"Jó magyar ember" - mondta a szerzõrõl, s ennél bonyolultabb értékkategóriákba nem bonyolódott. Mindvégig a népi mozgalom volt a szívügye, egyéb pártállást nem nézett. Püski Sándorra emlékezünk.

Messzirõl indulunk.
Amikor Pierre abbé 2007 elején, 95 éves korában meghalt, a francia közszolgálati tévé (France 2) híradója azonmód átrendezte az adást és az esti szeánsz csakis és kizárólag róla szólt. (Nálunk a legnagyobbak is max. 5 másodperc sötét képernyõt kapnak az életutat sablonosan felmondó képsor után). Az Henri Groues-nak született lelkész azért lett ismert és becsült a francia társadalomban, mert 1954 kemény telén megrázó kiáltványt intézett a francia társadalomhoz a nincstelenek megsegítésére. Népszerûsége ettõl kezdve töretlen volt: nem volt olyan hitelességi vagy ismertségi rangsor, amelynek élérõl le lehetett volna taszítani. Megbocsátották neki Roger Garaudy melletti kiállását, félreérthetõ (vagy éppen félre nem érthetõ) kijelentéseit, a Vörös Brigádok némely tagjának pártfogását. Neve jelképezte a szegényekkel vállalt szolidaritást, a francia társadalom lelkiismeretét és az emberi méltóságért folytatott küzdelmet.
A most, 98 évesen elhunyt Püski Sándor máshonnan jött, de talán ugyanoda érkezett. Egy magát és önnön értékeit valamire is tartó társadalomban/nemzetben azokat a polgárokat, akik ennyi mindent megéltek, önmagában is megbecsülés övezi. Hívják õket Kosáry Domokosnak, Fejtõ Ferencnek vagy éppen Püski Sándornak.
A huszonéves békési parasztfiú egyetemi hallgatóként jött rá arra, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak az órára járást, jegyzetek viszont nem állnak rendelkezésükre. Mivel tudott gyorsírni, elkezdte lejegyezni a professzorok elõadásait, s abból nyomtatott, vásárolható sillabuszokat készített: innen indult a Magyar Élet/Püski könyvkiadó regénye, s lett fogalommá a Püski név. Kiadta Németh László, Szabó Dezsõ, László Gyula munkáit, szervezte a szárszói találkozót, utazott, tárgyalt, házalt és újrakezdett. Mert a kiadót 1950-ben államosították, s Püski Sándort 1962-ben, határon túli magyarokért való szervezkedés miatt be is börtönözték. 1970-ben emigrált, s New Yorkban alapította újra kiadóvállalatát, majd a rendszerváltás idõszakában hazatért és a Krisztina körúti kis boltban folytatódott az epopeia. A legutóbbi évekig maga is ott állt a pult mögött, jobbára barna, háromrészes öltönyben, és látszatra semmi kereskedõit nem tett: csevegett, olvasott, tanácsolt, oldalán hatvan éven át hûséges társával, Ilus nénivel. Néha hátratipegett a raktárba és valamikori New York-i könyvvel ért vissza: "Jó magyar ember" - mondta a szerzõrõl, s ennél bonyolultabb értékkategóriákba nem bonyolódott. Mindvégig a népi mozgalom volt a szívügye, egyéb pártállást nem nézett, legyen szó a kommunista Nagy Istvánról, Darvas Józsefrõl vagy éppen a szélsõjobboldalivá lett Erdélyi Józsefrõl. De kiadta õ a népinek csak bizonyos értelemben tekinthetõ Tersánszky Józsi Jenõt és az annak egyáltalán nem vehetõ Konrád Györgyöt is, utóbbit vélhetõen a földiség okán: ott a békési Püski adta ki a berettyóújfalusi Konrádot. Lehet, hogy hosszú élete során Püski követett el hibákat, s kiadott sok olyan könyvet, amit nem kellett volna: rosszat vagy rosszindulatút; ezekrõl maga is vallott, hol inkább, hol kevésbé önkritikus emlékiratában, a Könyves sors, magyar sors-ban. Mégis: azon a helyen (Magyarországon) és abban az idõben (20. század), ahol õ élt, ezt a pályát rendkívüli hossza, következetessége és az általa teremtett értékek súlya miatt becsülni illik. Nincsenek többszáz éves szállodáink, kiadóházaink és borbélyüzleteink: azt kell értékelni, amink van. Magyarországon nincs Longman, Braumüller vagy Lemoine, egy hét évtizedes kiadó is soknak számít. Csak a mi bajunk, hogy ez nem adatott meg Cserépfalvi Imrének, a Révai Kiadónak, vagy a Singer és Wolfnernek.
Látogatásai a boltjában egyre ritkultak, fõleg felesége 2006-os halála után. Csak a hírek szállingóztak rogyadozó egészségérõl. Fiai, unokái vitték tovább a Krisztina körúti boltot és a kiadót, amely továbbra is nevét viseli. Püski Sándor pályájáról az ilyen vagy olyan értékelés/ítélet érkezik majd nemsokára, efelõl ne legyen kétségünk - most azonban elsõ gondolatunk legyen a veszteségé és a gyászé. Mert egy darab múltat ismét elvesztettünk.
Ablonczy Balázs