Mozirandevú a félelemmel

2005. július 28. csütörtök Új Szó
Nyomtatás
Steven Spielberg új filmje, a Világok harca címû rémmese kétórás gyilkolás-, pusztítás- és menekülésfolyam Nahát, ez lesz Spielberg? – ásít az ember.
Steven Spielberg új filmje, a Világok harca címû rémmese kétórás gyilkolás-, pusztítás- és menekülésfolyam Nahát, ez lesz Spielberg? – ásít az ember. – Vagy rossz filmet fûztek be?! Mert az, hogy egy lázadó kölyök elköti apja kocsiját, abban nincs semmi extra. Mégis a Világok harca lesz ez, mert az apa szerepében Tom Cruise feszít a vásznon, nagyon keményre fazonírozva. Aztán vészfelhõk tornyosulnak az égen. S lassan elindulunk a filmmel. S beugrik, hogy a kezdeti hótunalom a hatáskeltés eszköze. A robbanás elõtti csend. Készülõdik is a robbanás. Hatalmas villanások a mennybolton, a komisz Dennis hurrikán kutyafüle ahhoz képest, amilyen széláramlatok zúdulnak le a hegyekbõl – Ray Ferrier, vagyis Cruise papa meg áll az érkezõ viharral szemben, lobog a haja a szélben, de õ már sejt valamit, ez több mint holmi erõs égi áldás, ez alighanem ûráldás lesz... Érzik, hogy nagy baj közeledik, menekülni kell. Cruise a két gyerekével pattan is be a kocsiba, irány az a nagyváros, amelybe pár órája az anya visszautazott. Nem jutnak azonban messzire, mert dübörög, mocorog a föld. Állnak a városka fõterén a megdöbbent emberek, már a zsaruk is megérkeztek, játsszák a nagyfiút, hogy semmi baj, itt vagyunk, védünk, nem kell pánikolni, semmi nem történik, megmozdult a föld. De nemcsak mocorog, meg is reped, jókora hasadékot dob magán. Egész házakat nyel el. A tömeg nekilódul, elindul egy irányba, hogy miért abba, nem tudni. Különben is mindegy lenne, merre, mert hipp-hopp, kinyomja magát a földbõl a támadó, egy speckón formatervezett digitális dinoszaurusz, háromlábú hatalmas gépszörny, pusztító harci fenevad, aki egy csapásra hét Föld-féle bolygót tudna semmivé tenni, csak úgy könnyûszerrel, mert úgy okádja az agressziót, úgy dobálja marokszám a parányi emberkéket, mint silóvágó gép a zöld kukoricaszárat. Na és innentõl rémmesévé válik a film, a pusztítás történetévé: Spielberg mester egy látványos, komor mozgóképet fest vérbõl, mocsokból, vörösre színezett mûhabarcsból, meg csak a filmtechnikus és a számítógép egere tudja, milyen hatáselembõl. Van itt minden, rettegés és rémület egy rakáson. Az emberek meg menekülnek, anélkül, hogy tudnák, miért akarják a félelmetes monstrumok elpusztítani az emberiség kultúráját és õket. agy mennek toronyiránt elõre, megtelnek az autósztrádák, aztán azok is kiürülnek, az emberek már csak gyalog mennek, már nem is mennek, csak vánszorognak. S amikor azt hinnék, már-már megmenekültek, amikor a nézõ végre leenged egy kicsit a hangos (gép)zene keltette feszültségbõl, megint jönnek és kopogtatnak ezek a fránya elektronikus dínók, de olyan rafináltak ám, hogy még a föld alatti pincelyukba is benyújtják szuperérzékeny kamerákkal felszerelt, mozgékony polipcsápjukat. De azért rém agyatlanok ezek a dínók. Bedugott csápjukkal kamerázzák-kamerázzák a föld alá menekült Cruise-ékat, hogy nyakon csípjék õket, pedig elég lenne csak egyetlen tappancsukkal tiporni rajtuk egyet, hírük-poruk se maradna. Mire már tényleg fárasztó lenne a film attól, hogy a sokadik támadás után, mikor már úgy tûnik, mindent ripityára zúztak a háromlábú szörnyek, mégis újból és újból elõkerül az a fránya kocsi, amellyel Cruise-ék elindultak, ráadásul mûködik is, s még benzin is van benne, és valahonnan akad egy komphajó is, egyszer csak vége szakad a már-már elviselhetetlen gyilkolás-, pusztítás- és menekülésfolyamnak. Az egyik szörny valahogy kivégzi önmagát, kinyúl, kileheli fémlelkét, aztán annyi. Vége a háborúnak. (De hogy hova lett a többi szörny hirtelen?!) Hamarosan a filmnek is vége. S Cruise apuka, a kislány és a kamaszfiú megérkeznek anyukához a sértetlen nagyvárosba, amelyet a háromlábú szörnyek messze elkerültek, s ahol nyugalom honol és béke. Apuka megszereti anyukát, a nagykamasz megtalálja az utat az apjához, a kislány meg továbbálmodhatja lányregényeit. Lehetne másképp Hollywoodban? De azért a félelemkeltés spielbergi mechanizmusa igencsak mûködik: az emberben mindvégig ott a frász, és belefeszül a fotelba, egy percre se tud szabadulni attól, hogy mi van, ha valami hasonló szörnyûség mégis megtörténik... De ennyi, csak félelem. Ahogy lepergett a film, el is pergett. TALLÓSI BÉLA
Módosítás dátuma: 2005. július 28. csütörtök