot övező lombdísznek vagy a köztársaság államformához illő egyéb ízléses díszítésnek alkalmazása szabad, de nem kötelező.
Az új címer mintarajzai később fognak megjelenni.
2.§
Új tárgyakon ezentúl az 1. §-nak megfelelő címert kell használni.
Meglevő és még használatban álló tárgyakon (címtáblákon, zászlókon pecsétnyomókon, bélyegzőkön, dúcokon stb.) az állam eddigi (kis-, közép, nagy-) címerét nem kell kicserélni, hanem csupán a címerpajzson nyugvó királyi koronát kell a címerből megfelelő módon (átfestéssel, lefödéssel, lesimítással, véséssel stb.) eltávolítani. Beépített címereket, művészi alkotásokat nem kell átalakítani.
Az állam eddigi címerének rajzával ellátott nyomtatványokból rendelkezésre álló készletet a szövegnek más jogszabályokban elrendelt megváltoztatása után fel kell használni.
3.§
A Magyar Népköztársaság állampecsétje az 1. §-ban említett új címert tünteti fel, körirata felül: »A Magyar Népköztársaság állampecsétje«, alul: »1918. november 16.«
4.§
A Magyar Népköztársaság nagyobb (közép vagy egyesített) címerének megállapítása későbbi időpontra marad.
5. §
Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe.
Ugyanakkor hatályát veszti:
1. Az Osztrák-Magyar Monarchia közös intézményeinek használatára szolgáló címer tárgyában 1915. évi november hó 5-én 3969/1915. ME szám alatt kiadott rendelet (R. T. 1712. o.);
2. az állami közép és kiscímer valamint az állampecsét új leírásáról és rajzáról 1915. évi november hó 5-én 3970/1915. ME szám alatt kiadott rendelet (R.T. 1719. o.)
3. az Osztrák-Magyar Monarchia közös intézményeinek használatára Új alakban megállapított kiscímer tárgyában 1916. évi március hó 9-én 842/1916. ME szám alatt kiadott rendelet (R. T. 136. o.).
Budapest, 1918. évi november hó 28-án.
Károlyi Mihály s. k. miniszterelnök
Károlyi nem rendelkezik az ún. közép vagy egyesített címer kérdéséről hiszen ez állásfoglalást jelentett volna a nemzetiségi területek sorsával kapcsolatban.
1919. március 21. után általában az ötágú vörös csillagot használták, mint a Tanácsköztársaság jelképét, de számos ábrázolás és irat őrizte meg ebből az időszakból a Kossuth-címert.
A két világháború között a történelmi kiscímer volt használatos.
A honvédelmi miniszter 45000/Eln. 1938. számú rendeletében a honvédségnél visszaállítja az 1915-ös egyesített címert, amely feltünteti a melléktartományokat is.
1944-ben a Nyilaskeresztes Párt a koronás kiscímer alá H betűt és nyilaskeresztet helyezett.
Az 1946. évi 1. törvénycikk rendelkezi Magyarország államformájáról, a köztársaságról. Ezt a törvényt az országos törvénytár 1947. február 20-i 1 számában hirdették ki. A törvény nem rendelkezik a köztársaság címeréről. Így 1946. június 5-ig a történelmi magyar koronás kiscímer látható a
Magyar Közlöny címlapján. 1946. június 5. és 1946. december 1. között címer nélkül adjak ki a hivatalos lapot, majd december 1-jén a Kossuth-címer jelenik meg a címlapon.
A Kossuth-címer, mint a magyar kiscímer korona nélküli ívelt változata jelenik meg; jobbról cserfaág, balról olajág övezi mint címertartó.
A címerkérdés szabályozására nem jelenik meg magasabb rendű jogszabály. A Rendőrségi Közlöny közli a belügyminiszter 193 437/1947. IV. 1. BM számú rendeletét, mely intézkedik az állami címerpajzs használata tárgyában.
A miniszterelnök úr 1721/1947. ME számú átiratában arról értesített, hogy egyes hivatalok még
mindig olyan állami címerpajzsot használnak, amely felett a korona is ábrázolva van.
