A Reggeli Újság (Nagyvárad) tegnapi lapszámában írta meg: a romániai magyar történelmi egyházak évek óta várnak arra, hogy a magyar fõvárosban hozzájussanak egy olyan reprezentatív hajlékhoz, amelyet multifunkcionálisan használni tudnának.
A Reggeli Újság (Nagyvárad) tegnapi lapszámában írta meg: a romániai magyar történelmi egyházak évek óta várnak arra, hogy a magyar fõvárosban hozzájussanak egy olyan reprezentatív hajlékhoz, amelyet multifunkcionálisan használni tudnának.
A rendszerváltást követõen jó néhány ígéret hangzott el felelõs tényezõk részérõl, mígnem végül az Orbán-kormány idején, 2001-ben meg is született egy olyan határozat, amely egy ilyen ingatlan beszerzését, rendbetételét és rendelkezésre bocsátását írta elõ. Csakhogy mire a tervbõl valóság lett volna, addigra Magyarországon is bekövetkezett egy kormányváltás. A Medgyessy-kabinet egyik 2004. évi határozatával számos korábbi kormány- és minisztertanácsi határozatot hatályon kívül helyezett, köztük azt is, amelyik az erdélyi katolikus, református, unitárius és evangélikus egyházaknak kedvezett. A lap információi szerint a szóban forgó reprezentatív ingatlan beszerzése (állami tulajdonba vétele), felújítása, átalakítása és megfelelõ berendezése ugyan megtörtént, az elõirányzott pénzt erre ráköltötték, ám az máig nem áll azok rendelkezésére, akiknek eredetileg szánták.
Tõkés László királyhágómelléki református püspök a napilap mai számában reflektál az ügyre.
– Miként vetõdött föl az, hogy a magyar kormány a romániai magyar történelmi egyházak rendelkezésére bocsásson Budapesten egy ingatlant? Milyen jelentõséggel bírt volna mindez, s konkrétan mi lett volna az épület funkciója?
Kialakult egy hagyományos kapcsolat Magyarország miniszterelnökeivel és államelnökeivel, már 15 év óta. Ez a kapcsolat különösképpen szoros és gyümölcsözõ volt az Orbán-kormány, illetve Mádl Ferenc államelnöksége idején. Ezen találkozásokon egyházaink igyekeztek hozzájárulni közös, egész magyarságunkat érintõ kérdéseink megoldásához, mind Mádl elnök úr, mind Orbán miniszterelnök úr nagyra becsülte az egyházak nemzetmegtartó szerepét. Gondolok itt a mi esetünkben elsõsorban az erdélyi történelmi egyházakra, a római katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházakra. Egy ilyen, Orbán Viktor volt miniszterelnökkel való találkozó alkalmával tették szóvá az érdekelt egyházak püspökei, hogy van néhány olyan épület, ingatlan vagy még terület is Magyarországon, amelyek a trianoni diktátum elõtt egyházi tulajdonban volt, és a magyarországi restitúciós törvény nem intézkedett ezek ügyében, megrövidítve ezáltal az érintett egyházakat. Nekünk például nincs ilyen ingatlanunk Magyarországon, hacsak nem vesszük azt, hogy a Tiszántúl minden ingatlanvagyona közös tulajdona volt Debrecennek és Nagyváradnak, mint egyházkerületnek. Ám például a nagyváradi római katolikus egyháznak, az Erdélyi Református Egyházkerületnek vannak ilyen tulajdonai odaát. Felvetõdött az ötlet: milyen jó és méltányos volna, hogyha a Trianon okozta vagyoni veszteséget is kárpótlandó az erdélyi magyar egyházak valamely nagy értékû ingatlanhoz jutnának, amelyet a magyar fõvárosban használhassanak egészen gyakorlati célokra is. Példának okáért legyen egyházaink képviselõinek valamely bázisa Budapesten, ahol egyáltalán meg tudjanak szállni. Másfelõl pedig egyházképviseleti, egyházdiplomáciai szempontból sem volna közömbös, hogy Budapesten otthon lehessünk. Nos, mint megtudtam, az ötletet tett követte, és 2001 decemberében a magyar kormány arról intézkedett, hogy közbeszerzési eljárás útján szerezzenek be egy nagyobb kiterjedésû ingatlant, és azt újítsák fel a romániai magyar egyházak számára. Nagy homály fedte évekig ezen határozat végrehajtását.
– Az ominózus kormányhatározat hatálytalanításáról kaptak-e valamilyen értesítést?
– Nem, semmilyen értesítést nem kaptunk. 2001 decembere, ama kormányhatározat megszületése óta csak az Orbán-kormány jelezte, hogy folyamatban van a beszerzés. Semmilyen konzultáció, semmilyen értesítés nem történt. Én magam levélben is fordultam Bálint-Pataki József HTMH-elnökhöz, érdeklõdvén errõl az ingatlanról. Kitérõ választ kaptam. Más ízben pedig nem kaptam választ. Az tudnivaló a kormányhatározatból, hogy az ingatlankezelõ maga a HTMH volt, tehát õ kapta a megbízatást, a végrehajtó pedig a kancelláriaminiszter volt, értelemszerûen elõbb Kiss Elemér, majd Kiss Péter volt a fõfelelõse ennek az ügynek, másodsorban meg Bálint-Pataki József. E konkrét ügyön túlmutató üzenete is van ennek az esetnek, éspedig az, hogy milyen a viszonya a mai magyar kormánynak a határon túli magyarsághoz, a határon túli magyar egyházakhoz. Deklarált módon jó az a viszony, deklarált módon támogatja a magyar kormány az egyházaknak a nemzetmegtartó szolgálatát, de ez az eset szöges ellentétben áll ezzel a deklarált kormányzati céllal. Ezek után nem marad más hátra, mint a legilletékesebbekhez, a Miniszterelnöki Hivatalhoz, illetve a HTMH-hoz fordulni. Én magam már írtam egy levelet ebben a tárgyban Bálint-Pataki József volt elnöknek, hisz õ az ügynek a legilletékesebb ismerõje, tudója. Még azt is megírtam, hogy õ papgyerek volt, és azt a minimális szolidaritást elvárjuk tõle, hogy egy ilyen egyházi vonatkozású kérdésben legalább tájékoztasson. Nem marad más hátra, mint megkeresni továbbá az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetõit. Megítélésem szerint közösen kellene fordulnunk az elõbbiekhez.
– Lát-e reményt arra, hogy valamilyen pozitív változás történhet az ügyben?
– Gondolom, hogy az egyházak igénye méltányos és jogszerû, hiszen egy kormányhatározatról van szó, amelyik évekig érvényes volt, és amelyet ismeretlen indoklással hatályon kívül helyezett a szocialista-szabademokrata kormány. Legalább valamiféle indoklás és válasz jár, illendõ ezen eljárás tárgyában.
– Vonható-e párhuzam ezen eset és a tervezett érmindszenti Ady-zarándokhely ügye között, amelyre szintén az Orbán-kormány különített el pénzt, aztán a Medgyessy-kormány azt másnak, másra adta?
– A kérdés teljesen megalapozott. Véleményem szerint analóg esetrõl van szó. Mindkét ügyben az egyház rovására történt döntés.
Tóth Hajnal