FotoMedia

 Vajdasági Magyar Demokrata Párt
Temerin
Kasza József, elnök
Vajdasági Magyar Szövetség
Dr. Páll Sándor, elnök
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége
Rácz Szabó László, elnök
Magyar Polgári Szövetség

Tisztelt Elnök Urak!

A kisebbségi egypártrendszer ideje a Vajdaságban lejárt. Annak ellenére, hogy a budapesti és a belgrádi támogatások is egy helyre futnak be, a négy politizáló szervezet léte és tevékenysége megfellebbezhetetlen tény. E tény semmibevétele politikai veszteséggel fenyeget.

A vajdasági magyar politikai elit iránti bizalom erõsen megcsappant. Óbecsén például az érvényes szavazatok több mint háromnegyedét a szerb pártok polgármester-jelöltjei kapták meg, holott a lakosság fele magyar. A különbség abból adódik, hogy a magyarok egy része el se ment szavazni, s voltak szép számmal, akik átszavaztak az úgymond demokratikus szerb pártokra. Az ok: a magyar pártok érdekérvényesítõ képessége csökken, s ezt a hátrányt a nagyhorderejû kérdésekben megvalósított eredményes összefogás elmaradása miatt nem tudják ellensúlyozni.

Miközben a magyar pártok mindenütt bizalomvesztéssel küszködnek, nyakukon egy újabb válság. Az utódországokban kialakult körülmények folytán (nincs már szükség a "magyar demokratákra"?) az egypártrendszerre épülõ a bizalmi minimumon alapuló együttmûködési mechanizmus megingott az egész Kárpát-medencében.

A bizalmi minimum az a helyi többség nemzeti érdekeinek érvényesítését célzó politikai követelményrendszer, amelynek maradéktalan teljesítése nélkül a helyi többségi hatalom nem engedélyezi valamely kisebbségi párt "kormányzati felelõsségvállalását". Elsõsorban az autonómiaköveteléseket kell jobb idõkre halasztania annak a Kárpát-medencében mûködõ magyar politikusnak, vagy pártnak aki, vagy amely kormányzati tisztségekhez akar jutni. Mára azonban ez sem elég. Mivel a nemzetközi közösség mindenütt "hitelesítette" a helyi többségi társadalom "demokratizálódását", a "kisebbségi demokraták" kutyaszorítóba kerültek. A helyi többségi politikai elit egyre inkább felsrófolja a bizalmi minimumot, s a kormányzati felelõsségvállalók aktív szerepre kényszerülnek a kisebbségi közösségek felé irányuló szerb, román szlovák stb. nemzeti érdek elfogadtatásában.

Ezzel ellentétes folyamatban, a kisebbségi oligarcháknak szembe kell nézni a ténnyel, hogy a szavazóiktól nemzeti alapú támogatást csak akkor remélhetnek, ha reális eredményeket tudnak felmutatni. A szavazók elsõsorban az autonómiakövetelések érvényesítését hiányolják. Újabban a kettõs állampolgárság elmaradása miatt is nagyrészt a megalkuvó kisebbségi pártokat hibáztatják.

Ha szerencsénk lesz, nekünk magyaroknak, ezek az ellentétes folyamatok demokratikus úton feloldható konfliktushoz vezetnek. Jó esetben, akár már középtávon, megszûnhet a kisebbségi egypártrendszer, a bizalmi minimum intézménye pedig elértéktelenedhet.

Nézzük meg, mi a helyzet a bizalmi minimummal Szerbiában?

A szerb részrõl megkövetelt bizalmi minimumnak az tesz eleget, aki nem követel tényleges magyar, politikai autonómiát, s a magyarságnak hajlandó bizonygatni, hogy követeléseit nem az egyidejûség és a viszonosság elve alapján kell rendezni. Hogy az majd máskor, az új szerb alkotmány meghozatalakor, vagy a Vajdaság státusának rendezésekor kerülhet napirendre. Újabban szükséges a vajdasági magyarság kosovói szerbekkel való riogatása és sérelmeinek eltussolása is.

