Főoldal Bim-Bam Bébi-tovares jelentés

Bébi-tovares jelentés

E-mail Nyomtatás PDF

2014. május 22. – A közeledő gyermeknap alkalmából a közszolgálati rádió a csemetékről készített délelőtti összeállítást.

 

Ebben megszólaltatták a nemzetközi gyermekvédelmi szervezet hazai helytartóságának vezetőjét (?) is. Az illető elmondta, hogy egy nemzetközi felmérés alapján bizony nálunk nagyon rossz a gyermekek helyzete, mert többek között, horribile dictu, nem vonják be őket a döntésekbe, és nem tájékoztatják őket kellően „gyereknyelven”.
A gyermekek döntési demokráciája régi vesszőparipája a liberális, korczakista pedagógiának. Nem képesek felfogni, hogy a gyereknevelés (és ráadásként ismét horribile dictu, a közoktatás) hatalmi, uralmi viszony. A mai pedagógusok nincsenek tisztában a gyermeknevelő intézmények uralmi viszonyaival. A gyerekek érdeke ugyanis föltételezi, hogy legyen kényszerítés. E nélkül ugyanis nincs nevelés, és nincsenek eredmények.
Az öntevékenység és a kényszertevékenység egymást feltételezi: Ahhoz, hogy öntevékenység legyen, kényszertevékenységeket kell megvalósítani.
A pedagógiai tevékenység során célt kell állítani a gyerek elé, s a pedagógus a gyerek és a cél között foglal helyet. Közvetít, ösztönöz, horribile dictu, kényszerít.
Aztán szép lassan kialakul és olajozottá válik a gyermek viselkedése; ezt hívjuk szocializációnak.
Persze, lehet mindezt dzsungel-módszerrel is, csak az a baj. hogy az ily’ körülmények között fölnőtt gyermek egész életében dzsungelben érzi magát, és dzsungelharcot vív a társadalommal szemben.
Tudom, tudom, a szabadság és a kreativitás… Valóban mindig voltak és szerencsére, lesznek is kivételes képességűek, kivételes bánásmódot igénylők. De az egy más „műfaja” a pedagógiának.
Ami pedig a „gyereknyelvet” illeti, ez egészen furcsán hangzik egy korczakista pedagógián építkező szervezet képviselőjétől. Hisz’ Janusz Korczak azt vallotta és hirdette, hogy gyermek nincs, csak ember van.
De hát az egy másik kultúra. Nem kellene az „uszályába” kerülnünk. Van nekünk Karácsony Sándorunk, meg Németh Lászlónk!
Szörnyű sejtésem keletkezett, miközben hallgattam a műsort. Lehet, hogy a „bébi-tovares jelentés” hazai tippadói ebben a nemzetközi szervezetben székelnek?
Akkor pedig javasolni kellene a miniszterelnök-helyettesnek, hogy a norvég alaphoz hasonlóan ezt a sóhivatalnak tetsző szervezetet is világíttassa át. Mert, ha a honlapjukat nézem, elsősorban az tűnik föl, miként adományozhatok… (z)


 

Módosítás dátuma: 2014. május 22. csütörtök  

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 128 vendég böngészi