FotoMedia

 INTERJÚ AZ ÍRÓVAL EGY FRANCIA LAPBAN
A kortárs magyar irodalom nagy mûvei nem egy "irodalmi ország", hanem egy történelmét bevallani nem hajlandó, perspektíva nélküli társadalom egyedi teljesítményei - véli Esterházy Péter író a Le Nouvel Observateur címû francia hetilapnak adott kétoldalas interjúban.
A baloldali folyóirat Esterházy Javított kiadás címû mûvének a közelmúltban megjelent francia fordítása kapcsán kérdezte a magyar írót. A kötetet Járfás Ágnes fordításában az egyik legnagyobb francia szépirodalmi kiadó, a Gallimard adta ki Párizsban.
Esterházy Péter - franciául most megjelent mûvérõl és elõzményérõl, a Harmonia Caelestisrõl mondottakon túl - kifejti: Magyarország az Európai Unió tagjaként nem hajlandó múltját vállalni, és a magyarok saját maguknak hazudnak, mert mindenkit csak a másik múltja érdekel, és nem a sajátja. Szerinte a magyarok ujjal mutogatnak egymásra, és ha ez csak a politikai elitet érintené, akkor lehetne mit kritizálni, de az egész társadalom így viselkedik. Ennek oka - mondja -, hogy a társadalom nem elég erõs szembenézni múltjával, mindazzal a kompromisszummal, amit túlélt.
"Egy elmúlt diktatúra tükrébe nézni nem túl kellemes. Egyszerûbb azt mondani, hogy áldozatok voltunk. És azzal a ténnyel is nehéz szembenézni, hogy közvetve vagy közvetlenül, mi mûködtettük a diktatúrát. Egyszerûbb azt mondani, hogy utolsó leheletünkig reformkommunisták voltunk. A két állítás hazug. És jelenleg ebben a hazugságban élünk" - véli az író.
Úgy érzi, a nyolcvanas években fontossá vált Mitteleuropa gondolata már nem létezik, és újra kelet-európai országokról beszélünk, amelyeket a mindennapokat meghatározó történelem erõs jelenléte köti össze: "Az idõ múlása nem folyamatos, a történelmeinknek nincs perspektívája, mindent újra kezdünk. Igen, talán ez a paradoxon: a durva jelen és a múlt ugyanolyan durva hiánya".
A Le Nouvel Observateur kérdésére - vajon Konrád Györgytõl Kertész Imrén és Nádas Péteren át Esterházy Péterig Magyarország irodalmi ország-e -, a magyar író azzal válaszol, hogy elsõsorban egyedi teljesítményekrõl van szó, s ezek abból a perspektívahiányból és reménytelenségbõl születtek, amelyek a szellem nagy koncentrációját igénylik. Mindez pedig abból következik, hogy a kollektív utak járhatatlanok voltak. "Az 1956 utáni Magyarország a magány hideg országa volt" - mutat rá Esterházy a francia folyóiratban.