Az 1946. évi tc. szerint Magyarország államformája köztársaság. A köztársasági formával pedig a királyságra is utaló magyar állami címer használata semmi esetre sincs összhangban. Ezért elrendelem, hogy addig is amíg az ország címerét a törvényhozás megállapítja, az államrendőrség hatóságai és szervei a koronával ellátott címerpajzs helyett a cserfa-, illetőleg olajággal díszített címerpajzsot az 1848/1849. évi szabadságharc idejében alkalmazott közismert alakban használják…
Budapest, 1947. évi június 30-án a miniszter rendeletéből dr. Szebenyi Endre s.k. miniszteri osztályfőnök
(Az aláírót – később belügyi államtitkárt, a Rajk-per egyik tanúját – kivégezték a Rajk-ügy egyik mellékperében.)
A Magyar Köztársaság az előbbiekben leírt címert használta a kereszt tövében koronával, cserfa-, illetőleg olajággal díszítve.
Ha a nemzetgyűlés naplóit lapozzuk, nyomára akadunk annak, hogy Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága a nemzetgyűlés 1946. május 3-i ülésén címertörvény alkotása iránt tett kezdeményezést. A kezdeményező iratot a nemzetgyűlés kiadta a kérvényi bizottságnak. Ugyanez történt a Győr-Moson vármegye törvényhatósági bizottsága által a Magyar Köztársaság állami címerének rendezése tárgyában készített feliratával 1946. augusztus 22-én a hasonló sorsra jutott Szabolcs vármegye ugyanilyen felirata 1947. január 20-án. 1949-ig a kérvényi bizottság ezekben az ügyekben semmilyen előterjesztést nem tett a nemzetgyűlésnek.
MAGYAR MINISZTERELNÖKSÉG
5639
1948. M. E.
1949. május 27-én a Minisztertanács bizottságot küldött ki az alkotmány tervezetének előkészítésére. Az előkészítés során nyomós érvek hangzottak el a történelmi címer megtartására. A Minisztertanács ennek ellenére augusztus 5-én elfogadta a tervezetet azzal az új címerváltozattal, amely kifejezte az új alkotmány lényegét, ti. azt, hogy megszakította az 1000 éves jogfejlődést, és jelképezte a demokratikus és nemzeti hagyományok önkényes semmibevételét. Az akkori szellemet jól érzékelteti Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettesnek, a törvényjavaslat előadójának előadói beszéde az országgyűlés 1949. évi augusztus 17-i ülésén és a Kommunista Pártot képviselő Losonczy Géza felszólalása ugyanaz nap, továbbá a Kisgazda Pártot képviselő Mihályfi Ernő felszólalása ugyancsak augusztus 17-én.
Rákosi Mátyás: „Módosító javaslatok érkeztek a címerre vonatkozólag is. Néhányan azt ajánlották, hogy tartsuk meg az 1848-as Kossuth-címert. Az alkotmánytervezet előkészítő bizottsága ezt a javaslatot nem fogadta el. A kossuthi címer leválasztotta a régi címerről azoknak a területeknek jelképeit, amelyek már régen nem tartoztak az 1848-as Magyarországhoz, és azonkívül levette a címerről a koronát is. Azóta azonban több mint száz esztendő telt el. A népi demokrácia címerének csakúgy, mint alkotmányának, a tényleg meglevő helyzetet kell visszatükröznie. Amikor az országok uralkodó osztálya az elnyomó nemesség volt, akkor a címerek tele voltak kardokkal, páncélokkal, pajzsokkal. A Magyar Népköztársaság, a dolgozó nép állama, helyesen teszi, ha címerében egyszerűen, világosan és félreérthetetlenül kifejezésre juttatja azt, ami az öntudatos szocialista munkás és dolgozó paraszt jelképe: a kalapácsot, a vörös csillagot, a búzakoszorút és az aranyos búzakalászt a piros-fehér-zöld nemzeti színekkel. Aki a címert látta, magyarázat nélkül is rögtön megérti belőle, hogy ez a dolgozók országát jelképezi. (Hosszan tartó, lelkes, majd ütemes nagy taps.)
