A bíróság visszaszolgáltatta a református egyháznak a zilahi Wesselényi Kollégium épületeit (MTI)

2021. december 02. csütörtök Adminisztrátor
Nyomtatás


Kolozsvár, 2021. december 2. - A Kolozsvári Táblabíróság visszaszolgáltatta a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) a zilahi Wesselényi Kollégium épületeit - közölte csütörtökön a Maszol.ro portál.
A múlt hét végén kimondott ítéletről Seres Dénes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szilágy megyei parlamenti képviselője nyilatkozott a portálnak. A jogász képviselő az igazság győzelmének tekintette az ítéletet, hiszen - mint fogalmazott - köztudott volt, hogy a Zilahi Wesselényi Kollégium az államosításig a református egyház tulajdonát képezte. Hozzátette: "a református egyház által előállított bizonyítékok megcáfolhatatlanok, és egyértelműen bizonyítják a tulajdonjogot, amit most a táblabíróság szentesített".
A bíróságok portálján elérhető ítéletkivonat szerint a táblabíróság részben hagyta jóvá az egyház kérését. Bizonyos épületszárnyakért az egyháznak fizetnie kell, másokért viszont kárpótlást kap. A táblabíróság arról is rendelkezett, hogy az épületnek öt évig meg kell őriznie jelenlegi rendeltetését. Az ítélet nem jogerős, a hivatalos kézbesítés utáni 15 napban fellebbezést lehet benyújtani ellene.
A református kollégium egykori épülete ma a Szilágy megye legrangosabb iskolájának tartott Silvania Főgimnázium otthona, melynek felső tagozatán magyar tannyelvű osztályok is működnek. Az 1991-ben újraalapított Református Wesselényi Kollégium jelenleg egy ipari szakiskola kollégiumában kialakított tantermekben működik.
Bara Lajos egyházkerületi főgondnok, aki egyben a Wesselényi Kollégium igazgatói tisztségét is betölti, az MTI-nek korábban elmondta: az egyházkerület több mint félhektáros területet vásárolt Zilah központi részén, amelyre pályázati forrásokból szeretne új iskolát építeni. Az igazgató a most kimondott restitúciós ítéletre reagálva kijelentette: mindez nem befolyásolja az iskolaépítési terveiket. Megjegyezte: lebontották a megvásárolt telken álló épületeket, és folyamatban van az építési engedély kiváltása. Reményeik szerint tavasszal elkezdhetik az iskolaépítést.
Bara Lajos azt is hozzátette: valószínűsíthető, hogy a kollégiumért tovább folytatódik a pereskedés. Ha a legfelsőbb bíróság is elismeri az egyház tulajdonjogát, akkor sem költözhetne azonnal be Zilah egyetlen magyar tannyelvű iskolája az épületbe.
A Zilah központjában álló Református Wesselényi Kollégium épületét a kommunista román állam a református egyháztól vette el az 1948-as államosítás során. A patinás épületet 2003-ban igényelte vissza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A bukaresti restitúciós bizottság azonban bizonyos hiányosságokra hivatkozva elutasította a visszaszolgáltatást. Az elutasító határozatot az egyházkerület megtámadta a Kolozsvári Táblabíróságon, de első fokon elveszítette a pert. Fellebbezése nyomán a román legfelsőbb bíróság 2019 októberében visszaküldte az ügyet az első fokon eljáró bíróságra. Az újratárgyalás nyomán rendelte el a táblabíróság a restitúciót.
Augusztusban a zilahi ügyészség is belépett a visszaszolgáltatási ügyben. A vádhatóság vizsgálatot indított Csűry István királyhágómelléki és Kató Béla erdélyi református püspök ellen a kollégium épületeinek a visszaigénylése ügyében. Az ügyészség a két egyházi elöljárót okirat-hamisítással, csúszópénz adásával és hamisított okirattal való visszaéléssel gyanúsította meg.
Az erdélyi református kollégiumok közül a zilahi az egyedüli, melynek mindeddig egyetlen épületét sem szolgáltatták vissza. A Zilahi Református Wesselényi Kollégiumnak szimbolikus értéket ad, hogy 1892 és 1896 között ebben az intézményben tanult és érettségizett Ady Endre. A visszaigényelt patinás iskolaépület Ady tanulmányai után, 1904 és 1906 között épült.