FotoMedia

 A szlovák nemzeti hadvezér Slota Janó számtalanszor (és gyengébb pillanataiból van elég) kacérkodott a gondolattal, hogy a Duna túlpartjára úgy jutna el a legkönnyebben és legbiztosabban Szlovákiából, ha (kétéltû-amennyiben túlélné) tankba ülne, és harckocsival robogna Budapest felé, hogy azt "letarolja és a földdel tegye egyenlõvé", mondta korábban egyik "gyenge pillanatában". Miután az egyik kereskedelmi tévé ma bemutatta a Janónak készített "tankista-fafaragványt", újfent hasrángatásba kezdett a humoros érzékû nézõsereg.
Jóakarói figyelmeztetták arra, hogy menetközben húzza le a fejét a "kukucskálóban" (ez a tankista "kilesõje", másképpen "kandizója"), nehogy egy hirtelen fordulat tövestõl tépje ki kobakját Pestre érés elõtt. Mert, hogy nézne az ki, ha a látogatóba jött vendég fejvesztetten érkezne. A tankista-sapkát neki találták ki, mivel ez képes akkora bugyutaságot is egybentartani, mint amilyen agyában gyakran születik. Ami nem lenne baj, ha bennmaradna, de ez általában kiömlik onnan.
A gyengébb pillanataiban aranyköpések áradatával közvéleményt elárasztó Slota Janó gyakran hangoztatja a magyarokkal szembeni undorát, megfeledkezvén arról, hogy ELSÕ neje magyar hölgy volt. Mibõl kifolyólag utódai ereiben lecsapódásként, magyar vér is folyik, házon belül... (Ha ezt a következtetést, családfa visszavezetést megtudja, nem tudom, megállítja-e az infarktus rémét?) Ám azóta (mármint elsõ házassága óta) sok víz lefolyt a Latorcán (innen származott az ara), hasonlóan a Zsolna melletti Vágon (innen Janó), és még több a Dunán (innen a magyarok), de õ nem ebbe szokott "belefulladni", hanem elmélyült "gondolataiba". Általában a tüzesvíz után, amely határtalanul folyik (a folyóknál is jobban) a torkán. Nem véletlenül volt már tûzoltó is, amikor az erkélyrõl próbált (a szomján kívül) oltani: onnan könnyített magán, de a tûz tovább égett.
Dagonyaköpései a mûvészetre is kihatottak, s megihlették az egyik ifjú fafaragót: titokban kedvében járt Janónak, és meglepte. Faragott neki fából (vaskarika helyett) fatankot. Ezt csónakként is használhatja, ha ráadja a fejét, hogy átkel a nagy Dunán. A Janó kedvében járás ötletét Janó szállóigéje adta a faragónak, aki szuvenérként készített neki fából játéktankot. "Azért faragtam neki, hogy ha nyugdíjba vonul, emlékeztesse korábbi, aktív politikusi korszakára," mondta a faragó. A stílszerûen élethûen ábrázolt, terepszínû zöld harckocsi a hármashegybõl (értsd: nemzeti szimbólum) ereszkedik alá a síkságra, a nagy Duna-medrébe, ahol az elterült folyam hömpölyög. Lánctalpai alatt porrá örlõdik a csípõs magyar pirospaprika, amely, erejénél fogva, a végbelet is kicsípi.
"Mindezt azért készítettem, hogy aki meglátja-e kisplasztikát, olyan röhögésben törjön ki, mint amikor Slota kiköp egy-egy személyét minosítõ szlenget", mondta a tankalkotó mûvész. Közben tudomást szereztünk arról, hogy éjjelente Janó elõveszi a kistankot és kioson vele a kamrába. Ott felveszi a tankista sapkát (ez nem a tanksapka!), beindítja a motort, ráül (mert belé nem ülhet, annyira kicsi, õ meg NAGY) a csövére és berregni kezd hozzá a motorbúgást szimulálandó. Azt mondja: "Egészen élethû, csak a Duna hiányzik alóla, a fafaragónak pedig elismerésül nemzeti oklevelet adok".