Ma is jó barátságban: Magda Vášáryová és Jioí Menzel Zuzana Mináeová felvétele Jioí Menzel, az Oscar-díjas cseh rendezõ egykori kálváriája Bohumil Hrabal legendás regényének filmrevitelével Majd újabb és újabb indokok születtek: „Elég volt már Hrabalból!” „Drágák lesznek a kosztümök.” „Válasszon inkább mai témát.” Bohumil Hrabal 1976-ban írt és egy évvel késõbb kiadott, páratlan szépségû mûve végül is 1980-ban került filmvászonra. Épp huszonöt éve. A filmet, hosszas küzdelem után, egyedül az akkor már Oscar-díjas Jioí Menzel készíthette el, aki elsõ alkotásával, a Szigorúan ellenõrzött vonatokkal az egész világot meghódította. A Sörgyári capriccio útja azonban sokkal bonyolultabb volt a nézõk felé, mint a Vonatoké. Elkészülte után, még „melegében” – a fentrõl jött utasításoknak eleget téve – elõször a barrandovi filmgyár „különleges ügyosztálya”, a párt barrandovi vezérkara látta a filmet. Õk egyáltalán nem voltak meghatódva tõle. De nem sokkal késõbb, amikor a kritikusok és a nézõk is a legnagyobb elismeréssel fogadták, változtattak véleményükön. „Kitûnõ munka! – lelkendeztek. – Legalább látják a fiatalok, hogy régen milyen szép és nyugodt volt az élet.” 1981-ben már külföldön dicsérték a filmet. Ezzel nyitott a velencei mustra, és különdíjat adtak a rendezõnek. Ezt már a csehszlovák filmmûvészek szövetsége sem hagyhatta figyelmen kívül. Õk is díjazták Jioí Menzel alkotását. Nem sokkal késõbb Magda Vášáryová, az író édesanyja, a gyönyörûséges Mariska megformálója a legjobb nõi alakítás díját vette át. És még egy fontos elismerés: 1975 és 1985 között a Sörgyári capriccio állt a nézettségi lista legtetején. Ennél nagyobb kasszasikert azokban az években egyetlen filmnek sem sikerült elkönyvelnie. Derû és életöröm, szépség és bölcsesség árad a mûbõl, megható és mulatságos hõsei még ma is megértést és szeretetet, megbocsátást és fenntartás nélküli rajongást váltanak ki a nézõkbõl. Az egyetemes filmmûvészet egyik legértékesebb darabja ez a negyedszázados születésnapjával immár végérvényesen klasszikussá vált alkotás. Köszönhetõ ez természetesen Bohumil Hrabalnak is, aki remek alapanyaggal szolgált a filmhez, de oroszlánrésze van a sikerben a színészeknek is, köztük a nõi fõszereplõnek, Magda Vášáryovának. „Egy gyönyörû asszony, akit elnyelt a könyörtelen idõ” – írja Hrabal. Egy gyönyörû színésznõ, akit elszippantott a politika – mondom én. Hogy miképpen emlékezik rá Jioí Menzel? „Már tudtam, hogy rendezni fogom a filmet, csak azt nem láttam még tisztán, hogy ki játssza a nõi fõszerepet. Nem akartam elsietni a döntést. S akkor Prágában, az óvárosban összefutottam Magda Vášáryovával. Ismertem õt jól. Mindig törékeny nõket játszott. Fiatalokat. Pedig már elmúlt harminc, szemrevaló szépasszony volt. Kérdeztem tõle, ismeri-e a könyvet. Nem, felelte. A Sörgyári capriccio valahogy nem jutott el hozzá. De nem tett úgy, mintha olvasta volna, és ez is rokonszenves volt benne. Megvettem neki a könyvet, és azzal váltunk el, hogy majd felhívom õt, érdekel a véleménye. Másnap szóltam a gyártásvezetõnek, hogy megtaláltam, akit kerestem. És közöltem vele, hogy Magdát választom a szerepre. »Megbolondultál? – kérdezte. – Pozsonyban rengeteget játszik, forgat a televízióban, minden este színpadon van a Nemzetiben. Ki fogja õt hozni-vinni, vagy ki fizeti majd a repülõjegyeit? Felejtsd el, és keress gyorsan valaki mást!