Soltész: a nemzet számára fontos az egyházi nevelés (MTI)

2021. február 27. szombat Adminisztrátor
Nyomtatás



Győr, 2021. február 26. - Az egyházi nevelés fontosságáról beszélt a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Győrben, ahol 4,6 milliárd forint hazai forrásból újul meg a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda épülete.

A felújításról tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós úgy fogalmazott: a nemzet számára fontos az egyházi nevelés, mert azok a gyerekek, akik keresztény nevelést kapnak, a nemzetnek hűséges állampolgárai lesznek.
Megjegyezte: a kommunista érában sem egyházi óvoda, sem egyházi általános iskola nem működhetett, és mindössze néhány ezer fiatal járhatott egyházi fenntartású középiskolába. Ma már csaknem 230 ezer fiatalt nevelnek egyházi intézményben, óvodától a felsőoktatásig - tette hozzá.


Azt mondta, a katolikus nevelésből a Győri Egyházmegye is kiveszi a részét, ebben Veres András megyés püspök és elődje, Pápai Lajos munkájának nagy szerepe van.
Kiemelte: a kormány támogatja, hogy egyházak és felekezetek sok gyereket tanítsanak, neveljenek, ezért is járul hozzá országszerte az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez.
Emlékeztetett arra, hogy a katolikus óvodaépítési program révén már megújultak, vagy épültek intézmények Sopronban, Mosonmagyaróváron, Csornán, Kapuváron, Komáromban és Győrben is.
A Prohászka-intézmény fejlesztése összhangban van a kormány azon szándékával is, hogy minél több építkezés kezdődjön az országban - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve, hogy teljesen új óvodai épületet és multifunkcionális sportcsarnokot építenek, az általános iskola és a gimnázium épületét pedig felújítják.
Veres András megyés püspök azt emelte ki, hogy az óvodai nevelésnek helyet adó épület ma már "méltatlan" a megfelelő szakmai nevelésre, de az iskola épületein is látszanak a rendszerváltás előtti idők nyomai. 
A felújítással a szülők elvárásainak is szeretnének megfelelni - emelte ki Veres András.
Emlékeztetett: az elmúlt években kormányzati támogatással több egyházmegyei épületet is sikerült megújítani, egyebek mellett a Brenner János Hittudományi Főiskola épületét.
Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a megyeszékhelyen hangsúlyosan van jelen az egyházi oktatás és nevelés, majd hozzátette, hogy a Prohászka-intézmény 27 éve működik, jelenleg 765 gyermeket nevelnek.
Nagy Csaba, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a felújítás három ütemben valósul meg. A beruházás ideje alatt az általános iskolások az épületben maradnak, a gimnázium tanulóit a Széchenyi István Egyetem egyik épületében helyezték el, az óvodásokat pedig egy egyházmegyei intézményben.
Az óvoda és a gimnázium felújítása, illetve a gimnázium és az általános iskola közötti függőfolyosó a tervek szerint hatszáz napon belül készül el. Az épületkomplexum teljes befejezése 2024 tavaszára várható.
Soltész Miklós a sajtótájékoztatón részvétét fejezte ki Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökének a péntekre virradóra életének 72. évében elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök halála miatt.

 

Módosítás dátuma: 2021. február 27. szombat