Főoldal Kárpát-medence Berekesztették az ötpárti egyeztetést a felvidéki közös magyar választási lista kialakításáról (MTI)

Berekesztették az ötpárti egyeztetést a felvidéki közös magyar választási lista kialakításáról (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

Pozsony, 2019. október 31. - Berekesztették az ötpárti egyeztetést a felvidéki közös magyar választási lista kialakításáról - derült ki az egyeztetést kezdeményező és annak otthont adó Magyar Közösség Pártja (MKP) által csütörtökön kiadott sajtóközleményből.
A tárgyalások berekesztésének oka, hogy az MKP és a két sokkal kisebb támogatottságú párt, a Magyar Fórum, illetve a csak a napokban bejegyzett Összefogás elutasította az együttműködés lehetőségét a kormánypárttal, az Iránnyal (Smer-SD). A Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) viszont azon a véleményen volt, hogy erről a kérdésről konszenzusos alapon kell döntést hozni.
"Mindent a magyar közösségért, de egy erkölcsi határvonalon belül" - mondta az MTI-nek Menyhárt József, az MKP elnöke a felvidéki magyar párt elnöksége által jóváhagyott döntésről. Hozzátette: a történtek ellenére nem adja fel a reményt, és mindent megtesz azért, hogy egy "erős, hiteles közösségi lista" jöjjön létre, amelyen mindenki megtalálhatja a helyét.
A fejlemények miatt egyértelmű csalódottságának hangot adó, Bugár Béla vezette Most-Híd az Új Szó című napilapnak eljutatott állásfoglalásában azt írta: a tárgyalások egyértelművé tették, hogy az MKP és az Összefogás fontosabbnak tartja a politikai pontszerzést, mint az egységes magyar érdekképviseletet. "Az motiválja őket, hogy meglovagolják a közhangulatot, nem pedig az, hogy garantáljuk az erős és sikeres magyar képviseletet a parlamentben és a kormányban" - olvasható a közleményben.
Bár a tárgyalások berekesztése nem zárja ki teljesen annak lehetőségét, hogy a jövő februárra kitűzött parlamenti választásra egységes magyar lista jöjjön létre, ennek esélye most minimálisra csökkent.
A parlamenti választáson induló politikai formációknak november végéig kell leadniuk választási listáikat. Az eddig nyilvánosságra hozott támogatottsági felmérésekből kitűnik, hogy csekély esély van bekerülni a parlamentbe bármilyen olyan közös magyar választási listán, amelyen egyidejűleg nincs ott az - egyaránt négy százalék alatti támogatottsággal rendelkező - MKP és a Most-Híd is. A Magyar Fórum, az Összefogás és az MKDSZ lényegében törpepártok, felmérésekben kimutatott támogatottságuk alig mérhető.
Azzal, hogy a jelenlegi vezető kormánypárttal, az Iránnyal ki kell zárni az együttműködés lehetőségét, elsőként az Összefogás mozgalom állt elő. Ennek a formációnak a vezetői a mozgalom szeptemberi létrehozásakor még azt mondták, hogy amennyiben a felvidéki magyar társadalmon belül nem sikerül legalább 70-80 százalékos támogatottságot megszerezniük a közös listához, nem indulnak el a választáson. A napokban azonban már nem zárták ki annak lehetőségét, hogy egyedül induljanak.
A pozsonyi parlamentbe való bejutáshoz a választáson leadott voksok legkevesebb 5 százalékát kell megszereznie egy pártnak, egy koalíciónak pedig 7 százalékot. Egy esetleges magyar koalíció létrehozásának lehetőségét - a viszonylag magas bejutási küszöb miatt - már korábban elvetették az erről tárgyaló, releváns támogatottsággal rendelkező pártok. Az utóbbi hónapokban tehát egy választási párt listáján való közös indulás lehetőségéről folytak az egyeztetések.
A legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények szerint a februári parlamenti választásokat a Robert Fico vezette Irány nyerheti meg, a második helyre pedig egy új formáció, a baloldali liberális Progresszív Szlovákia futhat be.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 157 vendég böngészi