Főoldal szabadtér Ünnep a mindennapok hajszájában (Helyi Téma)

Ünnep a mindennapok hajszájában (Helyi Téma)

E-mail Nyomtatás PDF

2013. július 31. - BÁN TEODÓRA FESZTIVALHANGULATOT VARÁZSOLNA BUDAPESTRE
Javában zajlik a Budapesti Nyári Fesztivál. A főváros kiemelkedő rendezvénysorozatáról Bán Teodóra balettművésszel, a Szabad Tér Színház igazgatójával és művészeti vezetőjével beszélgettünk, aki szeptembertől az őszi és a tavaszi fesztivált is igazgatja.
- Hogyan zajlott az átmenet a balettművészi hivatásból a profi menedzseri, vezetői életpályára?
- Az élet alakította így, mert a balett korhoz kötött műfaj: alighogy női, asszonyi mivoltában beérik az ember, a színpadtól búcsút kell vennie. A váltás esetemben szerencsésen alakult, mert egy percre sem kellett hátat fordítanom a színháznak. Rögtön adódott a folytatás, hiszen egy ideig párhuzamosan foglalkoztam mind a két területtel. Már balettművészként is foglalkoztattak a fortélyok, amelyek a kultúraszervezéshez szükségeltetnek.
- Ad-e az ügyvezető igazgatói feladat ahhoz fogható örömet, mint amit a balett jelentett?
- Persze, másképpen. Hozzám mindig is azok az alakítások álltak közel, amelyeket teljes valómmal át kellett élnem. A vezető ízlésvilága óhatatlanul tükröződik az általa vezetett intézmény műsorpolitikáján. A vágyaknak természetesen itt is vannak, főként anyagi korlátai, de a rendelkezésre álló kereteken belül a legjobb produkciókat kívánom létrehozni. Célom a közönséget a klasszikus értékek felé orientálni, megmutatni, hogy azok igenis szórakoztatóak.
Affinitással élem meg a kimerítő próbafolyamatokat, együtt lélegzem a művészekkel, akik többnyire személyes ismerőseim, barátaim, mint például az augusztus 20-i nagy premierünk, Erkel Ferenc István királya esetében, ahol megalakítjuk a közönségkórust is, amely együtt énekel majd az előadókkal, és légi felvételen örökítjük meg az ünnepi pillanatot.
- Milyennek szeretné látni Budapest fesztiváléletét a nyári fesztivál ügyvezetőjeként, aki nemsokára az őszi és a tavaszi fesztivált is igazgatni fogja?
- Az új cég megalapítása szeptemberben kezdődik a Fővárosi Önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma égisze alatt, így a Tavaszi Fesztivál szervezésébe fogok először bekapcsolódni, amelyre már
most megkezdődtek az előkészületek. A hagyományok szerint lesznek a kiemelt intézményekben, a Művészetek Palotájában, az Operaházban, múzeumokban rendezett programok, de a város legkisebb zugaiba,
utcáiba, tereire is szeretném becsempészni a fesztiválhangulatot, hogy mindenki ünnepinek érezhesse azokat a napokat. Elvégre maga a fesztivál szó is ünnepet jelent. Pillanatnyi megállást, feltöltődést a mindennapok hajszájában. Fodor E.



 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 161 vendég böngészi