« Találtam is egy jó nevû prágai színésznõt, behívtuk sminkpróbára, a hosszú, szõke paróka is jól állt neki, és megegyeztünk, hogy õ fogja játszani a szerepet. Annak ellenére, hogy én már korábban közöltem Magdával, hogy számolok vele. Nem volt mit tenni, fel kellett õt hívnom, hogy megtudja az igazat, és ne készüljön a forgatásra. De még el sem kezdtem mondani neki, hogy meggondoltam magamat, épp, hogy csak üdvözöltem, amikor a következõt kérdezte: »Megkapta a levelemet? Még nem?« Alig tudtam félbeszakítani õt. Azért hívom, hogy elmondjam: mégsem maga fogja játszani a szerepet, mert nehezítené a dolgunkat a sok utaztatással. Mire õ: »Kár, nagyon sajnálom! De kellett már nekem ez a pofon... túl magasan hordtam az orromat. Arra kérem, akkor már ne is olvassa el a levelemet!« És barátian elbúcsúztunk. Másnap a postaládámban ott volt egy levelezõlap rettenetes kézírással. »Jirka! Elolvastam a könyvet, és olyan éhség tört rám a végén, hogy kizabáltam a fridzsidert.« Nekem meg épp ez kellett. Ez a fajta hozzáállás. Én kezdettõl fogva éreztem, hogy neki kell eljátszania ezt a szerepet. Elmentem a gyártásvezetõhöz, és meggyõztem õt, hogy mégiscsak Magdát akarom, nem engedem, hogy bárki lebeszéljen róla. A gyártásvezetõ erre annyit mondott, hogy rendben, de a neheze csak ezután jött. Fel kellett hívnom a prágai színésznõt, hogy közöljem vele: ne haragudjon, meggondoltam magamat. És õ megértett. Nagyon szépen viselkedett. Magda pedig az egész forgatásra szabaddá tette magát, az elsõ naptól az utolsóig a rendelkezésünkre állt.” Jioí Menzel jól ismerte Magda Vášáryová színészi kvalitásait. Több elõadásban és jó néhány filmben látta õt. A kamera elõtt a személyiség a fontos, állítja. Az átlényegülés tulajdonképpen másodlagossá válik az egyéniség megnyilvánulása mellett. Ez utóbbi kell, hogy erõsebb legyen. Magda Vášáryová esetében ez mindig így mûködött. Híres „nagyjelenetek” „Nem kellett hozzátenni semmit a szerepéhez – állítja Jioí Menzel. – Jól van megírva. Magdának voltaképpen játszania sem kellett, csak odaállni a kamera elé, és meggyõzõen létezni egy helyzetben. Õ pedig végig hiteles volt. A partnereivel nagyon jól mûködött együtt, enni pedig a kamera elõtt is szeretett. Egyetlen jelenet volt csak, amelytõl féltünk egy kicsit. Amikor Mariska a sörgyár padlásán ruhátlanul fürdõzik a sörben. Éjjel vettük fel a jelenetet, így szólt a forgatás ütemterve. Szûk helyen, négy lámpával megvilágítva. Jaromír Šofr, a film operatõre olyan hangulatot teremtett, hogy Magda még a kihûlõben levõ vízben is profi mód tette a dolgát. Soha senkit nem siettetett. Ott dalolgatott magának nyugodtan, ráérõsen, egyetlen rossz ízû megjegyzés nélkül.” Van egy másik „nagyjelenete” is a filmben, amikor Gruntorád doktor úr leveszi Mariska lábáról a gipszkötést, aztán a hátára teszi a fülét, meghallgatja a tüdejét, majd végigkopogtatja a hátát – s mint egy álmos gyerek, elszenderedik mezítelen keblén. Megható képsorok. „Amikor pár évvel ezelõtt, törött lábbal feküdtem