2013. április 02. - Pénzhiány miatt lemondott az ország legrégebbi szimfonikus zenekara, az 1829-ben alapított soproni Liszt-zenekar teljes vezetése.
Pénzhiány miatt lemondott az ország legrégebbi szimfonikus zenekara, az 1829-ben alapított soproni Liszt-zenekar teljes vezetése - írta keddi számában a Kisalföld.
"Legyőzött bennünket a kilátástalanság. A zenekar működési feltételei katasztrofálissá váltak" - közölte a lappal az alapítványi elnökkel, a titkárral és a koncertmesterrel együtt leköszönt Dárdai Árpád, aki 33 évig dirigálta az együttest.
Szavai szerint a három évtized alatt egyre romlott helyzetük, miközben a város részéről nem éreztek "különösebb atyai gondoskodást", végül már próbapénzt sem tudtak fizetni a tagoknak.
Fodor Tamás fideszes polgármester a lappal azt közölte, hogy a helyzet megoldása mindenképpen a Liszt-zenekar kezében van, és az egyik lehetséges forgatókönyv résztvevőjének tekintik a Sopron önkormányzatának kulturális ügyeivel foglalkozó Pro Kultúra Kft.-t.
- Korda György arénás retróvonatáról nemigen volt leszállás (index.hu)
- Csák János: A Zeneakadémia oktatási, kutatási és nemzetközi teljesítménye siralmas (index.hu)
- Demeter Szilárd: Volt egy hatszemközti beszélgetés a Karmelitában (index.hu)
- Németh Alajos maradt az Artisjus elnöke (MTI)
- A fejlődés íve – Orosz Katalin klinikai szakpszichológust kérdeztük az idei év egyik legjelentősebb pszichológiai konferenciájáról (media1.hu)