Főoldal színház A hűség évadát hirdette meg a Soproni Petőfi Színház (MTI)

A hűség évadát hirdette meg a Soproni Petőfi Színház (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF



Sopron, 2020. január 21. - Az 1921. december 14-én Sopronban tartott népszavazás századik évfordulója alkalmából a hűség évadát hirdette meg a 2020/2021-es szezonra a Soproni Petőfi Színház - jelentette be sajtótájékoztatón a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden.

Pataki András elmondta, hogy a tematikával reflektálni szeretnének a soproniságra és a hűségre, ugyanakkor a szeptemberben Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is megjelenik benne.
Összesen 14 darabbal készülnek, amelyből felnőtt bérletben négy nagyszínházi, egy balett- és egy kamaraszínházi előadás lesz.
Bemutatják Katona Imre Szent Ferencről szóló misztériumjátékát, az Isten komédiását Pataki András rendezésében. Radó Denise rendezi majd Ábrahám Pál Bál a Savoyban című revüoperettjét.
Fred Ebb, Bob Fosse és John Kander Chicago című musicaljét Eperjes Károly viszi színpadra, Németh László Széchenyi című történelmi drámáját pedig Csiszár rendezi. A darab sokszereplős lesz és hűen fogja megidézni a múltat - fogalmazott Pataki András.
Hozzátette, hogy a soproni népszavazás centenáriumának emlékére Demcsák Ottó rendezésében mutatja be a Sopron Balett a Somogyváry Gyula És mégis élünk című regényéből készült táncművet.
Demcsák Ottó a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Rongyos Gárda harcairól és a soproni népszavazásról szóló darabban elsősorban személyes sorsokat és traumákat szeretne bemutatni.
A Zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közreműködésével Hubay Miklós Római karnevál című színpadi játékát kamaraszínházi előadás keretében játsszák, amelyet Pataki András fog rendezni.
A középiskolások az Isten komédiása, az És mégis élünk, a Széchenyi és a Chicago mellett Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját is láthatják, a fórumszínházi előadások közül pedig választhatják Szókratész védőbeszédét Ács Tamás előadásában, vagy Mikó István rendezésében a Bolond Shakespeare című darabot.
A felsősöknek összeállított bérletben az Isten komédiása és az És mégis élünk című darabok mellett Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című musicalje és a Maros Művészegyüttes Fehérlófia című táncelőadása szerepel.
Az alsósok a Fehérlófia mellett Méhes Csaba és Takács Tibor A Rézerdő lakói című zenés mesejátékát, valamint a Forrás Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház közös darabját, A három aranygyűrű című népmesét nézhetik meg.
Az óvodásoknak szóló bérlet A három aranygyűrű és A Rézerdő lakói mellett Valentyin Katajev és Alekszej Batrakov Hétszínvirág című mesés táncjátékát is tartalmazza.
Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy most zajlik a városi költségvetési tervezet készítése, és azon dolgoznak, hogy minél szélesebb mozgásteret biztosítson a város a művészeti tevékenységet folytatók számára.

 

Módosítás dátuma: 2020. január 21. kedd  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 125 vendég böngészi