Gulyás Gergely: Hegedűs Loránt életműve a következő nemzedékeket szolgálja (MTI)

2023. február 25. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás

 

Budapest, 2023. február 24. - Hegedűs Lóránt életműve a következő nemzedékeket szolgálja - méltatta Gulyás Gergely a néhai református püspököt a Károli Gáspár Egyetemen (KRE) pénteken, a neki állított emléktábla avatásán.

 

A miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: Hegedűs Lórántnak köszönhető, hogy harminc évvel ezelőtt létrejött a református egyetem, amely mára a magyar keresztyénség meghatározó szellemi műhelyévé vált.

 

Kitért arra: Hegedűs Lóránt a szocializmus idején a reménytelenség korszakában egyedül Istenben bízva vállalta hivatását. Bárhol teljesített szolgálatot, Budapesten vagy éppen az üldöztetésben, közösségek nőttek ki körülötte.

Felidézte: Hegedűs Lóránt vállalt hivatása püspökként az újjá- és újraszervezés volt, és ennek homlokterébe az iskolarendszert, a református oktatás ügyét állította.

Teológusként és egyetemi emberként elsőként látta meg a református egyetem megalapításának, a református felsőoktatás létrejöttének szükségességét. Ehhez komoly harcokat kellett megvívnia, sokakat kellett meggyőznie.

"Győzött, és ezért ma itt állhatunk, és azt a kérdést tehetjük fel magunknak, hogy lehet-e egy eszmének, egy ügynek, és egy embernek nagyobb győzelme annál, minthogy még ellenfelei is támogatóivá szegődnek" - fogalmazott a tárcavezető.

A Magyar Református Egyház három évtized munkájával emelte az ország legelső egyetemei közé a Károlit. Ez az eredmény önmagáért beszél és a néhai püspököt igazolja - összegzett Gulyás Gergely.

Minden magyar nyelven kultúrát és tudományt művelő és ezáltal közösséget létrehozó intézmény sikeres működése nemzeti érdek. Mindaz, ami a Károlin történik, mára már semmivel sem pótolható része a magyar felsőoktatásnak. Az a 30 évfolyam, amely itt szerezte meg a maga tudását és világszemléletét, mára része a hazai közoktatás, tudomány, jog világának, és úgy általában az ország mindennapi életének - tette hozzá Gulyás Gergely.

Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt: a KRE alapításához három dolog kellett: a hit bátorsága, prófétai látás és offenzív tudományos igényű teológiai gondolkodás.

Kellett hozzá a hit bátorsága, mert 1993-ra eltűnőben volt a remény, hogy 1990 nemcsak gazdasági, közjogi, hanem kulturális és spirituális értelemben is újrakezdés lehet az egész magyar nemzet számára. A hit bátorsága, egyfajta "mégis hit" kellett tehát az egyetem alapításának gondolatához.

Kérdés volt, hogy lesz-e az egyetemalapításhoz politikai akarat és támogatás, lesznek-e jelentkezők, lesz-e elég minőségi oktató, lesz-e egyházi egyetértés - sorolta a református püspök. Mindegyiknek "híján voltunk", de a "mégis hit" mégis megalapította az egyetemet.

Az egyetemalapításhoz kellett továbbá a "prófétai tisztánlátás" - folytatta Balog Zoltán. Még nem volt világos, de voltak, akik már tisztán látták, hogy szellemi küzdelmek következnek, amelyekben "szellemi fegyverekre lesz szükségünk".

Végül szükség volt az offenzív teológiai gondolkodásra. Ahogyan Hegedűs Lóránt tudott gondolkodni arról, hogy mit jelent a teológia, vallva, hogy "nekünk nem meghunyászkodva, nem bűnbánóan, nem kisebbségként kell helyet kérni a tudomány asztalánál", mert minden igaz tudomány gyökere a teológia.

Hegedűs Lóránt e három tulajdonsága, hite bátorsága, prófétai tisztánlátása és offenzív tudományos teológiai gondolkodása miatt méltó arra, hogy "elismerjük és megörökítsük az emlékét".

Ugyanakkor ez csak a kezdet, mert még "el kell végeznünk az életmű méltó helyretételét" - tette hozzá Balog Zoltán.

Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész a család nevében megköszönte az édesapjának állított emléktáblát.

A múltidézés sok-sok fájdalmat is felidéz - mondta, megjegyezve, amennyire jólesett édesapjának, hogy emeritus professzora lehetett a Károli Egyetemnek, annyira fájt neki, hogy óraadóként sem maradhatott meg annak idején ezen az egyetemen.

A politika és az egyházpolitika sokszor összekapcsolódik, de politikai és pártpolitikai felhangoktól mentesen kell megítélni a hitben elöljárókat.

Hozzátette: édesapja élete utolsó két évtizede fájdalmas tapasztalatai ellenére ma is azt képviselné, amit Ady Endre így fogalmazott meg: "mától fogva, s mindörökké minden embert szeretek".

Trócsányi László, a KRE rektora felidézte: Hegedűs Lóránt mindig tele volt lendülettel, elképzelésekkel, és amit elképzelt, az meg is valósult. Ezért lehetünk ma itt a református egyetemen.

A református püspök a rendszerváltozáskor új víziót hozott az addig alvó református egyháznak - tette hozzá.

Alapítása 30. évfordulójára a KRE rendezvénysorozatot szervezett. A nyitó program a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencia volt péntek délelőtt. Március 31-én emlékkoncertet tartanak a Zeneakadémián, ahol bemutatják Gárdonyi Zsolt zeneszerző vegyes karra és orgonára írt zeneművét, amelyet az évfordulóra komponált. A jubileum alkalmából készül továbbá emlékkötet és az egyetem történetét bemutató dokumentumfilm is.

 

Módosítás dátuma: 2023. február 25. szombat