Voltak, akik a tradíciókra való hivatkozással kérték az ősi címer meghagyását. Mi, magyar kommunisták, és velünk együtt a népi demokrácia, a legnagyobb gondossággal őrizzük és ápoljuk az ezeréves magyar történelem minden eleven és fejlődőképes tradícióját. Féltő gonddal őrködünk azon, hogy a jó tradíciók ne csak megmaradjanak, hanem új életre keljenek, új tartalmat kapjanak a népi demokráciában is.
Különösen őrizzük és ápoljuk azokat a tradíciókat, amelyek dolgozó népünk történelmével függenek össze. Ezért keltettük új életre az annyit ócsárolt és rágalmazott Dózsa György emlékét, azért ünnepeltük olyan bensőségesen az egész dolgozó nép együttesével az 1848-49-es forradalom emlékét. A legutóbbi napokban lánglelkű költőnk, Petőfi Sándor halálának százéves évfordulója alkalmával elértük, hogy nemcsak a magyar nép ünnepelt, hanem, először a történelemben, velünk ünnepelte és méltatta a magyarság e nagy fiát az egész haladó világ.
A magyar nemzetet ezer esztendőn keresztül azok a munkások és parasztok építették és tartották meg, akiknek kérges keze békében keményen szorította a szerszámot és kapanyelet és háborúban nem kevésbé erősen a fegyvert. A hazát ezer esztendőn keresztül verejtékével, vérével építő, és ezer esztendőn át mellőzött és elnyomott dolgozó magyar nép elégtétele és megtisztelése az új címer. (Hosszan tartó lelkes taps. A Ház tagjai ütemesen tapsolnak.) Ezért fogadja örömmel és helyesléssel minden öntudatos munkás és dolgozó paraszt, minden igaz hazafi.”
Losonczy Géza: „T. Országgyűlés! Népköztársaságunk új címere – bár csak rövid ideje került a nyilvánosság elé – gyorsan népszerűvé vált a magyar dolgozók között. Népünk érezte, hogy régi címerünk tartalma annyira nem fejezte ki fejlődésünket, hogy a dolgozó milliók számára már alig jelentett valamit. Népünk nem tekintette magáénak, és ezért nem is használta. Ezzel szemben új címerünk, amely tömören kifejezi népi demokratikus fejlődésünk alapelveit, szinte napok alatt vált a dolgozó nép közkincsévé. A nemzetiszínű szalaggal összefogott két búzakéve keretében elhelyezett kalapács és búzakalász, s a mezőre sugarakat bocsátó vörös csillag egyszerű és érthető módon juttatja kifejezésre a népi demokratikus társadalmi rendünk alapját alkotó munkás-paraszt szövetséget s a nemzetköziséggel harmonikus egységbe forró nemzeti érzést. Ez fejezi ki ma dolgozó népünk érzés- és gondolatvilágát. Ez a címer juttatja kifejezésre a világszabadságnak és a magyar szabadságnak azt az egységét, amelyről már Petőfi énekelt, s amelynek oly nagyszerű megnyilatkozását láthatjuk most a Világifjúsági Találkozón. Ez a címer fogja díszíteni nemzeti zászlónkat, középületeinket, ez a címer fog ragyogni fiataljaink mellén és ez az a címer, amelynek szellemében az országgyűlés folytatni fogja a jövőben munkáját. Emeljük magasra népköztársaságunk címerét, és haladjunk előre Pártunk és Rákosi Mátyás vezetésével a szocialista Magyarország napsütötte földje felé. (Hosszan tartó, lelkes taps.)
Mihályfi Ernő: „Új címert ad Népköztársaságunknak ez az alkotmány. Nézzük meg, mit jelentett a régi Magyarország régi címere, és mit jelent nekünk új címerünk?
