FotoMedia

 Tisztelt Szerkesztõség!

Örvendek, hogy önök (és éppen Ön is) megemlékeztek a tavalyi szomorú eseményrõl, ami miatt a Magyarok Világszövetségét, jelesen a szövetség elnökét, Patrubány Miklóst, ugyancsak elmarasztalják. Természetes, hogy szidták/szidják a politikusok, hiszen kényszerpályára kerültek miatta (pontosabban színvallásra kényszeritette õket), de mindenképpen szükséges volt a már régóta tartó, lappangó és folyamatos magyartudat-vesztésre felhívni a figyelmet és tükör elé állítani a magyart. Ha ez nem történik meg, mire ráébredünk arra, hogy testvérbõl idegent, vagy éppen ellenséget csináltak a magyarságtól idegen érdekek, akkor már azt hiszem késõ lenne. Már így is késõ. És a tavalyi népszavazás tükrében jelenik meg magyar politikusaink (határokon innen és túli) több mint egy évtizedes, a magyar nemzet érdekében kifejtett, munkája. (.)

Még egy esemény van, amirõl olvasni szerettem volna hasábjaikon, de úgy látom, nem tartották eléggé fontosnak. Az pedig az eskü jelentõsége, az esküt tevõ ember számára, az esküt tevõ szervezet számára, kihatása az esküt tevõk további tevékenységére, és egyáltalán, mit jelent mindazok számára, akiknek érdekében az eskü elhangzik. És mit is jelent egy esküt, vagy fogadalmat tenni a Szent Korona elõtt? Mi is az a korona tan, amely az iskoláink történelemoktatásának tantervébõl hiányzik (és amelyet most a globalizáció-láz dühöngése idején uniós államok tanulmányoznak, keresve benne, miképp menthetõ meg az, ami nemzeti sajátosságú és eltûnt az EU ködében)? Mit is jelent a magyarnak a Szent Korona? És mit jelent azoknak, aki gúnyolódnak vele, vagy muzeális tárggyá fokozzák le?

Természetesen lehet erre legyinteni, különféleképpen értelmezni, magyarázni, de ettõl az eskü eskü marad (és aki esküre legyint, az a saját oltár elõtt tett esküjére is legyint), a Szent Korona pedig Szentkorona marad, mert annak kell lennie. (.)

Tisztelettel, Szabó J. Álmos, Kolozsvár
2005. december 20.