Főoldal tárlat A Zichy-gyűjteményből nyílik kiállítás Sopronban (MTI)

A Zichy-gyűjteményből nyílik kiállítás Sopronban (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Sopron, 2014. július 2. – A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Zichy-gyűjteményéből ötven festményt, négy domborművet és egy márványszobrot mutatnak be a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ kiállító termében. Július 11. és szeptember 21. között közel nyolcezer látogatóra számítanak – hangzott el szerdán a kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón.
Gosztola Annamária, a Szépművészeti Múzeum főmuzeológusa elmondta, hogy Zichy Edmund gróf és fia, Zichy Jenő gyűjteményének egy olyan metszetét szeretnék bemutatni a soproni közönségnek, amely a 14. századtól a 19. századig öleli fel a legnépszerűbb európai művészeti irányzatokat, a portréktól kezdve a tájképekig. A Németalföldtől Rómáig című tárlaton ennek megfelelően látható lesz például az itáliai Canaletto Canal Római látképe, amely egyben a tárlat legnagyobb festménye.
Négy szekcióban mutatják be a műtárgyakat: az elsőben németalföldi, holland, flamand és francia, a másodikban német és osztrák, a harmadikban cseh, a negyedikben pedig magyar képzőművészek alkotásai szereplenek. Ez utóbbiban idősebb Markó Károly tájképei.      Bányai Balázs, a székesfehérvári Szent István Múzeum történésze hozzátette: a Zichy-gyűjtemény jelenleg 295 darabból áll, amely azonban a 20. század elején akát ötszáz is lehetett. Pontos adatok erre azért nincsenek, mert Zichy Jenő halála után nem tudni pontosan, hány darab "kallódott el", mielőtt a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Múzeumokba kerültek.     A Soproni Ünnepi Hetek keretében nyíló kiállítás mellé rendhagyó programokat is szerveztek: augusztus 6-án, 13-án és szeptember 6-án szalonzene kíséretében tartanak tárlatvezetéseket.     Kóczán Péter, a Pro Kultúra Nonprofit Kft. kulturális igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a Szépművészeti Múzeummal kötött megállapodás értelmében szeptemberben Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál festményei láthatók majd Sopronban.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 211 vendég böngészi