Segítségét kérem, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vádat emelt ellenem!
Alulírott Gõbl György soproni lakos 2006.
Segítségét kérem, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vádat emelt ellenem!
Alulírott Gõbl György soproni lakos 2006. október 23-án Budapestre utaztam többed magammal, hogy részt vegyek az ünnepi eseményeken. 15 óra 30 körül az Alkotmány utca Bajcsy-Zsilinszky út torkolatánál az események sûrûjébe kerültem. Amikor az Alkotmány utcából, az ott lévõ emberekkel a rendõri fellépést követõen kiszaladtunk, a pillanatnyi nyugalmi helyzetet kiakartam használni. Elindultam a rendõrsorfal felé egyedül, lassú léptekkel, (hátamon nemzetiszínû zászló, és kopasz vagyok, lásd mellékletben küldött kép) és átérezve a helyzet feszültségét még a kezeimet is a magasba emeltem, ezzel is jelezve békés szándékom, ami felvilágosítás kérésére irányult volna (mikor engedik be az embereket a Kossuth térre). A rendõr sorfalból azonban 3-5 fõ félelem keltõen felém rontott, ekkor egy íves karéjt futottam nyomomban üldözõimmel, kik végül leszakadtak.
Ez ügyben, és a nap további részében tapasztalt, illetve médiákban, látottak-hallottak miatt a Soproni Ügyészségen 2006. okt. 26-án ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettem. Kértem a feljelentésem második részében felvetett esetek kivizsgálását (bejelentett békés Kossuth téri rendezvény jogellenes felszámolása, vipera megnevezésû ólomfejes fémbot használata, azonosító jelvény nélküli bevetés, tekintettel az Alkotmánybíróság 54/2000. (XII. 18.) AB határozatára, a rendõrök kollégáik túlkapásait nem akadályozták meg, nem tettek feljelentést, stb,). Feljelentésemet elutasította a Budapesti Nyomozó Ügyészség, majd panaszomat a Fõvárosi Fõügyészség utasította el 2006. 12. 28-án.
2007. 01. 23-án idézést kaptam. A Budapesti Nyomozó Ügyészség indított eljárást velem szemben, mint gyanúsított, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erõszak bûntette miatt. A nyomozati szakban öt rendõrbõl négyen (hamis tanúzásra való figyelmeztetés ellenére) állították, hogy követ dobtam feléjük. A rendõr tanúk vallomásában szereplõ valótlanságok bebizonyítására kérném a SEGÍTSÉGÜKET.
Védelmem érdekében szükségem lenne az Alkotmány utcában és annak Bajcsy-Zsilinszky úti torkolatában és annak környékén készült minél teljesebb vágatlan felvételekre, fotókra, és tanúkra.
Az egyik rendõrtanú a következõket vallotta " a tömeg agresszív támadó jelleggel lépett fel. Ez abban nyilvánult meg, hogy vascsöveket, karókat, szamuráj kardokat láttunk náluk kézben. Kövek voltak náluk ...amikor összeért fizikálisan a rendõri sorfal és a tömeg, mi egy soros vonalban álltunk, akkor már kezdõdött a dobálás"
A fennálló "demokratikus kormánynak" talán azért állok útjában, mert Sopronban egyik szervezõje vagyok a szeptember óta folyamatos demonstrációknak, tevékenyen részt veszek a soproni, megyei, régiós, országos félpályás útlezárások szervezésében, az "IGAZ MAGYARORSZÁG" megteremtéséért, melyért mindig alkotmányosan, békésen, rend bontás nélkül teszünk.
Kérem a fellelhetõ videó anyagok, képek kigyûjtését, és elküldését részemre.
Kérem azon személy, személyek szíves jelentkezését, akik szemtanúként látták a fentebb leírt eseményt, és az ott tapasztaltakat hajlandók a nyomozó hatóság illetve bíróság elõtt tanúvallomásukban elmondani.
Sopron, 2007. május 27.
Elõre is hálás köszönettel: Gõbl György
(négy gyermekes pedagógus végzettségû apuka)
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , 06/20/23-73-222, 06-99-789-139, Skype: sopron88
Kérem a segély kérésemet minél szélesebb körben terjeszteni.
Kapcsolódó cikkek
- Pusztinán is tarthatnak rendszeresen magyar misét a moldvai csángók (MTI)
- Forbes: Szoboszlai Dominik a legértékesebb magyar sportoló (MTI)
- Mától fél évig Magyarország lesz az Európai Unió elnöke – mit jelent ez Európára nézve? (index.hu)
- Kezdődik a magyar EU-elnökség, megnyitották a buszsávokat a konvojok előtt (index.hu)
- Trump népszerűbb a magyarok körében Bidennél, de egyikkel sem szimpatizálnak sokan (index.hu)