FotoMedia

 A történész Szabó és Paskai ténykedését akarta szembeállítani
Paskai László bíboros, volt esztergom-budapesti érsek ügynök volt és közel tíz éven át jelentett egyházi személyekrõl az Élet és Irodalom címû hetilap írása szerint.
Az ÉS pénteken megjelenõ lapszámában Ungváry Krisztián történész arról ír, hogy Paskai László 1965 és 1974 között kapcsolatban állt az állambiztonsági hatóságokkal. A cikk szerint a katolikus pap jelentéseinek többsége semmitmondó volt, és nem tartalmazott konkrétumokat.
Mint Ungváry Krisztián leírja, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett kutatás alapján azonosította az egyházi vezetõt, akinek beszervezési kartonja nem került elõ, a "Tanár" fedõnevû ügynök életrajzi adatai azonban teljesen megegyeznek Paskaiéval.
A kutatás eredménye alapján Paskait – aki lelki vezetõnek került fel Budapestre a Központi Szemináriumba – elõször 1965-ben környékezték meg, tartótisztje kezdetben Keresztury György százados volt. Az ügynökjelölt "kifejezetten jóindulatú jelentéseket adott, mindenkirõl csak olyat mondott, ami állambiztonsági szempontból az illetõre nézve elõnyös információt jelentett". A tartótiszt több esetben fejezte ki elégedetlenségét emiatt, például a leuveni jezsuita kollégiumban tett látogatása után - írta a történész. Ungváry Krisztián megemlíti azt is, hogy 1971-ben egy írásos anyagban Paskai így ír: "a budapesti pasaréti ferences rendház belsõ életében zavaró körülményt alkot, hogy az ottani lelkész tett olyan kijelentést mások elõtt, hogy neki jelentést kell tennie az Állami Egyházügyi Hivatalnak, illetve jelentést tesz a belügyi szerveknek".
A cikkben szerepel, hogy Paskai 1972-tõl kapott ügynöki minõsítést, majd 1973-ban "titkos megbízott" lett. Ezt az elnevezést azokra az emberekre használták, akik világnézeti meggyõzõdésbõl voltak hajlandóak együttmûködni az állambiztonsági szervekkel. A cikk szerzõje hozzáteszi: Paskai jelentéseinek hangneme, személytelen és semmitmondó volta késõbb sem változott. Az ÉS-ben megjelent írás kitér arra, hogy Paskai 1974-ben, Mindszenty József bíboros felmentésérõl írta utolsó jelentését.
LEALJASODÁS NÉLKÜL JÁTSZOTTA SZEREPÉT
"Nincs jele annak, hogy 'Tanár' 1973-as rektori kinevezésében bármi szerepe lett volna annak, hogy õ az állambiztonság titkos munkatársa" – hangsúlyozza a szerzõ. A történész kitér arra a cikkben, "az 1970-es évekre a Magyar Katolikus Püspöki Kar jelentõs része lojális személyekbõl, ügynökökbõl állt", ugyanakkor nyilvánvalónak tartja, hogy a papság jelentõs része nem volt ügynök.
Ungváry Krisztián álláspontja szerint Paskai László nyilvános tevékenysége ellentéte volt a "Tanár" visszafogottságának. Példaként hozza fel, hogy "Mindszenty kapcsán még 1987-ben is azt volt képes nyilatkozni a Wochenpresse címû lapnak, hogy Rákosi a megegyezést kereste, és hogy Mindszenty 'makacsságával' tönkretette az egyházat".
Az ÉS cikke megjegyzi: Paskainak mint hálózati személynek a története arra bizonyíték, hogy különösebb lealjasodás nélkül is lehetett valaki hálózati személy. A szerzõ szerint a Magyar Katolikus Püspöki Kar az átvilágításra vonatkozó hallgatásával a Kádár-rendszert konzerválja.
Paskai László az Origo hírportállal azt közölte, hogy a cikket nem ismeri, így nem akar semmit sem mondani.

Amíg az érintettek nem perelnek, minden hiábavaló

"Úgy látszik, hogy amíg az érintettek nem perelnek, minden szó hiábavaló - így reagált Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos arra, hogy újabb személyiség ügynökmúltjáról született újságcikk.

"Rossz üzenet, ha a cikkek megjelenése azt célozza, hogy nem jó a jelenlegi szabályozás, teljes nyilvánosságra lenne szükség" - mondta Péterfalvi, aki szerint az adatok a jogszabályok megkerülésével kerülnek nyilvánosságra; az írások meghaladják azokat a lehetõségeket, amelyeket az adatvédelmi törvény biztosít a kutatók számára.

Az újabb anyag például csak egy ember anyagát tárja fel, így kétséges, hogy igazi kutatásnak nevezhetõ-e. A felvetõdõ kérdésekben bíróság tudna állást foglalni; elképzelhetõ, hogy adott esetben egy peres eljárásban születendõ döntés iránymutató lenne a jövõre nézve - fûzte hozzá.
AZ ÉS SZERINT A KÖZLÉS JOGSZERÛ
A közlés jogszerû, a cikk írója, Ungváry Krisztián történész a jogszabályok adta lehetõségek keretein belül engedélyt kapott a téma kutatására - nyilatkozta Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom fõszerkesztõje. Az adatvédelmi törvény azt mondja, akkor lehet közölni az érintett nevét, hogyha az közszereplõ és a kor valósághû bemutatáshoz szükség van erre. A közlés ezeknek mind megfelel - tette hozzá.

Kovács Zoltán arra a kérdésre válaszolva, hogy terveznek-e még ügynökmúltról szóló cikket megjelentetni, úgy fogalmazott: "Nincs tervem újabb ilyet közölni, nincs is a kezemben ilyen anyag". "Nem készülök, hogy aztán az élet mit hoz, azt nem lehet tudni" - mondta.

Ungváry Krisztián azzal indokolta a Paskai Lászlóról általa írt, csütörtökön nyilvánosságra került cikk "idõzítését", hogy szerette volna szembeállítani a bíboros ügynökmúltját Szabó István filmrendezõével.

A történész hangsúlyozta, hogy csak egy-két hete kapta meg a"Paskai-dossziét" a levéltártól. Mint mondta, a cikket azért nem késõbb írta meg, mert szerette volna a két ügyet szembeállítani, és megmutatni: az ügynökök milyen különbözõ módon teljesíthetnek elvárásokat. Kiemelte azt is, hogy más típusú jelentéseket írt Szabó István és Paskai László.

"A cikk Paskai Lászlóra nézve valójában pozitív. A bíboros, ahogy tudott, helytállt mint beszervezett" - mondta, hozzátéve: a társait mentõ ügynök legendája ez esetben nagyrészt valóság, ellentétben más esetekkel. A történész kiemelte, hogy a tévedés száz százalékosan kizárható, csak egyvalaki volt, aki az adott idõben a leuweni jezsuita kollégiumban járt.

Az adatvédelmi biztos felvetése kapcsán közölte, hogy kutatása nem egy személy múltjáról szól; egy rendszerre vonatkozik, az egyén mozgásterét vizsgálja. Véleménye szerint Péterfalvi Attila jogi aggályai is alaptalanok.

Ungváry Krisztián kérdésre válaszolva jelezte, hogy kutatásai során mások ügynökmúltjáról is talált adatokat. Ezekrõl az esetekrõl külön csak akkor ír, ha azok a történeti kontextusba helyezhetõk és a történeti megismerés szempontjából fontosak. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem mai közszereplõkkel foglalkozik, hanem elsõsorban az 1945 elõtti magyar politikai elittel és az akkori személyiségek ügynökmúltjával.