FotoMedia

 Ne próbáljanak teljesíthetetlen ígéretekkel nyerni, és ne alkalmazzanak lejárató kampányt a 2006-os választásokon - szólította fel a pártokat Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében. Az államfõ szerint a rendszerváltás utáni magyar politika bûne, hogy nem szüntette meg ezt a módszert.

Boldog új évet kívánok Magyarország minden polgárának, a magyar nemzet minden tagjának. Remélem, akik mulattak, jól mulattak, akik szomorkodtak, megvigasztalódtak.

Újév napja ünnep, és illik is, hogy az óévbúcsúztatás után emelkedett lélekkel, egy egész év távlatára tekintve, komolyan kezdjük az új esztendõt. És mindenekelõtt bizakodva. De mit is várunk az új évtõl? Talán helyesebb így kérdezni: mit várunk önmagunktól?

2006 választási év lesz. Tavasszal parlamenti képviselõket, októberben önkormányzati képviselõket választunk. Vegyük komolyan a választásokat. Ez az az alkalom, amikor döntési helyzetben vagyunk mindannyian. Most hatalmazzuk fel mi, választópolgárok a pártok képviselõjelöltjeit arra, hogy kormányt állítsanak, illetve hogy négy éven keresztül törvényeket hozzanak. S bármilyen fontos is általában a civil szervezetek részvétele a közéletben, a választásokon politikai pártoknak kell versengeniök. A demokrácia nyilvánul meg abban, hogy választhatunk, s mivel szabadon választunk, nagy felelõsséget viselünk. A felelõs ember ad magára. Megköveteli, hogy ne akarják teljesíthetetlen ígéretekkel vagy mások kárára megnyerni támogatását.
Reális, hosszú távú programot akar látni, és annak hiteles jelét, hogy az adott pártban lesz elszántság véghez vinni mindazt, amit ígért. A kampánytanácsadók jól tudják, melyek a leghatásosabb hívószavak, mondatok, színek, taglejtések és arcjátékok. Médiavilágunkban ez érthetõ. Én arra lennék büszke, ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni.

Sok jelét látom annak, hogy az embereknek elegük van abból, hogy a politikában ellenségképpel dolgoznak. Sokan emlékeznek a faji alapon gyártott ellenségre, az osztályellenségre, a külsõ és a belsõ ellenségre. A rendszerváltás utáni politika súlyos bûne, hogy nem szûntette meg ezt a módszert. Bízom benne, hogy megjelenik és eredményessé válik a magyar politikai életben is az a minta, amely a pozitívumokra épít. Mert gondoljuk csak meg: demokratikus alkotmányos pártok versenyeznek, és nem viszi romlásba az országot, bármelyik gyõz is. Megtapasztalhattuk, hogy a gazdaságpolitikában viszonylag szûk a mozgástér. Ezért is van állandó zavar abban, nevezhetõ-e egyáltalán jobb- vagy baloldalinak az aktuális kormányok politikája. És az is nyilvánvaló, hogy a négyéves ciklusoknál hosszabb távú és átfogóbb keretekkel kell számolnunk - elegendõ csak az Európai Unió költségvetésére utalnom. De a gazdaság, egyáltalában a hétköznapi élet nem négyéves ciklusokban létezik.

Mindebbõl az következik, hogy sokkal inkább távlatosan, az ország és most már Európa érdekeit szem elõtt tartva kellene politizálni, és nem élet-halál kérdésként beállítani a választási gyõzelmet. Az ország gondjait ugyanis nekünk kell megoldani: a szegénységet megszüntetni, a tisztességes anyagi gyarapodást lehetõvé tenni, a magyar kultúrát és tudományt fenntartani, a magyar nemzetet határoktól függetlenül megtartani csak úgy lehet, ha mindegyikünk lelkiismeretesen végzi a maga feladatát. Még ha nem is mindig érezzük, nagyon sok múlik rajtunk. Csak ritkán lehet a külsõ körülményekben mentséget találni arra, amit elmulasztunk. Mindenki fontos, mindenki hozzájárul ahhoz, hogy jó legyen Magyarországon élni. Hozzájárul munkájával, de azzal is, ha képes szeretettel fordulni mások felé. Természetesen nem kisebbítem a politikai vezetõk felelõsségét.
Az õ feladatuk, hogy idõszerû, világos és elérhetõ célokat határozzanak meg. Õk alkotják meg azokat a feltételeket, amelyek megkönnyítik vagy nehézzé teszik munkánkat. Eredményessé vagy hiábavalóvá erõfeszítéseinket. Nekünk pedig szükségünk van pontos tájékoztatásra, éppúgy, mint az önálló ítéletalkotásra, hogy ne lehessen olcsó reklámfogásokkal befolyásolni minket. Ha mi viseljük a terhet, tudnunk kell azt is, melyik párt hogyan vágna bele a régóta halogatott reformokba, mit és hogyan változtatna meg, s fõleg mikor. Nagyobbrészt errõl kellene szólnia a kampánynak.

Ebben az évben emlékezünk meg az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójáról, valamint arról, hogy 125 évvel ezelõtt született Bartók Béla. Mindkét ünnep a magyarság és az egyetemes emberiség kapcsolatáról szól, szerepünkrõl a világtörténelemben és az egyetemes mûvészetben. Elmélyült és méltó ünneplést kívánok mindnyájunknak.

Újévkor sokan tesznek fogadalmat. Ez jó, mert az elhatározás neveli az akaratot, és azért is, mert aki fogadalmat tett, az önmagába nézett, mit is szeretne máshogy csinálni, mint eddig. Még jobb lenne, ha eközben nemcsak magunkra gondolnánk, hanem másokra is. Elsõsorban a családra, aztán a kisebb közösségeinkre, amelyek körülvesznek, és azokra is, akik segítségre szorulnak.

Feleségemet gyakran hívják különféle alapítványokba, betegek, árvák, fogyatékkal élõk otthonaiba, intézményekbe, ahol a rászorultak hosszabb ideig menedéket találnak. Megrendítõ nemcsak a rengeteg bajjal és nyomorúsággal találkozni, hanem azzal is, hogy milyen sokan segítenek, hányan áldozzák akár egész életüket arra, hogy a testi-lelki bajban levõk mellett legyenek. És biztató, hogy anyagilag is milyen sokan támogatják az ilyen intézményeket. A Magyar Köztársaság nevében köszönetet mondok ezekért az önzetlen tettekért, és azért a páratlan segítségért is, ahogy az ország népe megmozdult a szökõár áldozatai, továbbá a bánáti és a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére.
Ezek a gesztusok sokkal többet jelentenek, mint pusztán anyagi támogatást. Olyan erkölcsi erõt, amelyre nemcsak a bajban lehet építeni, és amely megvan mindenkiben, aki figyelemmel fordul a másik ember felé vagy csak egyszerûen lelkiismeretesen dolgozik. Ezért vághatunk neki reményteli nyugalommal az új esztendõnek, amelyben jó egészséget és sok szívbéli örömöt kívánok mindenkinek.

2006. január 1.