FotoMedia

PlagiArt
A hetvenes években a fotográfus Richard Prince lett az úttörõje egy új irányzatnak, amelynek az újrahasznosított nevet adták, de amelyet többen inkább lopásnak tartanak. Prince semmi mást nem csinált, mint engedély nélkül fotózta más fotósok képeit. Általában magazinreklámok képeit használta, és a mûvészete abból állt, hogy a hatás fokozásaként óriási méretûre nagyította õket. De vajon mit gondoltak a fotósok, akik a képeket készítették, amikor meglátták mûveiket egy másik - milliókat érõ - alkotásban, a nevük feltüntetése nélkül?
Jim Kranz-nak, aki a híres Marlboro-reklám cowboy-fotóiért felelõs, földbe gyökerezett a lába, amikor fotóját meglátta egy plakáton, amellyel a New York-i Solomon R. Guggenheim múzeum Ridhard Prince emlékkiáltását reklámozta. Fõleg, hogy a múzeum elõtt egy stand reprókat árult valamivel 10 dollár alatt, Prince nevével.
Kranz nem ment be a múzeumba, hogy megnézze, lóg-e más mû is a falon, amely tõle származik. Régóta tudott róla, hogy Prince felhasználta reklámfotóit, de hogy valaki más ötletének az ellopásával váljon a nemzet mûvészévé, az egy kicsit sok volt neki.
Prince a kilencvenes évek elején kezdte a fotók fotózását. Saját bevallása szerint azért kezdett mások ötleteinek a lopkodásába, mert a sajátjai nem mutattak úgy, ahogyan szerette volna. Elõször unalmas töltõtoll- és bútorreklámok képeivel próbálkozott, mielõtt átnyergelt volna komolyabb reklámkampányokra, amelyek meghozták az áttörést.
2005-ben az egyik - szintén a Marlboro-sorozatból lopott - fotója 1,2 millió dollárért kelt el egy aukción. Ám ahogy a mûvész neve és képei egyre híresebbé váltak, Prince egyre többet járt a bíróságra, a képek szerzõi ugyanis beperelték. Garry Gross, akitõl Prince ellopta egyik híres képét a meztelen és még nagyon fiatal Brooke Shields-rõl, bíróságon kívüli megállapodással kisebb vagyont csikart ki a "fotómûvészbõl".
Kranz nem fordult bírósághoz, mert õt nem a pénz érdekeli, hanem az érdem. Régóta tudott róla, hogy Prince a marlborós ötleteit felhasználta, de ezt egy ideig elismerésnek tartotta. Ugyanakkor a legutóbbi eset kapcsán, amikor is már-már Kranz-ot vádolták plagizálással Prince ellenében, betelt nála a pohár. Egy komoly mûértõ hölgy ugyanis Kranz stúdiójában járt, és a Marlboro-reklám fotóit nézegetve így kiáltott fel: „Jé! Richard Prince-nek van ugyanilyen fotója!”
Jim Kranz - egy börtönfotókból álló sötét sorozaton kívül - nem készített mûvészi képeket, de reklámfotós karrierje igen jelentõs. A McDonalds, a Boeing, a Federal Express és még sok más óriásvállalat is az ügyfele volt a cég „arculatának a fellendítésére”, nevéhez pedig annyi eredeti reklámötlet fûzõdik, amennyit igen kevés marketinges mondhat magáénak.
„A helyzet jelenlegi állása szerint ez már egy megtörtént dolog”- mondja Kranz a New York Times-nak. „A probléma az elismerés hiánya. Szokatlan az a mûvész, aki nem önállóan alkot. Nem értem, miért a nagy hûhó. Ha olaszra fordítom a Moby Dicket, attól az még nem lesz az én mûvem, így van? Legalább is én így látom.”
Richard Prince azt állította, a Kranz-fotók védjegye a Philip Morris kezében van, ami arra enged következtetni, hogy a munkájához használt forrásait sohasem ellenõrizte igazán. Valójában Kranz az összes fotójának a szerzõi jogát saját kezében tartja.
A New York Times megpróbálta elérni Prince-t, de az szóban nem reagált. Emailben annyit fûzött a témához, hogy õ nem gondolja, hogy a reklámoknak is lennének szerzõik, a plagizálásról pedig egyszer azt mondta, hogy „néhány lemez jobban hangzik a rádióban közvetítve, mint amikor otthon az ember saját magának játssza le”.
A Marlboro-reklám ötletének az ellopásáról 1992-ben így nyilatkozott: „Senki sem figyelt. És a reklámkampány igen sikeres volt. Ha lopni indulsz, tudod, hogy a bankban kötsz ki.” Lehet mégoly pofátlan ez a mondat, de az amerikai közönség mit sem foglalkozik ezzel, és Richard Prince összes mûve szerzõi jogvédelem alatt áll.
Krisztina OBrien