Főoldal Kárpát-medence A Nagy Kazán-szorosban újra felavatták a Duna e szakaszát hajózhatóvá tevő Széchenyi István emléktábláját (MTI)

A Nagy Kazán-szorosban újra felavatták a Duna e szakaszát hajózhatóvá tevő Széchenyi István emléktábláját (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF




Kolozsvár/Lászlóvára, 2018. május 26. - A Nagy Kazán-szoros romániai oldalán szombaton újra felavatták a Duna e szakaszát hajózhatóvá tevő Széchenyi István emléktábláját.

A Duna vizéről látható több négyzetméteres tábla azon a helyen került egy sziklafalra, ahol a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által 1885-ben állított, de a Vaskapu 1 vízi erőmű megépítése után víz alá került Széchenyi-tábla állt.
A táblát a Magyar Hajózásért Egyesület állította újra a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. Az egyesület az elmúlt években több kisebb méretű Széchenyi-táblát helyezett ki a sziklafalra, ezeket azonban ismeretlenek rendre eltüntették. A most kihelyezett nagy méretű tábla román és angol nyelvű szöveget is tartalmaz. Felavatásának kétnyelvű ceremóniáján részt vettek a román hatóságok képviselői is.
A Roham nevű hajón tartott szombati avatóünnepségen Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete felidézte: Széchenyi István az 1830-as években felismerte, hogy a Duna fontos kereskedelmi útvonallá válhat azt követően, hogy a török birodalmat arra kötelezték a nagyhatalmak, hogy nyissa meg tengerszorosait. A biztonságos dunai hajózáshoz azonban szabályozni kellett a folyamot, ki kellett robbantani a Vaskapu-szoros víz alatti szikláit.


A nagykövet emlékeztetett rá: miközben Széchenyi a Duna szabályozását szervezte, heves vitákat folytatott például Kossuth Lajossal. Utóbbi elmagyarosította volna Magyarország más népeit Széchenyi viszont úgy vélte, hogy a magyarokkal együtt élő népeknek kialakult identitásuk van, és ezt tiszteletben kell tartani. Zákonyi Botond szerint Széchenyi egykori eszméire az erdélyi magyarság is hivatkozhat, amikor közösségként kíván megnyilvánulni Romániában, és közösségi intézményekre tart igényt.
Brendus Réka, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a főosztályvezetője elmondta: amikor Széchenyi 188 évvel ezelőtt a Desdemonán a Vaskapuhoz hajózott, nem magyar, nem szerb, nem bolgár és nem román érdeket képviselt, hanem a régió fejlődésének a közös érdekét. "Az emlékét idéző tábla a habok alatt maradt, az ő igazát azonban a történelem a felszínre hozta" - fogalmazott.
Barátki Félix mérnök, a Vaskapu Nemzeti Park képviselője reményét fejezte ki, hogy a Széchenyi-tábla turistalátványossággá válik, és a hajós vagy csónakos vízi kirándulások szervezői meg fognak állni mellette, hogy elmondják a Duna szabályozásának a történetét.
Jáki Gábor, a Magyar Hajózásért Egyesület elnöke elmondta: a hajósok pontosan tudják, hogy a vízen egymást segíteniük kell. Azt kívánta, hogy a kölcsönös segítségnyújtás szelleme a parton is meghonosodjék.
A 600 kilogrammos emléktáblát - melyet székelyudvarhelyi alpinisták szereltek fel a sziklafalra - Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke, és Pál József-Csaba a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye kinevezett püspöke áldotta meg. Az ünnepség végén a szervezők koszorúkat dobtak a Duna vizébe.

 

Módosítás dátuma: 2018. június 02. szombat  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 289 vendég böngészi