Richly Zsolt (1941-2020)

E-mail Nyomtatás PDF


Richly Zsolt rajzfilmrendező, Balázs Béla- és Károli Gáspár-díjas, kiváló művész, címzetes egyetemi tanár
Richly Zsolt 1941-ben született Sopronban, középiskolai tanulmányait a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte el. 1962-ben felvételt nyert a Magyar Iparművészeti Főiskolán díszítő festő szakára, és a szakon akkor egyszeri alkalommal indított animációs osztály tagjaként szerzett diplomát 1966-ban.
Diplomamunkája az Indiában című animációs film volt, mely számos fesztiválsikert könyvelhetett el.
Diplomája megszerzése után a Pannónia Filmstúdió munkatársa lett, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig, több mint 25 éven át dolgozott.
Televíziós sorozatok, egész estés TV- és mozifilmek, gyermekeknek készülő produkciók egész sora kötődik nevéhez. Idehaza generációk nőttek fel A kockásfülű nyúl és Kíváncsi Fáncsi kalandjain.
Richly Zsolt grafikusművészként is aktív alkotói életművet tudhat magáénak.
A hatvanas években ifjúsági lapoknak, magazinoknak készített illusztrációkat, majd a hetvenes és nyolcvanas években több népszerű mesehős történetét adaptálta diára. Nagy sikere volt például a Harcsabajusz kapitány valamint a Harcsabajusz és a matrózmajom című szalagos diafilmnek. 1981-ben adták ki a Richly Zsolt által rajzolt A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét dián, a Lúdas Matyi történetét hét évvel később dolgozta fel. A legutóbb pedig Luther Márton életéről készített rajzfilmsorozatot Luther címmel.
A Józsefvárosi Galériában 2002-ben rendezte meg életmű-kiállítását.
Pedagógusi pályafutásának mérföldköve volt 1987, amikor bekapcsolódott az Magyar Iparművészeti Főiskolán, az akkor már 6 éve folyó animációs oktatásba, melynek azóta is oszlopos tagja. Fáradhatatlan lelkesedéssel vetette magát munkába, legyen szó végzős hallgatók diploma felkészítéséről, elsősök bevezetéséről a filmgrafika világába, vagy éppen akkreditációs anyagok elkészítéséről.
Richly Zsolt a hazai animációs filmművészet számos generációját segítette pályára, és ezzel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animációs oktatásának meghatározó, korszakos személyisége.
Oktatói, alkotói tevékenységének elismeréséül Kopek Gábor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora Richly Zsoltnak 2008. november 14-én a Címzetes Egyetemi Tanár címet adományozta. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem óraadó tanára, illetve „szabadúszó” rajzfilmrendező volt.
Életének 79. évében, 2020. január 24-én hunyt el Budapesten.

Módosítás dátuma: 2020. január 24. péntek  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 105 vendég böngészi