Győr, 2014. június 15. - Hétfőn kezdődik az egy héten át tartó, immáron tizedik alkalommal meghirdetett Magyar Táncfesztivál Győrben.
Kiss János, a Győri Balett vezetője, a fesztivál igazgatója korábban elmondta: a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán tartandó nyitó gála után kétfelé ágazik a program és új helyszínen, a Széchenyi téren is várják az érdeklődőket. Míg a teátrum kistermében szakmai rendezvény kezdődik, addig a belvárosi Széchenyi téren DJ Metzker Viktória rendezésében a diszkó iránt fogékony közönséget megcélzó táncos buli kezdődik.
A nyitóesemény érdekessége lesz, hogy fellép rajta a Szlovák nemzeti Balett, ezzel viszonozva a győri társulat közelmúltbeli pozsonyi vendégszereplését.
A szervezők jelezték: a fesztivál "a városnak igazi ünnepe lesz" azzal, hogy a színház elől, ahol zenés pódiumszínpadot alakítanak ki, a Széchenyi térre költözik a szabadtéri színpad, ugyanakkor ez az elhelyezés arra is lehetőséget ad, hogy a korábbinál jóval többen élvezhessék az előadásokat, köztük a Pécsi Balett, a Honvéd Táncszínház, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vagy a Boban & Marko Markovic Orkestar fellépését.
Így olyanok is élvezhetik a programba került műveket, akik egyébként anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak, hogy színházi vagy balett-előadásara vegyenek jegyet - említette meg Kiss János. A színház előtti téren pedig éppúgy rendeznek majd táncelőadást, mint a Rába Hotel tetőteraszán - sorolta a különleges helyszíneket a fesztiváligazgató, aki arról is szólt: az eddig koreográfusként jelen lévő Bozsik Yvette most rendezőként is bemutatkozik a Centrál Színházzal közösen tető alá hozott Chicago musicallel.
Az eseménysorozat zárónapján a fesztivál egyik társszervezője, a Győri Filharmonikus Zenekar ad a tánc köré szervezett gálakoncertet.
- Csák János: A Zeneakadémia oktatási, kutatási és nemzetközi teljesítménye siralmas (index.hu)
- Demeter Szilárd: Volt egy hatszemközti beszélgetés a Karmelitában (index.hu)
- A boldogság Porschén száguldott, majd egyszer csak hazajött (index.hu)
- Sütő András: „Személyes vallomás az életemről” (Heti Újság)
- Mindhalálig rock and roll (Magyar Nemzet)