A nemzeti oldal ezt nem vállalja. Az egyidejûség és a viszonosság alapján magyar, politikai autonómiát követel. Hogy ez a világos elhatárolódás kialakulhatott, a hátrányos helyzetben levõ ellenzéki magyar pártok életképességének köszönhetõ. A hárompárti összefogás a pártpolitikákban meglevõ nagy különbségek ellenére létrejött. A közös fellépés a többpártrendszerben honos egyeztetések hatékonyságát dicséri. S egyben utal a többpártrendszer egypártrendszerrel szembeni fölényére is.

A Vajdaságban kormányzati felelõsségvállaló VMSZ egyelõre elfogadja a szerbiai bizalmi minimumot, de még nem hozott végsõ döntést. Az európai autonómiák történetébõl tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben, a Kosovo státusával kapcsolatos tárgyalások közepette, a vajdasági magyarok autonómiakövetelésének mellõzése megengedhetetlen történelmi hiba lenne. A többségi nemzet ugyanis csak a nemzetközi nyomásnak engedve szokott engedményeket tenni. Éppen ezért jó lenne, ha a VMSZ is nem a magyarok riogatásában, hanem a magyar autonómia-modell érvényesítésében találná meg az összefogás lehetõségét.

A hárompárti kezdeményezéssel a részvevõ pártok mentesülhetnek az autonómiakövetelések mellõzésének vádja alól, de a vajdasági magyar politikai elit egészének vállalnia kell a súlyos történelmi felelõsséget, ha nem ismeri fel, vagy nem vállalja a nemzet szempontjából egyedül helyes megoldást: a közös autonómiamodellt és a közös fellépést a szerb a budapesti és a nemzetközi politikai színtéren.

Tisztelt Elnök Urak!

A hárompárti kezdeményezés körül immár több mint két hónapja folyó értelmetlen és fõleg eredménytelen vitánkat a Vajdaságban már mindenki unja.

Jóllehet ez a megmozdulás pártjaink felelõsségét nem csökkentheti, a Civil Mozgalom autonómiatanácskozásra vonatkozó kezdeményezését csak helyeselni lehet. A Vajdaságban ugyanis már van három autonómiamodell. Lehet választani. A történelmi VMDK 1992-es és 1995-ös, meg természetesen a VMDP magyar (perszonális) autonómiára vonatkozó modelljére gondolok. A Korhecz-Várady-féle nemzeti tanácsról szóló törvénytervezet nem magyar autonómiamodell. Nem, mert minden szerbiai kisebbségre vonatkozik, így például a dél-szerbiai albánokra is. Különösen a nemzeti tanácsok helyének és szerepének meghatározásával a szerzõk vállalják a szerb bizalmi minimum teljesítését. Azt, hogy a kisebbségvédelmi intézményrendszerben megvalósulhasson a szerb hatalom közvetlen politikai ellenõrzése, sõt, bizonyos irányító funkciók érvényesítése is.

A VMDP-modell használati értékét leginkább az mutatja, hogy a szerb kormány alapul vette a kosovói szerbek státusára vonatkozó javaslatainak kidolgozásakor. Ennek ellenére a közös fellépés érdekében a javaslom, segítsük a Civil Mozgalom kezdeményezését. Megtartva a konkrét modellre vonatkozó esetleges álláspontjainkat, a részvevõknek közös négypárti kezdeményezésként, kínáljunk fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által a minap meghatározott alapelveket. E szerint a mûködõ autonómiaformák gyakorlati biztosítékai:

- az Alkotmány és a törvények által biztosított jogi háttér;
- a közösség által mûködtetett saját intézményrendszer;
- a közösség saját döntési jogköre és hatásköre;
- az ezek gyakorlásához szükséges anyagi feltételek;
- az autonómiát mûködtetõ vezetõ testületek demokratikus megválasztása.

Közös célunk lehet olyan autonómiamodell elfogadása, amely alkalmas arra, hogy feltárja, kifejezze és képviseletet is biztosít a vajdasági magyarság alapérdekeinek érvényesítéséhez. Várom szíves visszajelzésüket.

Tisztelettel:
Temerin, 2006. február 12.

Ágoston András