Kiállítás és könyv Kunkovács László belső-ázsiai fotóiból (MTI)

2017. március 03. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2017. március 3. - Világjelek címmel nyílt kiállítás Kunkovács László fotográfus, néprajzkutató Belső-Ázsia és Szibéria sziklarajzait és népéletét feltáró képeiből pénteken a Magyarság Házában, ahol a fotókat tartalmazó kötetet is bemutatták.

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tárlat megnyitóján azt mondta, a Kunkovács László által létrehozott gyűjtemény a fotóművészet legnemesebb hivatását tölti be: nem csupán nagy munkával dokumentálja a régmúlt embereinek alkotásait, hanem felrázza a képzelőerőt is.
Kunkovács Lászlónak köszönhetően a látogató sokat megtudhat Belső-Ázsia népeiről és bepillantást nyerhet számos népcsoport hagyományaiba - emelte ki Varga Mihály.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója elmondta: az intézményben június 25-ig látható kiállítás csaknem 80 nagyméretű fotót mutat be a gazdag anyagból, a szintén Világjelek címmel, a Magyar Fotóművészek Szövetségének kiadásában megjelent kötet pedig 200 fotót tartalmaz.
Baki Péter, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: Kunkovács László nemcsak művész, nemcsak tudós, "hanem leginkább mindkettő". Az alkotó egyedülálló archívummal rendelkezik az elmúló paraszti kultúráról, nem szereti azonban, ha fotóművésznek nevezik, vizuális antropológusnak tartja magát - jegyezte meg.
Kunkovács László fotói nem szépelgő, de objektív, nem az élet árnyoldalát mutató, de megrázó képek - hangsúlyozta Baki Péter, hozzátéve: ezek a felvételek immár részei a magyar fotóművészetnek.
B. Kovács István régész, muzeológus, a rimaszombati református egyházi gyűjtemény igazgatója megnyitóbeszédében a vizuális etnofotográfia egyik legnevesebb mesterének nevezte Kunkovács Lászlót, aki Belső-Ázsia hatalmas térségeit járta be, többek között kirgiz, kazak, baskír, tuvai, mongol területeket.
Kunkovács László számára nem számítanak a földrajzi távolságok, a kiállítás látogatója ezért fotográfiáin keresztül beléphet az Urál barlangjaiba, megcsodálhatja a kazahsztáni sziklavéseteket, a mongol szarvasos köveket vagy a Léna melletti vésett köveket - számolt be B. Kovács István.
A kiállítás kapcsán megjelent kötetet M. Lezsák Gabriella régész és Somfai Kara Dávid kulturális antropológus, az alkotó munkatársai mutatták be.
Kunkovács László több tízezer kilométert utazott, hogy megtalálja az ősi sziklarajzokat, véseteket. A kötetben a szerző az ember eredendő gondolkodásának indult nyomába, ezért a világjeleket igyekszik megfejteni is, kiegészítve az útjai során szerzett tapasztalataival - mondta el M. Lezsák Gabriella.
Somfai Kara Dávid hozzátette: közös kutatásaik során nemcsak a térség régészeti emlékeit tárták fel, de szinte a "huszonnegyedik órában" a belső-ázsiai népek élő kultúráját is.
Kunkovács László arra kérte a látogatókat, ne rohanva tekintsék meg a kiállítást, inkább szánjanak időt arra, hogy megismerjék az ősök képeken feltűnő bölcsességét.

 

Módosítás dátuma: 2017. március 03. péntek