A szerb külügyminiszter szerint kompromisszumos megoldást kell találni Koszovó ügyében, mert ellenkezõ esetben problémák sokasága áraszthatja el az egész Balkánt.
Szerbia nyitott a vajdasági magyarok kettõs állampolgárságáraA szerb külügyminiszter szerint kompromisszumos megoldást kell találni Koszovó ügyében, mert ellenkezõ esetben problémák sokasága áraszthatja el az egész Balkánt. Határozat a székely nép egységérõlTudatában annak, hogy Székelyföld autonómiája révén, a székely népnek, mint a magyar nemzet részét képezõ eleven történelmi és kulturális közösségnek az egysége és szabadsága valósul meg, hogy a kommunista diktatúrában, az 1960-as majd 1968-as területi átszervezésekkel önkényesen átrajzolt közigazgatási határok szétdarabolták szülõföldünket, hogy népünket ne csak a szabadság, de az együvé tartozás intézményétõl is megfosszák, hogy Székelyföld lakói együttes erõfeszítéssel, egyetlen közigazgatási egységben élve, hatékonyabban tudnának fellépni annak érdekében, hogy törvényesen megválasztott önkormányzatukra a központi hatalom széles hatásköröket ruházzon, és ez által megvalósuljon a Ditrói Székely Nemzetgyûlés határozata: "Székelyföldnek regionális szintû hatalmat akarunk, amelynek demokratikusan létrehozott döntéshozó szerve van, és amely széleskörû autonómiával rendelkezik a hatáskörök, valamint ezek demokratikus gyakorlása terén, ugyanakkor rendelkezik a feladatok teljesítéséhez szükséges eszközökkel." Sárkozy Magyarországi látogatásaSárkozy francia állam elnök Budapesti látogatása alkalmával világosan kijelentette, hogy a magyarok ne reméljenek kollektív és autonómiai jogot, mert nem támogatja, mivel csak egyéni jogot ismer el az EU alkotmány. Egyházellenes kirohanás a magyar forradalom évfordulójánA Magyar Katolikus Egyházzal szembeni kirohanásra használta fel az 1956-os magyar forradalom 51-ik évfordulóját egy szélsõbaloldali magyar szervezet elnöke. |
||
|
||
|
További cikkeink...
|
||
|
|
||
| 1838. oldal / 2417 |