Királyok címeréből alakult az ország régi címere. És a címer a történelmi korszakok során sok változáson ment át, de egészen ötven évvel ezelőttig nem volt az országnak törvényben megállapított, vagy éppen alkotmányos, hivatalos címere. 1848-ban az országgyűlés kimondta azt az elvet, hogy állami címer megállapítása a törvényhozás joga, de akkor sem élt ezzel a joggal, nem állapította meg a címer formáját, és ez a kérdés 1848 előtt sem soha törvényhozásilag rendezve. 1896-ban történt mindössze, hogy minisztertanácsi határozat alapján miniszterelnöki rendelettel közzétették azt a címert, amelyet 1874-ben „legfelsőbb királyi elhatározás” állapított meg. Tehát mindössze ez a néhány évtized a régi címer hiteles történelmi múltja, egyébként kialakulása csak úgynevezett heraldikai fejlődés eredménye. Most történik meg először, hogy a törvényhozás 1848-ban világosan leszögezett jogával élve, megállapítja országunk címerét.
Mit fejezett ki a régi címer? Homályos szimbólumok sűrűsödtek benne, minden színe és formája titokzatos nyelven fejezett ki valamit, ami a régi lovagi pajzsokra festett nemesi jelbeszédből alakult. Minden színe is szimbólumokat hordozott; erényt, vérmérsékletet, planétákat, égi jegyeket, drágaköveket, a hét egyes napjait, elemeket és érceket jelentettek e címerek színei. Így ezen a címernyelven a veres szín a szenvedélyes vérmérsékletet, a Szaturnusz-planétát, a Kos, Oroszlán és Nyilas égi jegyet, drágakőben a rubint, a hét napjaiból a szombatot, az elemek közül a tüzet és az ércek közül a rezet jelenti. Kell-e mondanom, hogy számunkra mást jelent a vörös szín? Szerepel a címerben a címertan szaknyelve szerint négy fehér vagy ezüst- és négy vörös »pólya« is, amelyeket más szakkifejezéssel Árpád-sávoknak neveztek. Ezeket az Árpád-sávokat néhány esztendővel ezelőtt egy tragikus novemberben a Szálasi-banditák karján láttuk, és semmi okunk sincs rá, hogy valaha is örömmel gondoljunk erre vissza.
A régi címernek semmi kapcsolata nincs a valósággal, új címerünk pedig, íme, csupa valóság. Kék színe az ég kékje, keretező aranyló búzakoszorú országunk boldog bőségét jelentik. A magyar paraszt munkájának gyümölcsét ábrázoló kalász mellett a kalapács a magyar munkás eszköze, piros fehér és zöld nemzeti színeink fogják össze, és fölötte ragyog az ötágú csillag, a szocializmust építő társadalmunk világító és irányító csillaga, valóság ez a címer, minden részletében valóság; nem csoda, hogy a néhány év alatt, amióta ismerjük, már úgy megszerették és annyira magukénak érzik népünk dolgozó tömegei.
Művészek tervezték ezt a címert, a magyar nép, a magyar népi köztársaság tiszta szép címerét; művészek, akikről – mint mondottam – külön gondoskodik, akiknek támogatását külön biztosítja az alkotmány. Szeretném innen kérni a magyar művészeket, a magyar írókat és költőket, ünnepeljék az új alkotmányt, ünnepeljék a magyar történelemnek ezt a nagy fordulatát, ezt a nagy örömét művészetükkel, írásukkal, költészetükkel, a felszabadult nép kultúrájának örömével és szépségével.”
A politikai jogfosztottság állapotában élő magyar nép 1956. október 23-án történelmi jelentőségű mozgalmat kezdeményezett, amelynek kezdetén a MEFESZ az Építőipari Műszaki Egyetem diáknagygyűlésén 16 pontban foglalta össze követeléseit. A 14. pont szerint követelik: „A meglévő, a magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását. A magyar honvédségnek – nemzeti hagyományainkhoz hű – új egyenruhát követelünk. Követeljük, hogy március 15. nemzeti ünnep munkaszüneti nap legyen, október 6. pedig nemzeti gyászünnep és iskolai szünnap legyen.” A Minisztertanács elnöke, Nagy Imre 1956. október 28-án rádióbeszédet mondott. A Szabad Nép október 29-i száma közli a rádiónyilatkozatot. A miniszterelnök többek közt ezt mondta: „A kormány javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, hogy az országcímer ismét a Kossuth-címer legyen, s hogy március 15-ét ismét nemzeti ünneppé nyilvánítsák.”
