Főoldal Kárpát-medence KARÁCSONYI ADOMÁNYGYÛJTÉS KÁRPÁTALJÁRA

KARÁCSONYI ADOMÁNYGYÛJTÉS KÁRPÁTALJÁRA

E-mail Nyomtatás PDF
A szeretet ünnepe sajnos nem mindenkinek jelenti ugyanazt, szeretetet, melegséget, családot, finom falatokat, szép új ruhákat, sok csillogó ajándékot.
A szeretet ünnepe sajnos nem mindenkinek jelenti ugyanazt, szeretetet, melegséget, családot, finom falatokat, szép új ruhákat, sok csillogó ajándékot. A minden napok rohanásában, harcában megérinti szívünket az együttérzés, segítségnyújtás felelõssége, öröme. Akkor jusson eszünkbe, hogy vannak a Kárpát-medencében is magyar gyerekek tízezrei, kik télen fáznak, kiknek nincsenek szülei, elesettek, ne adja Isten, éheznek, mert sajnos higgyük el ilyenek is vannak. Bármerre is tekintünk szét a történelmi Magyarország határain belül.

Így körvonalazódik ki egy határokat átívelõ összefogási szövetség, mely során most Kárpátalját céloztuk meg, talán a leginkább magára hagyott szórvány magyar közösséget.

Böjte Csaba testvért kerestük meg kérésünkkel, hogy ajánljon a Dévai Gyermekvédelmi otthon szellemiségének megfelelõ szervezetet, alapítványt Kárpátalján. Igy jutottunk el a magyar határtól alig pár kilométerre Beregszászi járásba, a Nagybégányban mûködõ "Megmaradni" Alapítvány Kárpátalja Ifjúságért szervezethez. Orosz István görög katolikus pap és felesége irányítása alatt van jelen az alapítvány a falu és az egész térség hétköznapjaiban. István tiszteletes tizenöt éve költözött Magyarországról Kárpátaljára, ahol megalapította a Megmaradni Alapítványt, melynek az alapító okiratban lefektetett céljaik között szerepelnek a következõ tevékenységek:

- Kárpátalja keleti szertartású katolikus egyházainak szellemi és anyagi támogatása. A keleti szertartás lelkiségének és irodalmának mûvelése és terjesztése, õsi kulturális hagyományok ápolása.
- A katolikus ifjúság keresztény nevelésének, hazai és külföldi tanulmányainak, papok, papnövendéke és világi lelkipásztori kisegítõk munkájának, továbbképzésének támogatása.
- A katolikus ifjúság hazai és külföldi programjainak támogatása.
- Ifjúsági kulturális rendezvények támogatása, keresztény kulturális intézmények támogatása, (könyvtár, ifjúsági klub, stb.) honismereti rendezvények támogatása.
- Kapcsolatteremtés nem Kárpátalján élõ-mûködõ ifjúsági csoportokkal, közös rendezvények támogatása.
- A fiatalok helyi gondjainak megoldásában segítségnyújtás, kiadványok létrehozásának támogatása.
- Ifjúsági kulturális csoportok támogatása, pl. kották, utazások, hangszerek, stb.
- A fiatalok mentálhigiénés nevelése, felvilágosítása életmód, betegségmegelõzés, stb.
- Fiatalok helybenntörténõ elhelyezkedésének segítése, munkahelyteremtéssel is.

Az alapítvány székhelye: Debrecen, Komlósi út 86. második emelet 2. ajtó
Orosz István tiszteletes telefonos interjú során elmondta három fõ kapcsolati körük van:

- Görög Katolikus Egyházközség parókusai,
- "Háló" Katolikus Közösségek Kárpát-medencei kapcsolatrendszere, Hely színtû találkozók, közös segítségnyújtás az adott problémákra (10 éve mûködik).
- A harmadik magyarországi pályázatok, közalapítványok, Illyés és az Apáca közalapítvány "Mobilitás" szervezeteknél próbálkoznak rendezvényeik finanszírozásával.

A Megmaradni Alapítvány a világhálón nincsen jelen, a helyi újságokban jelennek meg róluk hírek, így a jövõ heti "Kézmûves foglalkozás gyerekeknek" címû rendezvényrõl is. Az alapítvány rendszeresen rendez összejöveteleket idõsebbek között is, például egy mikrobusznyi pelenkát hordanak széjjel az idõs fekvõ betegek között, így karácsony és Húsvét elõtt. A Megmaradás, az emberek öntudat nevelése, hogy megszeressék azt a földet, ahol élnek, rájöjjenek, hogy értékes emberek attól, hogy esetleg szegényebbek azoktól a nemzettársaiktól kik nyugatabbra élnek. Nem utolsó sorban, természetesen a keresztény öntudat erõsítése is cél: "Merjünk szûk kapun és keskeny úton járni" ahogy a Szentírás mondja.

A legutolsó népszámláláson már csak 150 ezren vallották magukat magyarnak.
Több magyar szervezet jelezte részvételét a gyûjtésben, a Kárpát-medencében és a nyugati Magyarság körében is.
Továbbra is várjuk magánszemélyek, szervezetek jelentkezését.
Pápai Szabolcs, Hagyaték Õrzõ Egyesület
www.hagyatekorzoi.org
Bõvebb felvilágosítás: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , vagy a 1917/627-0082-os telefonszámon
Módosítás dátuma: 2005. december 12. hétfő  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 99 vendég böngészi