Főoldal Kárpát-medence Azonnal konzerválják a romokat

Azonnal konzerválják a romokat

E-mail Nyomtatás PDF
Kevés olyan város van, ahol ennyi gondot fordítanak a múlt értékeinek õrzésére Fülek.

 Kevés olyan város van, ahol ennyi gondot fordítanak a múlt értékeinek õrzésére Fülek. Az évek óta zajló feltáráson idén a városi szociális foglalkoztatási programban részt vevõk mellett három magyarországi régész is segíti Michal Šimkovic munkáját. Egy magyarországi régészhallgató pedig egyenest az esküvõje után érkezett a füleki vár fellegvárának régészeti feltárására. A város vezetésének elképzelései szerint Nógrád szlovákiai magyar szellemi központjában a turizmus lesz a jövõ egyik húzóágazata, ennek érdekében a város tulajdonában lévõ várat minden lehetséges módon megpróbálják attraktívvá tenni. Ennek érdekében folyik a mostani feltárás, amelynek célja a 12–13. században épült fellegvár kapujának és védmûveinek feltárása, valamint a középsõ várban a Bebek-torony melletti kápolna romjainak kiásása, és a lehetõségek szerint a romok azonnali konzerválása. Michal Šimkovic régész évek óta dolgozik a füleki vár építészettörténeti és régészeti feltárásán, elmondása szerint ma ugyancsak kevés olyan város van, amely annyi energiát és gondot fordít a múlt értékeinek feltárására és megõrzésére, mint Fülek. A tavalyi feltáráskor a Perényi-bástya elõtti csapóhíd helyét és annak védõmûveit sikerült feltárni, a kitermelt törmelékbõl nagy mennyiségû cseréptöredék, fegyvermaradványok, ágyúgolyók kerültek elõ, ezeket a tárgyakat a füleki Városi Múzeumban helyezték el egy, a késõbbiekben tervezett kiállítás anyagaként. Izgalmasnak ígérkezik a Bebek-torony mellett még a második világháború idején Kalmár József ásatásai által azonosított kápolna feltárása is. A már lezajlott várszépítõ tábor résztvevõi elõkészítették a területet a feltárásra, a kitermelt omladékban máris nagy számban szépen megmunkált, gótikus stílusjegyeket viselõ faragott kõdíszítmények töredékei kerültek elõ. Michal Šimkovic szerint egy igazi, nagyszabású felületi feltárás mutatná meg a vár máig rejtett értékeit és titkait, de az évenkénti kis lépésekkel is jelentõs eredményeket lehet felmutatni. Fülek városa egyébként évente több pályázatot nyújt be a vár és környékének rendbetételére különbözõ alapítványi forrásokhoz. (szászi)
Módosítás dátuma: 2005. augusztus 02. kedd  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 143 vendég böngészi