A november 12-i Népszabadság közölte Kádár Jánosnak, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének beszédét. A beszéd „Néhány fontos politikai kérdés” című részében a következők hangzottak el: „Ezeken az alapvető kérdéseken kívül van még néhány fontos politikai kérdés, melyek népünket ma különösen foglalkoztatják.
Elsősorban a megbántott nemzeti érzéssel kapcsolatos kérdésekre gondolok. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány azon a nézeten van, hogy címerünk a Kossuth-címer legyen, honvédeink egyenruhája feleljen meg a magyar hagyományoknak, és március 15-e ismét a magyar szabadságharc pirosbetűs ünnepe legyen.”
A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány idézett álláspontjának felel meg az Elnöki Tanács 1956. évi 26. számú határozata (megjelent a Magyar Közlöny 1956. november 12-i, 93. számában), amely előterjesztést tartalmaz Országgyűléshez az Alkotmány egyes rendelkezéseinek megváltoztatására.
A címerről így rendelkezik: „A Magyar Népköztársaság címere a Kossuth-címer.”
Az Országgyűlés 1957. május 9-i ülésén Kádár János miniszterelnöki beszámolójában az alábbiakat mondta a címerről: „Közéletünket az elmúlt hónapokban és hetekben foglalkoztatta a címerkérdés. Az ellenforradalomnak a régi címerrel az volt a baja, hogy az a Magyar Népköztársaság címere volt. Elhangzottak olyan jóhiszemű észrevételek is, hogy a címer nem fejezi ki magyar nemzeti sajátosságainkat, és nem követi hagyományainkat. Ez utóbbi észrevételekben van is némi igazság. Ebben a kérdésben a kormány nézete szerint a döntés az Országgyűlést illeti.
Ami az ún. Kossuth-címert illeti, történelmi hűség kedvéért meg kell mondanunk, hogy ez az Osztrák-Magyar Monarchia idején a királyi koronával a Habsburg Monarchia egyik jelvénye volt. Ebből a jobbágyságot jelképező kettős kereszt, az imperialista törekvéseket kifejező hármas halom és négy folyó nem a mi,. új történelmi úton járó magyar népünk eszméit fejezi ki. A mi címerünknek ki kell fejeznie népi államunk politikai eszméjét. Javasolt új címerünkben a nemzetiszínű pajzs kifejezi a dolgozó magyar népnek a nemzeti hagyományokat tiszteletben tartó hazafias érzelmeit. Ezek a hazafias egységben vannak a nemzetközi proletárszolidaritás eszmeivel, és ezt kifejezi a pajzs felett elhelyezett ötágú vörös csillag. A nemzeti színű és vörös szalagokkal átkötött búzakoszorú további magyar sajátosságot kölcsönöz, és kidomborítja címerünk népi jellegét. ”
Nem kívánjuk e szöveget részletesen elemezni, de tudjuk, hogy Magyarország a Habsburg-monarchián belül saját alkotmánnyal bíró ország volt, s címere mint Magyarország címere alkotta az összbirodalmi címer részét azon nem gyakori esetekben, amikor ezt használták. Említettük már hogy a hármashalom és a négy folyó legendája jóval e címerelemek megjelenése után keletkezett, és bizonyosnak tartjuk, hogy e címerelemek évszázadokkal túl fogják élni a hozzájuk fűződő legendát. Az ötágú csillag a magyar címertani hagyományokban ismeretlen, mint szabadkőműves jelvénnyel találkozunk nem vörös változatával. A kettős kereszt ma Európában 29 helyen található állami, városi, törvényhatósági címerekben. Ismeretes a normannoknál előforduló olyan változata, amely a kereszténységgel nincs is összefüggésben. Kérdés – melyre nem válaszolhatunk igennel – , hogy egy nemzeti jelképnek kell-e a nemzetközi proletárszolidaritás eszméit vizuálisan kifejezni.
