Megtörtént hát, amiben talán senki sem hitt igazán: több mint húsz évvel a végleges szétválás után újra színpadra állt a legendás Pink Floyd négy tagja, hogy a Live8 koncert szervezõinek felkérésére újra eljátsszon néhány felejthetetlen dalt. Nem kis szenzáció bizony, hogy a jó ügy érdekében félretették a régi sérelmeket, és együtt igyekeztek segíteni az afrikai szegényeken. A közönség tombolt, a régi nóták jól szóltak, Roger Waters is becsülettel ráncigálta a húrokat, bár a hangja egy kicsit erõtlenebbül szólt, mint azt a pár évvel ezelõtti In The Flesh-turnéján hallhattuk. A magyar mûsorvezetõk rögtön túlzóan optimista kijelentésekre ragadtatták magukat, miszerint, lám, a nagypapák megint jó pajtások, mosolyognak egymásra a színpadon, most akár világkörüli turnéra is indulhatnának így együtt, mi több: egy közös új albumot is megjelentethetnének. A valóságban a négy nagypapa fáradtnak látszott ahhoz, hogy most hirtelen ott folytassák a közös komponálást, ahol huszonöt éve abbahagyták. Persze, semmi sem kizárt. És tényleg, miért is vesztek össze egyáltalán?
Roger Watersben állítólag elõször 1984-ben, az elsõ szólóalbumának készítése közben merült fel, hogy a Pink Floyd tagjai nélkül is meg tudja valósítani elképzeléseit. Megalakította a Bleeding Heart Band nevû együttest, amelyben teljhatalmat élvezett, s az elsõ turné alatt végleg eldöntötte, hogy a Floydra már nincs szüksége, és az idõközben háromtagúvá zsugorodott csapatot (Richard Wright billentyûs már hamarabb kilépett) egyhangúlag feloszlatta. Amikor a tudomására jutott, hogy a gitáros és a dobos továbbvinné a zenekart, elkeseredett küzdelmet kezdett az egykori társak ellen. A dolog a bíróságon végzõdött, és 1987-ben megszületett a döntés: a Pink Floyd együttes neve és a kiadási jogok a Gilmour�Mason duóra szálltak, míg A Fal elõadásának joga Watersé lett.
Waters aztán így nyilatkozott világkörüli turnéja után: �Cincinnattit jól az emlékezetembe véstem, mert ott láttam meg, hányadán állnak a dolgok. Új mûsoromat egy tízezer férõhelyes csarnokban 1800 ember elõtt adtam elõ, míg a Pink Floyd elõttem három nappal egy 90 000 férõhelyes futballstadiont töltött meg.� Roger a sérelmet késõbb sem felejtette el: �A Floyd már nem igazi zenekar � mondta �, olyanok, mint a WHO Pete Townshend nélkül. Ez egy üzleti vállalkozás, semmi köze sincs a zenéhez.� 1990. július 27-én aztán alkalma nyílt a visszavágásra, amikor Berlinben hatalmas apparátussal, neves zenészekkel elõadta a The Wall produkciót.
A zenei csatornákon továbbhajókázva látom, hogy nagy összeállásokból amúgy sincs hiány, hiszen például közel négy évtizeddel a búcsúkoncert után egy négy állomásosra tervezett koncertsorozat erejéig újra egymásra találtak a Cream együttes tagjai is. Öt év után elõször újra színpadra állt a Backstreet Boys, a Never Gone címû új albumukat Kölnben mutatták be elõször. Csupán emlékeztetõül: a BSB karrierje 1995-ben indult, az együttes 1996 és 2000 között négy lemezt jelentetett meg, amelyekbõl 73 millió példány kelt el világszerte. Az Illés zenekar 40 éves jubileumi koncertjét viszont egy tragikus esemény, Pásztory Zoltán hirtelen halála tette kétségessé, ám a legendás dobos tanítványával, Szörényi Örssel kiegészülve megtartják a zenekar utolsó koncertjét augusztus 9-én, a Sziget �nulladik� napján. Már a boltokban van az Amikor én még kissrác voltam címû album, amely nem más, mint a Szigeten gyakran fellépõ zenekarok fõhajtása az Illés elõtt. Megtalálható rajta a Kispál és a Borz, a Balaton, a Quimby, az Amorf Ördögök, a Pannonia ASO, a Besh o droM, a HS7, a Zagar, a Ladánybene, a Sziámi, az Etnofon Zenei Társulás és Palya Bea valamint a The Puzzle és a Barbaro együttes egy-egy Illés-feldolgozása.
Z. NÉMETH ISTVÁN