Főoldal Egyházak Imával a győzelemért!

Imával a győzelemért!

E-mail Nyomtatás PDF


2026. március 20. -  Csütörtök este Tatán, a Piarista rendház refektóriumában a hagyományos Giesswein estek keretében volt egy pódium beszélgetés a közelgő választások kapcsán Kohán Mátyás,  Kacsoh Dániel és Lentulai Krisztián részvételével.
A beszélgetés végén említettem Kacsoh Dánielnek, egy a hely szellemisége által sugallt gondolatomat, hogy imádkozni is kell a választási sikerért, mármint a jelenlegi kormánypártok győzelméért. Már 2002-óta (először inkább a helyhatósági választásokon, majd később az OGY választásokon is) fölényesnek mondható FIDESZ-KDNP sikerek voltak. A választások után mindig összejöttünk egy tál babgulyás mellett egy kis beszélgetésre a megválasztottak és a választásokat segítő szimpatizánsok, munkatársak részvételével. Az ökumenikus imahetek évenkénti sikeres megszervezése révén egyre jobban megismerhették a helyi keresztény felekezetek tagjai egymást is, és mindig örömmel fedeztem fel ezeken a választások utáni beszélgetéseken, hogy itt vannak a keresztény felekezetek tagjai, a katolikusok, a reformátusok az evangélikus testvérek! Szinte ez a hívő "sereg" alkotta a választásokat segítő gárda gerincét. Sőt - hála Istennek - a zsidó testvéreink is elismerik a kormányzat mellettük való kiállását, ők is velünk vannak. Ezért kérni kell a Jóistent, hittel kell kérnünk, hogy segítse győzelemhez a jelenlegi kormányzat pártjait az április 12-i választáson. 
Még annyit tennék hozzá, hogy a szentmiséket, az istentiszteleteket, amiken részt veszünk, lélekben erre a szándékra is ajánljuk fel a Jóistennek.
Egyben szeretném felhívni a figyelmet Pfeiffer Gyula életpéldájára, aki a Gellérthegyi Sziklatemplom építésekor a munkák sikerre vitelét szinte kiimádkozta a Jóistentől! 
Schweighardt Ottó

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 244 vendég böngészi