Az Országgyűlés 1957. május 11-i, 35. ülésén terjesztette elő Molnár Erik, az ismert történész
az alkotmány módosítására irányuló javaslatát. Többek között ezt mondotta az Országgyűlés előtt:
„Az új címerbe bele van foglalva a nemzetiszínű pajzs. Ezzel ki akarjuk fejezni azt a történeti folytonosságot, amely a dolgozó magyar nép múltját jelenével összeköti. A pajzs fölött elhelyezett vörös csillag viszont azt fejezi ki, hogy a dolgozó magyar nép – nemzetközi szolidaritására támaszkodva – építi a szocialista rendszert. A címer tehát ebben a formájában kifejezi a dolgozó magyar nép társadalmi rendszerét és törekvéseit, de egyúttal haladó nemzeti hagyományaihoz való ragaszkodását is.
Persze felmerültek egyéb elgondolások is a címerrel kapcsolatban.
Felmerült a gondolat: nem volna-e helyesebb érintetlenül hagyni jelenleg érvényes címerünket?
Azt hiszem nem, mert ennek a címernek hiányossága, hogy nem utal a nemzeti múltra, arra a jelentőségre, amelyet nemzeti hagyományainknak tulajdonítunk. Még inkább el kellett vetni az úgynevezett Kossuth-címer alkalmazását, nemcsak azért, mert ez az ellenforradalom jelvénye volt, hanem azért is, mert szimbolikája ellentétben áll a dolgozó magyar nép mai eszményeivel.
Végül az utolsó szakasz, a 68. § Magyar Népköztársaság zászlajáról szól. Itt az egész módosulás abban áll, hogy a zászlóról elmarad az eddig feltüntetett címer. Ennek indoklása egyszerű. A zászló az állam nemzeti színekben kifejezett jelvénye, és felesleges azt megterhelni a címer külön jelvényével.
Javaslom az Országgyűlésnek, hogy az előterjesztett törvényjavaslatot egész terjedelmében fogadja el.”
Részlet Nánási László képviselőnek az előterjesztést követő felszólalásából:
„Találkoztam olyan aggodalommal is, amely szerint azzal, hogy az új címerünkbe bevesszük a nemzetiszínű pajzsot, engedményt teszünk az ellenforradalmároknak. Szerintem az ilyen állásfoglalás helytelen. Véleményem szerint azzal tennénk hasznos szolgálatot a magyar nép ellenségeinek, ha nem juttatnánk címerünkben is kifejezésre nemzeti hagyományaink tiszteletét, megbecsülését.
A piros-fehér-zöld az egész magyar nép nemzeti színe, hazafias érzéseinek kifejezője, s nem engedhetjük, hogy azt kisajátítsa magának hazánk, dolgozó népünk előrehaladását aknamunkával akadályozni próbáló ellenforradalmi csoport.”
Jellemző a korra és a címerrel kapcsolatos tévképzetekre, Reszegi Ferenc képviselő hozzászólása:
„Ugyancsak helyeslem az Alkotmány 67. szakaszának módosítását, amely népköztársaságunk címerének megváltoztatásáról rendelkezik. Itt szeretnék kapcsolódni Kádár elvtárs beszámolójának ahhoz a részéhez, amelyben a címerrel foglalkozott. Ismeretes, hogy állami címerünk megváltoztatásával kapcsolatban igen széles körű vita folyik a dolgozók között.
Meg kell mondani, hogy a dolgozók nagy érdeklődéssel várják, mit határoz az Országgyűlés ebben a kérdésben, vajon elfogadja-e az ellenforradalom által jelszóként hangoztatott úgynevezett Kossuth-címert vagy a jelenlegi népköztársasági címert hagyja meg. A munkások, dolgozó parasztok és a haladó értelmiségiek túlnyomó többsége úgy vélekedik, hogy az úgynevezett Kossuth-címer nem fejezi ki a hazánkban végbement társadalmi fejlődést, a munkás-paraszt népi állam jellegét, ezért nem lehet népköztársaságunk állami címere.
Olyan vélemények is vannak, hogy az úgynevezett Kossuth-címert úgy ahogy van, állami címerül elfogadni azért sem szabad, mert politikai engedményt jelentene az ellenforradalomnak. Ezért igen sokan azt követelik, hogy a népköztársaság jelenlegi címere maradjon meg változtatás nélkül. Véleményem szerint azonban ez sem helyes. Mondjuk meg őszintén, hogy népköztársaságunk jelenlegi címere nem foglalja magában megfelelően nemzeti hagyományainkat, a javasolt új címer viszont – az én megítélésem szerint – ki fogja elégíteni népünk kívánságát, mert magába foglalja nemzeti hagyományainkat, és kifejezi népi államunk politikai jellegét, társadalmi rendszerünk eszméjét.
