Főoldal fotó Az elsõ Nemzetközi Aradi Turisztikai Fotószalon

Az elsõ Nemzetközi Aradi Turisztikai Fotószalon

E-mail Nyomtatás PDF
Ma délután a megyei múzeum Klió termében megnyílt az elsõ Nemzetközi Aradi Turisztikai Fotószalon.
Ma délután a megyei múzeum Klió termében megnyílt az elsõ Nemzetközi Aradi Turisztikai Fotószalon.
Hadd oszlassunk el mindjárt az elején egy esetleges kétséget: a szalon nemzetközi volt,mert résztvevõi között magyar-, francia- és németországi fotómûvész is volt (igaz, kevés, ez utóbbiakból egy-egy), ugyanakkor aradi, mert a fotósok kizárólag Arad városi, illetve megyei témákkal jelentkezhettek. És jelentkeztek is igen szép számmal a Arad Megyei tanács, az Arad Megyei Kulturális Központ és az Aradi Fotóklub égisze alatt meghirdetett versenyre: a zsûrinek közel félezer (!) alkotást kellett elbírálnia, ezek közül választották ki a Klió terem falaira felkerült 57 fotót.
A kiállítók között néhány „veterán” aradi fotóst láthattunk (Kurucz Mátyás, Rotariu Filip és mások), de sok tehetséges fiatalt is.
Az alkotók, és persze a zsûri munkáját dicséri, hogy a kiállított képek kivétel nélkül (de persze nem azonos mértékben) színvonalasak, és jól szolgálják azt a célt, amelynek érdekében ez a verseny meghirdettetett: Arad város és megye turisztikai látványosságainak megörökítése és a szélesebb közönséggel való megismertetése.
A kiállítást Ana Maria Dumitrean, a megyei kulturális központ igazgatója nyitotta meg, Adrian Þolea megyei tanácsi alelnök arról beszélt: az idei költségvetésbõl jóval több pénz jutott a kultúrára a megyében, mint tavaly, majd a kiállítás színvonalát értékelve hozzátette: jövõre újabb Foto Ar-Tur kiállítás lesz, és hagyománnyá szeretnék tenni a rendezvényt. Mircea Boran, a Fotóklub elnöke a zsûrizés menetét ismertetve elmondta: a megyei tanács két képviselõjén kívül három fotómûvész volt a tagja, az elnöke pedig Tóth István, a nagyváradi és az országos fotóklub elnöke. (Tóth egyébként, mint a lapunknak adott interjújában annak idején elmondta, segítséget ígért, például zsûrizésben való részvételével is, az Aradi Fotóklub talpra állításában).
A zsûri tagjai nem tudták, kinek a munkáit bírálják el (a mûvet, nem a szerzõt értékelték), így történhetett meg, hogy egy résztvevõ több díjat is kapott. (Gheorghe Budiu, a fotóklub alelnöke például, a különbözõ kategóriákban öt oklevelet szerzett, a nagyon fiatal és tehetséges Filip Ovidiu három harmadik díjat nyert.) Valamennyi kiállító részvételi oklevelet kapott.
Módosítás dátuma: 2009. április 03. péntek  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 275 vendég böngészi