Főoldal fotó A fotózás bûvkörében

A fotózás bûvkörében

E-mail Nyomtatás PDF
Ingres: „
Ingres: „Mától kezdve a festészet halott.”

Zugló Herminamezõ csendes negyedének egyik kertes házába igyekszem a fotózás nagy szakértõjéhez. A kapun fura feliratú tábla igazít(ana) el: HOGYF Kiadó.



Saját nevem kezdõbetûibõl alakítottam ki könyvkiadóm nevét – mondja Horváth Gyõzõ Ferenc, aki feleségével együtt vezeti a kétszemélyes könyvkiadót. A lakásba lépve azonban nehéz eldöntenem, hol járok: könyvkiadóban-e vagy fotómúzeumban.

– Honnan e gyûjtõszenvedély?

– Egy csalódásnak, egy meg nem kapott Flóbert puskának köszönhetem. Gyerekkoromban a Tolna megyei Nak községben éltünk, apám itt volt kántortanító. Bérmálási ajándékul kértem azt a bizonyos puskát, ám helyette egy fényképezõgépet kaptam. ’45-ben azonban – mint minden mást – ezt is be kellett szolgáltatnunk az oroszoknak. Valójában ekkor jött meg a kedvem a fényképezéshez. A következõ fotógépet 17 éves koromban szereztem, amikor egy diavetítõt cseréltem el egy Rolleiflexre. Ekkor terelõdött a figyelmem a régi, szép fényképezõgépekre, és sodort magával az a gyûjtõszenvedély, amely a mai napig tart.

– Adódik a kérdés: a fotómûvészet nem vonzotta?

– Vonzana, de úgy érzem, ahhoz nincs tehetségem. Szerintem egy mûvészi értékû fotó elkészítéséhez ugyanolyan tehetség kell, mint a képzõmûvészethez. Ki kell törni a megszokott formákból, a sablonokból. A fényképezés nagy idõszakát 1840–1940 közé helyezem, akkor alkottak olyan nagy fotómûvészek, mint Erdélyi Mór, Székely Aladár, Moholy-Nagy (aki festõ is volt) vagy André Kertész. Még a régi fotómûtermekben is – mint Mai Manóé volt a századfordulón – mûvészi szintre emelték a portrékészítést. Minden mûterembõl más színárnyalatú kép került ki. Ma leginkább öncélú játszadozások vannak, igen kevés nevezetes, megõrzésre érdemes kép születik.

– De kanyarodjunk vissza a könyvkiadáshoz. Úgy tudom, ön gépészmérnök, mégis fotózásról szóló könyvet ad ki.

– Igen, gépészmérnök lettem, mert ’51-ben, amikor egyetemre jártam, nem indult optika-finommechanikai szak. Engem azonban nemcsak maga a fotómasina érdekel, hanem a teljes fotótörténet. A közeljövõben megjelenõ könyvemben, (mely Fotó – gép – könyv címet viseli) szeretném átadni mindazt az ismeretanyagot, amire életem során szert tettem…

–…s mellyel engem is elkápráztatott.

– Szeretném végigvezetni az olvasót a fotózás történetén. Schulze 1727-ben benyújtott felfedezésétõl (nevezetesen, hogy a fényképezéshez fényérzékeny papírra és fényre érzékeny kémiai anyagra van szükség) a Daguerre és Talbot által – egymástól függetlenül – felfedezett képrögzítésen át a kiváló magyar optikus, Petzvál Józsefig. Petzvál egy olyan erõs lencsét fedezett fel, melynek köszönhetõen az exponálás egy percre csökkent, ami akkor nagy csodának számított. Régebben ugyanis valóságos kínzószékbe ültették a fényképezkedni vágyókat, több ponton kitámasztva õket kellett végigülniük az ötperces exponálási idõt. Az elsõ fényképnél – amit Nèpce készített 1816-ban – ez az idõ több óra volt, persze, mozdulatlan tárgyat vett le.

– Van, akit kiemelne a sok nagy elme közül?

– Bevallom, a szívemhez legközelebb az angol Henry Fox Talbot áll, talán azért, mert méltatlanul szorították háttérbe, holott abszolút zseni volt. Már négyévesen tudott írni, olvasni, számolni. Õ találta fel az ismételhetõ pozitív, vagyis a másolható fényképet, az ultraibolya fényképezést és az iratmásolást, õ alkalmazott elõször villanófényt, majd sorban minden lehetséges dolgot feltalált. Érdekesség, hogy segédje 1851-ben Kossuthot is lefényképezte.

Vagy a nagy fizikus, Selényi Pál, aki már a század 20-as éveiben felfedezte a mai fénymásolás elvét.

Megtalálható lesz tehát a könyvben a fotótörténet neves személyiségeinek életrajza; fotótörténeti bibliográfia a régi görögöktõl az 1970-es évig, 260 fényképezõgép részletes leírása, az elmélyült fotótörténeti kutatónak útmutató a különbözõ részterületek forrásmunkáiról; 275 fotókönyv katalógusa. A könyvet árveréseken akár „puskaként” is lehet használni.

Hogy ne járjanak úgy, mint ön…

– Igen, az egyik árverésen egy Leica gépet szalasztottam el. A II. világháborúban a német tisztek természetesen fényképezõgépeket is vittek ki a frontra, a nagy hidegben azonban a gépek gumi alkatrészei megdermedtek. Ezért a Leica piros vászonredõnyt kapott. Nem tudtam mire vélni a gépen a piros színt, azt hittem, javítás, ezért arra a Leicára nem licitáltam. Igaz, szebb is a Leicánál egy férfias Contax masina…



Szentandrási Erzsébet

(A könyv már megjelent és elfogyott, második kiadása folyamatban.)
Módosítás dátuma: 2009. november 02. hétfő  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 427 vendég böngészi