Én is egyetértek Nánási képviselőtársammal abban, hogy e javaslatot illetően vannak meg közöttünk különböző felfogások.
Arra vonatkozóan, hogy a munkásosztály nincs kellően jelképezve a javaslatban: például javasolták vagy ajánlották, hogy felszólalásomban tegyek olyan értelmű javaslatot, hogy címerünk búzakoszorúinak összefogásához, ahol a szalag csokorba van kötve, tegyünk egy fogaskereket. Hát, tisztelt Országgyűlés, én elkezdtem tervezgetni egy kisebb vagy nagyobb fogaskereket. Ha egy nagyobb fogaskereket vennénk, akkor eltakarná a csokrot, ha viszont akkora csokrot tennénk, hogy a fogaskerék alól kilátszódjék a szalag, akkor az eléggé olyan volna, mint a lányok hajában a csokréta. (Derültség.) Véleményem szerint nem is lenne helyes a fogaskerék, elvégre nem egy gyár jelvényéről van szó, sem pedig egy szakmai emblémáról. Hiszen akkor jelentkezhetnek a többi iparágak is. Megmondom őszintén, mint kőműves nagyon szeretném a gépesítést az építőiparban, de mégis az én munkásosztály iránti, érzéseimet a kőműveskalapács fejezné ki. Akkor kellene egy körző meg egy kőműveskalapács, s egyebet is lehetne még javasolni. Jöhetnének az asztalosok, akik azt mondhatnak, hogy gyalut kérünk.
Tisztelt Országgyűlés! Magam sem értek egyet az ilyen módosító javaslattal. Véleményem szerint két fő elv ebben az állami címerben feltétlenül kifejezésre jut. Ez a két legfontosabb elv a proletár internacionalizmus eszméje az ötágú csillagban és népünk hagyománya a nemzeti színben. Én azt hiszem, tisztelt Országgyűlés, hogy mindezeket figyelembe véve, a javasolt címert nyugodtan elfogadhatjuk.”
Ezután fogadta el az Országgyűlés az 1957. május 23-án kihirdetett, alkotmánymódosító 1957. évi II. törvényt. Ez a törvény – ellentétben az Elnöki Tanács 1956. december havi határozatával, amely a Kossuth-címerről rendelkezett – így módosítja az Alkotmányt: „67. §. A Magyar Népköztársaság címere: kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, világoskék mezőben álló, ívelt oldalú piros-fehér-zöld színű pajzs. A búzakoszorút balról piros-fehér-zöld, jobbról vörös színű szalag fonja át. A pajzs fölött középen elhelyezett ötágú vörös csillag arany színű sugarakat bocsát a mezőre.”
Egyúttal eltörölték a zászlón való címerábrázolást.
Ez a – a címertan szabályainak nem mindenben, az ezeréves történelmi hagyománynak még kevésbé megfelelő – címer váltotta fel az Alkotmányról szóló 1949. évi XX. törvényben megállapított történelmietlen és a címertan követelményeit semmibe vevő búzakalászos-kalapácsos népköztársasági címert.
Előrelépést jelentett a Kossuth-címer pajzsformáját mintázó címerpajzsával, de nagy visszalépést jelentett a Kossuth-címerhez képest, hiszen az utóbbi valóban történelmi és a magyar nép által a sajátjaként elismert jelkép. Az új címer kifejezte az MSZMP akkori politikai magatartását, holott az államcímereknek nem az a feladatuk, hogy állandóan változva kövessék a politikai változásokat. Ezért volt téves és visszatetsző egy 1957-ben megjelent népszerűsítő munka (Várkonyi Endre: A magyar címer útja) értékelése, amely a Kossuth-címert „a reakció trójai falova” néven emlegeti, nem tartózkodva attól sem, hogy a kapitalista és fasiszta restauráció törekvéseit fedezze fel az évszázados szabadságharcos hagyományt és történelmi jogfolytonosságot jelentő címerben.
