Kolozsvár, 2014. március 24. - Giuseppe Verdi A trubadúr című operáját mutatja be csütörtökön a Kolozsvári Magyar Opera.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a társulat repertoárjából régóta hiányzó klasszikus művet a közönség Szabó Jenő rendező és Kulcsár Szabolcs karmester kortárs olvasatában láthatja. Ezt hangsúlyozza a díszlet, melynek tervezésénél Venczel Attila a modern technológia elemeit is felhasználta, illetve a jelmezek, amelyek Ledenják Andrea divattervező egyedi stílusának jegyeit viselik magukon.
Mint írják, a rendező az előadás központi szimbólumaként Azucena hajfonatát választotta. Ahogy a tragédia kibontakozik, Azucena napról-napra őszül, míg végül a szürke hajfonat fogja béklyóba az asszonyt.
A kolozsvári előadásban Luna grófot Balla Sándor és Fülöp Márton, Leonórát Carmen Gurban, Balázs Barbara, Barabás Zsuzsa és Egyed Apollónia, Azucenát Veress Orsolya és Molnár Mária, Manricót pedig Hector Lopez-Mendoza alakítja.
A társulat nagy feltűnést keltett azzal, hogy tagjai két héttel ezelőtt az egyik kolozsvári plázában adtak elő áriákat a készülő előadásból egy villámcsődület keretében.
- Akkora trauma volt a Hungária feloszlása, hogy még a híradóba is bekerült a hír (index.hu)
- PARLANDO zenepedagógiai folyóirat 60. évfolyam 2018/2. szám
- A táncdalfesztiválokat megidéző koncertet rendeznek a Sportarénában (MTI)
- „A régi rockzenészek már süketek, emiatt tekerik fel a hangerőt” (Magyar Nemzet)
- Kezdődik a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál (MTI)