Huszonnyolc koreográfia mutatkozik be az idei SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztiválon (MTI)

2016. január 10. vasárnap Adminisztrátor
Nyomtatás

Budapest, 2016. január 10. - Huszonnyolc versenyprodukcióval várja az érdeklődőket az Orkesztika Alapítvány 17. évadát ünneplő SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztiválja január 13. és 17. között a MU Színházban.
A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány fesztiváljának célja, hogy bátorítást nyújtson a szárnyaikat bontogató, valamint a tapasztalt alkotóknak, táncosoknak, és megismertesse legújabb alkotásaikat a nagyközönséggel - olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók videón adhatták be jelentkezésüket. A nemzetközi szakmai találkozó alkalmat teremt arra, hogy termékeny kommunikáció induljon el az egyes tánctrendek képviselői között.
Az idei, több mint 90 pályázatból szakmai zsűri válogatta ki a programba kerülő 28 versenyprodukciót. A versenyzők a MU Színházban mutatják be munkáikat. A produkciók, mint önálló művek premierjét a fesztiválon tartják. A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat.
A versenyprogram legjobbjait január 17-én láthatja a közönség a SzólóDuó 2016 Gálaesten, amelyen fellép a 20. jubileumi évadát
ünneplő Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a SzólóDuó 2015 fesztivál győztese, Dominik Wiecek.
A fesztivál kísérőprogramjaként az Ork-Kota Platform 2016 - a Kontakt Táncért Alapítvány és az Orkesztika Alapítvány évek óta futó pályázati kezdeményezése - keretében egyperces táncfilmeket láthatnak a vendégek. Emellett szakmai beszélgetéseket tartanak,
amelyeken az alkotók visszajelzést kaphatnak a szakma jeles képviselőitől és a közönségtől.
A fesztivál keretében délelőttönként a MOHA - Mozdulatművészek Házában szakmai workshopokra, Anna Piotrowska és Ladjánszki Márta kurzusára várják a profi és kezdő táncosokat.