egy prágai kórházban – meséli Jioí Menzel – egy nap Rudolf Hrušínskýról vetített portréfilmet a Cseh Televízió, és épp ezt a jelenetet adták. Bevallom: én magam is elérzékenyültem egy kicsit. Ezt õk ketten csinálták meg ilyen remekül. Magda és Hrušínský úr. Nekem legfeljebb annyi érdemem volt benne, hogy ezt a két embert összehoztam. A csoda Hrabal úrtól eredt, õk pedig láthatóvá tették. Magdának egyébként nincsenek kedvenc jelenetei a filmben. Ezt tõle tudom. Elárulta azt is, hogy most, pár évvel ezelõtt látta elõször a Sörgyári capricciót. Õ a Petr Weigllel forgatott operafilmjeit szereti. Mostanában jutott eszébe az is, hogy amikor megkapta a legjobb nõi alakítás díját, és behívták a Cseh Televízióba, figyelmeztették õt, hogy a beszélgetés során nem mondhatja ki a nevemet. Engem a régi rendszer vezetõi annyira nem kedveltek, hogy még egy ilyen helyzetben is a hatalmukat fitogtatták.” A sörgyári eszem-iszomhoz két disznót vágtak a kellékesek. A nagy krigli sörnek, amelyet Magda Vášáryová egy szuszra kiivott a kamera elõtt, volt egy láthatatlan trükkje (dupla falú volt a pohár), a disznótoros finomságokból azonban evett jócskán a színésznõ. A legfinomabb falatokat hordták neki, õ pedig szemrebbenés nélkül mindent bekebelezett, amit elé tettek. És nem hízott egy dekát sem, állítja Jioí Menzel. Elegáns belsõ ragyogásához pedig bizonyára az is hozzátett valamit, hogy Magda Vášáryová a forgatás hónapjaiban a második gyermekét várta. A terhességet azonban még nem lehetett látni rajta. Két jelenet között, az átállás szüneteiben mindig olvasott. Könyv, újság, friss vagy régi – neki mindegy volt. Csak úgy falta a betûket. Szakítás a színészettel Bohumil Hrabal nyolc évvel ezelõtt lépett ki az életbõl. Magda Vášáryová, most már úgy tûnik, véglegesen szakított a színészi pályával. Közvetlenül a nyolcvankilences rendszerváltás után Csehszlovákia ausztriai, 2000 és 2005 között pedig Szlovákia lengyelországi nagykövete volt. Jelenleg szlovák külügyi államtitkár. Szociológiát végzett a pozsonyi bölcsészkaron, de a politika mindig is érdekelte. Nyolc nyelven beszél, magyarul csak rövidke mondatokat. art két könyvet. Az egyiket az illemtan szabályairól, a másikat szülõvárosáról, Selmecbányáról. „Engem nem lepett meg, hogy hátat fordított a színészetnek – mondja Jioí Menzel. – Nála ez csak afféle másodállás volt, de még így is nagyszerûen mûvelte. Ne felejtsük el: annak idején csak azért vágott bele, mert szociológusként azokban az években nem dolgozhatott volna szabadon. A színpadon és a kamera elõtt viszont szabadon mozgott. S mivel nem voltak színészi ambíciói, nem küzdött foggal-körömmel a szerepekért, még érdekes is tudott lenni. Okos, mûvelt, szellemes ember remek humorérzékkel, aki jobban helyt áll a politikában, mint több tapasztalt diplomata.” És helyt állt a kamera elõtt is. Lenyûgözõ alakításával varázslatossá tett egy filmet, amely már huszonöt éves. Mariska, a nymburki sörgyár igazgatójának emancipált felesége, a kor divatjának behódolva, levágatja derékig érõ, aranyszõke hajzuhatagát. Fõ a változatosság! – kacag a világba. Ezzel a mondattal indult el új utakra tíz évvel késõbb Magda Vášáryová is. SZABÓ G. LÁSZLÓ