FotoMedia

 Szilágyi Andor, A Rózsa énekeivel debütáló rendezõ az 1956-os forradalom 18 éves vértanújaként ismertté vált, ellentmondásos megítélésû Mansfeld Péterrõl forgat nagyjátékfilmet. Szabó bácsi összekötõje 2003-ban a 34. magyar Játékfilszemlén a legjobb forgatókönyv díját, Karlovy Vary-ban a zsûri különdíját, a Houston WorldFest-en pedig a Platina Remi díjat elnyerõ A Rózsa énekeivel debütáló rendezõ ezúttal az 1956-os forradalom 18 éves vértanújáról, Mansfeld Péterrõl készül nagyjátékfilmet forgatni - írta a magyar.film.hu. A 2006 februárjában és márciusában forgó koprodukció bemutatóját jövõre, a forradalom ötvenedik évfordulójára tervezik. A szereplõlista csaknem teljes, a helyszíneket rég kiszemelték, a stáb már csak a külföldi támogatásokra beadott pályázatok eredményére vár. Régi, pontosan tízéves terv valósulhat meg a Mansfeld-film létrejöttével. Szilágyi Andor 1989-ben A világtalan szemtanú címmel regényt publikált az '56-os mártírról, hét évvel késõbb, a kaposvári színház '56-os pályázatára pedig megírta Böllérénekek címû színdarabját, amit végül Szerbiában mutattak be. Szintén 1996-ban született meg a Mansfeld forgatókönyvének elsõ változata. Mint azt az alkotó elmondta, amíg a regény és a színdarab, tekintve, hogy születésük idején Mansfeld Péter neve még tabu volt, furcsa parabolisztikus, ködös és titokzatos világba kalauzol, addig a film naturalisztikusabb lesz. Szilágyi Andor bizonyítani kívánja, hogy egy drámai film is lehet közönségfilm. Olyan emberi történetrõl van szó, mely ráadásul méltán számíthat a külföldi közönség érdeklõdésére is. Ezért nem meglepõ, hogy a Mansfeld magyar-kanadai-német koprodukcióban készül majd. Az 1956 utáni megtorlás ténye, mérete a rendszerváltás idején vált köztudottá. A legnagyobb felháborodást a 18. életévét betöltõ Mansfeld Péter kivégzése váltotta ki. Noha 1989-ben több tényfeltáró cikk jelent meg, a pártállami idõkbõl még források híján kialakult legendák szívósnak bizonyultak, majd az utóbbi években Mansfeld tragédiáját a "polgári-nemzeti" erõk használták fel aktuálpolitikai célokra. Ellenforradalmár vagy lázadó? Mansfeld Péter 1941-ben született. 1945-ben a család férfitagjait "málenkij robotra" vitték, ahonnan a nagyapa nem jött haza. Apja fodrász volt, 1946-ig saját üzletét irányította, anyja fodrászsegédként szintén ott dolgozott. Késõbb ktsz-ben helyezkedtek el. 1951-ben különváltak, két év múlva bontották fel a házasságot. Péter, nõvérével és öccsével együtt, az édesanyjánál maradt. Általános iskolai tanulmányait intézetben végezte. Ezután esztergályos ipari tanuló lett a csepeli Rákosi Mátyás Tanintézetben. A szakma legjobb ipari tanulója címért folyó versenyben 2. helyezést ért el. 1956 folyamán áthelyezéssel a MÁVAG-ba került. A forradalom alatt, a fegyverszüneti tárgyalások idején csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Szabó János ("Szabó bácsi"), a felkelõk parancsnoka elõször elküldte mint túlságosan fiatalt, késõbb mégis õ lett a gépkocsis összekötõ, noha nem lehetett jogosítványa. Ilyen minõségében legtöbbször a Széna tér és a Schmidt-kastély között teljesített szolgálatot, a II. kerületi tanácsházán és pártházban utasításokat adott át, a Fõ utcából és a BRFK-ról lõszert, kézigránátokat, gyutacsot, a Szabad Nép székházából papíranyagot, a Margit Kórházból pedig gyógyszereket és kötszereket szállított. Nem volt tudatos forradalmár (15 és fél évesen ez nehezen is lenne elképzelhetõ), de Szabó bácsi maradandó benyomást tett rá. November 4-én estig maradt együtt a felkelõkkel. November 5-étõl elsõsorban a fegyverek összegyûjtésével foglalkozott - noha a Széna téren is szerzett néhányat, azzal a céllal, hogy egy újabb forradalom esetén csatlakozni tudjon a felkelõkhöz. (Társaival összesen egy golyószórót, öt-hat géppisztolyt, 15 dobtárat, 30 kézigránátot, számtalan gyutacsot és lõszert szedtek össze és rejtettek el, de másfél éven belül jó néhány darab eltûnt.) 1957-es év folyamán Mansfeldben a fegyveres és politikai ellenállás szándéka fel sem merült. Áthelyezéssel a MOM-gyárba került, itt folytatta tanulmányait. Innen és a korábbi munkahelyérõl, a MÁVAG-ból önindító motort, fúrófejeket, és több más szerszámot, tárgyat tulajdonított el, a perirat szerint 3-4000 Ft értékben. Augusztus 4-étõl Zachorecz József nevû, hasonló korú barátjával lopások egész sorozatát hajtotta végre, összesen kb. 30 000 Ft kárt okozva, bár az eljárás során ennek nagy része megtérült. Október 4-én fogták el több társával: egy "kölcsönvett" autóval Óbuda felé furikáztak, amikor észrevették, hogy üldözik õket, mire Mansfeld hirtelen befordult a Tímár utcába, és nekiment egy fának. Három napon belül megszökött a rendõrségrõl, és Zachoreczcel a hónap közepéig - újabb letartóztatásáig - folytatta a tolvajlást. Három és fél hónapot töltött vizsgálati fogságban. Az itt eltöltött idõ, a rabtársaktól hallottak meghatározó élményévé váltak, és a továbbiakban a haláláig a rendszer kiengesztelhetetlen ellensége lett, noha a körülmények nem a legkedvezõtlenebbül alakultak számára: 1958. január 29-én egyéves börtönbüntetésre ítélték, de a végrehajtást háromévi próbaidõre felfüggesztették. A munkahelyén megbocsátottak neki, mivel "okos, szorgalmas és igen tanulékony fiú". Az életrajz folytatása a Rubiconban Mansfeldet azonban nem '56-os tetteiért érte a retorzió, illetve csak közvetve: jóval inkább az 1958-as cselekedetei miatt ítélték el, jóllehet a hatóságok igyekeztek mindinkább "ellenforradalmi" ügyet kreálni. Mindebbõl következik, hogy a hatóságoknak nem kellett két évig várniuk, már csak azért sem, mert 1957. július 15-én hatályba lépett a 34. sz. törvényerejû rendelet, ami lehetõvé tette a fiatalkorúak halálbüntetését. Azt, hogy koholt perrõl lenne szó, még a volt védõügyvédje, sõt a családtagjai sem állítják. A hõsteremtés bajnokai teljesen egyoldalúan mutatják be Mansfeld további céljait, tevékenységét is. Teljesen elhallgatják, hogy 1957-ben lopások sorozatát követte el, emellett 22 gépkocsit is "kölcsönvett". Ezekért (ekkor fel sem merült a Széna téri tevékenysége) egy évre ítélték, de annak végrehajtását három év próbaidõre felfüggesztették. Még a nyomozás idején megszökött, majd három és fél hónapot töltött elõzetes letartóztatásban. Valószínûleg ez a fogság meghatározó élménye maradt, és a továbbiakban a haláláig a rendszer kiengesztelhetetlen ellenségévé vált. Valójában innen kezdõdik a Mansfeld-ügy.