Főoldal pszicho Az emberek két százalékát érinti a borderline személyiségzavar (MTI)

Az emberek két százalékát érinti a borderline személyiségzavar (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2017. március 4. - A népesség mintegy két százalékát érinti a borderline személyiségzavar - mondta Keresztes Zoltán pszichiáter az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
A pszichiáter elmondta, hogy a személyiségzavar "szélsőséges szeszélyességet" okoz a betegeknél, ami gyakori hangulatingadozásokkal, alacsony feszültségtűréssel jár.
"Ők azok az emberek, akik nagyon hirtelen fölpattannak helyzetekből és jól becsapva maguk mögött az ajtót, kilépnek onnan (...), nem gondolva a következményekre, és nagyon nehezen kezelik a feszültségeiket" - tette hozzá.
Az ebben a betegségben szenvedők - a szakember szavai szerint - nehezen definiálják önmagukat és helyüket a világban.
A kialakulásban ugyan számít a genetikai háttér, de nem csak az, hiszen a korai személyiségfejlődésben szerepet játszó tényezők akár nagyobb súllyal eshetnek latba. A betegség szempontjából ezért hangsúlyos a gyermek első négy-öt éve, és ezen belül is az, hogy az anya mennyire tud megfelelni a különböző igényeknek.
Hozzátette, hogy az anyának ebben az időszakban érzelmileg elérhetőnek és végig érdeklődőnek kell lennie.
Keresztes Zoltán szerint a betegség gyógyítható, de csak nehezen, ugyanakkor a páciensek 10-12 százalékánál spontán gyógyulás is megfigyelhető.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 337 vendég böngészi