A Szent István-teremből vitték a Szent Koronát az utolsó magyarországi királykoronázásra (MTI)

2021. február 26. péntek Adminisztrátor
Nyomtatás



Budapest, 2021. február 25. - A Budavári Palota Szent István-terméből indult útjára a Szent Korona a Mátyás-templomba az utolsó magyar királykoronázáskor 1916 decemberében - idézte fel az augusztus 20-án eredeti pompájában újranyíló terem múltjából az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában Rostás Péter, a Kiscelli Múzeum igazgatója.

A Szent István-terem rekonstrukciójának művészeti szakértőjeként dolgozó művészettörténész elmondta, hogy a Várkapitányság által, a Nemzeti Hauszmann Programban felújított, díszes történelmi szoba a Budavári Palota elsőként rekonstruált termeként nyílik meg fél év múlva.
Mint hozzátette, számos ok volt, hogy ezt a termet választották elsőként. Egyrészt a Budapesti Történeti Múzeum területén helyezkedik el, így a kiállítás részét képezi majd, de hasonlóan fontos érv volt, hogy ez a palota legjobban dokumentált szobája.
Nemcsak tervek, számlák, szállítólevelek és egyéb dokumentumok, hanem textil- és kerámielemek, a Zsolnay-gyár egykori próbaégetései, valamint nagyon jó minőségű fényképek is fennmaradtak róla, ezért lehet ezt a termet 95 százaléknál is nagyobb biztonsággal helyreállítani - számolt be a szakember.
Rostás Péter hangsúlyozta továbbá, hogy a Szent István-terem az akkori magyar iparművészet egyik csúcsa volt technikai és művészeti értelemben is, nem véletlen, hogy mesterei az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyertek.
Kőrösi Gábor, a Várkapitányság kommunikációs és marketing igazgatója hozzátette: hét szakma több száz kiválósága dolgozik azon országszerte több mint 20 műhelyben, hogy "ez a századfordulós csoda újjászülessen".
"Nagy öröm volt az látni, hogy több mint száz év után a magyar iparművészek képesek újraalkotni ennek a teremnek minden elemét" - fogalmazott.
Rostás Péter beszámolója szerint nemrég készültek el a Szent István-terem falai, de az iparművészeti munkák tervezése már 2014 végén megkezdődött, majd 2016 tavaszán indult meg a Zsolnay-kerámiaelemek gyártása és többi iparművészeti munka.
A rekonstrukciót segítette az is, hogy 1906-ban egy fakereskedő Lendvay utcai villájába elkészíttette a terem egyszerűsített változatát, de a parketta pontos másolatként valósult meg ott, ami nagy segítséget nyújtott a mostani rekonstrukción - jegyezte meg.
Kőrösi Gábor kitért arra is, hogy eközben zajlik a Budavári Palotanegyed újjászületése: a lovarda és a Főőrségi épület rekonstrukciója már tavaly elkészült, teljes körűen felújították a Mátyás-kutat, megkezdődött a Habsburg-kapu felújítása, az év nagy "szenzációja" pedig a Szent István-terem megnyitása lesz. Utóbbi egy "próbafeladat" is, hiszen nagyon sok tanulságot nyújt a Budavári palota teljes külső és belső felújításához - fűzte hozzá.
Idén három újabb, egykor a palota közelében állt, majd ideológiai okokból lebontott épület: a József főhercegi palota, a Vöröskereszt Székház és az egykori Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója is megkezdődik - mondta el a Várkapitányság munkatársa.

 

Módosítás dátuma: 2021. február 26. péntek