A jelképek ügye Csipkerózsika-álmát aludta az új Alkotmányt előkészítő munkálatok 1988-as megkezdéséig, amikor az alkotmány-előkészítő bizottság munkáját kiegészítve létrehozták a nemzeti jelképekkel foglalkozó albizottságot Kállay István egyetemi tanár, történész elnökletével, olyan jeles tudósok részvételével, mint Kumorovitz Lajos Bernát, Bertényi Iván és Kubinyi András akadémikus, Benda Kálmán, Glatz Ferenc és mások.
A bizottság javaslatának elkészítésénél figyelembe vette az olyan legfőbb követelményeket, mint hogy a címer
annál értékesebb, minél régebbi,
történetileg, azaz nem újonnan és mesterségesen alakult ki,
megfelel a címertan szabályainak (amelyek többek között előírják, hogy milyen színeket és formákat – képeket – lehet alkalmazni, és milyen módon),
címertani mondanivalóval bírjon, így legyen alkalmas a történelmi folytonosság és ezeréves magyar államiság kifejezésére,
állandó legyen,
a nép sajátjaként ismerje, szeresse.
Figyelemmel volt ez a bizottság a régi európai államok címerei által mutatott példákra, nemkülönben arra, hogy a hazánkhoz hasonló társadalmi rendszerű országok is használják nemzeti jelképeiket, mint például Lengyelország a Piast-uralkodóház fehér sasát, Csehszlovákia a középkori, kétfarkú oroszlánt, sőt Albánia a kétfejű sast.
Ilyen előzmények után egy a) és egy b) változatot terjesztettek a döntéselőkészítők elé.
Az a) változat a hagyományos magyar, egyenes vonalú kis címer, míg a b) változat az enyhén ívelt pajzson lévő cser- és olajfaágak nélküli Kossuth-címer.
Nem csekély elemzést igényelne az a kérdés, hogy a magyar kiscímeren lévő szent korona mit jelképez. Röviden felelhetünk: az ezeréves magyar államiságot és jogfolytonosságot. Azt az állami főhatalmat, amelynek történi folyamatosságát hivatott helyreállítani a népszavazással elfogadandó Alkotmány.
Néhai jeles jogtörténészünk, Eckhart Ferenc – számos szerző munkáját feldolgozva – fejti ki 1941-ben megjelent, sarkalatos jelentőségű, s a maga korában liberális volta miatt támadott művében, hogy a szent korona jelenti az országot, a hatalom teljességét, amelynek részese valamennyi, jogokkal bíró állampolgár, a polgári korban a nemzet egésze. A korona tisztelete és gondolata mindig Szent István koronájához fűződött, az alattvalói hűség pedig nem az uralkodóval, hanem a szentkoronával szemben volt kötelező. A szent korona nevében a feudális korban is csak az uralkodó és a rendek együtt rendelkezhettek. Mindez a polgári korban – ahogy a reformkor gondolkodói, maga Kossuth Lajos is vallották – teljes mértékben összeegyeztethető a népfelség elvével. „A szentkorona... jelenti a nemzetté szervezett magyar népet”, amint ezt Kmety Károly leírta.
A szent korona tisztelete nem kötődik valláshoz, világnézethez. „Szent” mivolta nemcsak első királyunk egyházi elismerését, hanem mindenek előtt magyar államiságunk és népünk fennmaradását teszi jelképessé.
Erre tekintettel a régi magyar kiscímer Alkotmányba foglalását sem ellenezhetik, akik – mint 24 független, demokratikus szervezet – beadványban és más módon kérték a Kossuth-címer visszaállítását. A történi magyar kiscímer – amely a jövőben is a magyar címer nevet viseli majd, nem lévén közép- és nagy címerünk – magában foglalja a Kossuth-címert annak összes jelentésével és hagyományával együtt.
Miért fontosak a jelképek? Miért fontos ez a jelkép? Hadd idézzük az erdélyi költőt, Reményik Sándort:
Ameddig piros lesz a vér,
ameddig fehér lesz a hó,
amíg zöldel a rét füve,
lesz jel, eszünkbe juttató:
Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk,
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.
|