Főoldal tánc Magyar versenyző a lausanne-i balettverseny középdöntőjében (MTI)

Magyar versenyző a lausanne-i balettverseny középdöntőjében (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2013. november 29. - A Magyar Táncművészeti Főiskola VI. évfolyamos hallgatója, Kovács Kristóf bejutott a rangos lausanne-i nemzetközi balettverseny 28-as középdöntőjébe. A megmérettetés végső szakasza 2014. január 26. és február 1. között lesz a svájci városban.
Kovács Kristóf a főiskola mindössze 16 éves, de már 186 centiméter magas hallgatója, évfolyamvezető balettmestere Macher Szilárd. Az intézmény MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleménye szerint a lausanne-i versenyen még nem indult ilyen fiatal magyar versenyző.
A tehetséget több hazai induló közül videóanyag alapján választotta ki a nemzetközi zsűri az előválogatások során. A középdöntőben a helyszínen bizonyítania kell klasszikus és modern technikákra épülő repertoárdarabokban is, ezek listáját a szervezők határozták meg.
Kovács Kristóf egyebek mellett a Coppélia című balett férfi variációjával indul a versenyen. A fiatal táncos az erős mezőnyben a legnagyobb ellenfeleknek az utóbbi időben magas szakmai színvonalat és kiemelkedő technikai bravúrokat bemutató ázsiai, főleg japán és kínai versenyzőket tartja, de úgy látja, sokat tudnak a brazil, az amerikai és a francia táncosok is.
A patinás, immár 24. évadát futó lausanne-i verseny a balettnövendékek nagy kiugrási lehetősége, amely komoly tapasztalatokat kínál. Az egy hétig tartó esemény alatt a versenyzők elismert tanárok, mesterek irányítása alatt dolgoznak, részt vesznek kurzusaikon, tréningjeiken.
Az utóbbi időben a legnevesebb európai tánciskolák ez alapján ajánlanak a felbukkanó tehetségeknek ösztöndíjakat, utánpótlást biztosítva intézményüknek és a nagyobb balett társulatoknak.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 85 vendég böngészi